01/11/2026
🔝U21: MI MARADTUNK VERETLENEK
Csúcsrangadó várt a felnőttmeccs után fiataljainkra, hiszen a piros csoportos U21-es mezőny két veretlen együttese találkozott, a miskolciak 401 pontot szereztek első három bajnokijukon, miközben mindössze 218-at kaptak. Az előző találkozókhoz hasonlóan ezúttal sem “duplázott” a felnőttmeccsen 29 pontig jutó Kékesi Kolos, túlkorosként Árva-File Balázs és Gadus Bogdán, illetve Pintér Dávid és Dávid Benjámin lépett pályára. A második negyed derekáig fej fej mellett haladtak a felek, többször vezetett Puskás Artúr gárdája, ám ebben a játékrészben a 38 ponttal záró Pintér vezérletével sikerült ellépni. A 35. percben még feljöttek négy pontra, de ezzel el is lőtték puskaporukat a vendégek, a 17 pontos sikerrel nem csupán egyedüliként maradt 100%-os a bajnokságban az ifjabbik Garai-legénység (az A-ban a Szeged és a Turcsányival felálló Körmend, a Zöldben a Százhalombatta nem talált még legyőzőre), az egymás elleni összevetés szempontjából is kedvező helyzetből várhatja a miskolci “visszavágót”. Pintér parádéja mellett az 58-37-re megnyert lepattanócsata volt a másik kulcs, Balázs Barnabás harmadik dupla-dupláját jegyezte színeinkben, Orbán Imre egészen érdekes mutatókkal zárt, pont nélkül gyűjtött be 15 lecsorgót.
Fiú U21, NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 6. forduló
Újbuda MAFC U21 - Peka Bau-MEAFC Wolves U21 104-87 (18-19, 39-23, 21-25, 26-20)
MAFC: Dávid 16/3, Pintér D. 38/12, Molnár T. 15, Orbán - (+15 lepattanó), Balázs 14 (+13 lepattanó). Cs.: Viola 17/6, Solomon 4, Németh D. -, Szilágyi -, Gálos -.