MAFC Röplabda csapat

MAFC Röplabda csapat MAFC-BME Férfi Extraligás Röplabdacsapat Alapulása óta sokszor átalakult csapatszerkezet egyedi tulajdonsága az egyetemi jelleg és csapategység fontossága. I.

„Tűzpirosan, kőkeményen”

A magyar sport, egyben a röplabda társadalom meghatározó tagjaként jellemezhetnénk a MAFC Férfi Röplabda csapatát. Röviden összefoglalva a lentiekben bemutatott mottóját a BME röplabda csapatának:

„Élvezzük a sportot a tanulás mellett!”

Büszkeség számunkra és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem minden egyetemi sportot szerető nevében szerepelnünk immáron több évtizede a professzionális röplabda sport élvonalában a csapatunkkal. Professzionális sportolók között edződött amatőr profizmus jellemzi a jelenleg is a legfelsőbb (Kiemelt Röplabda Extra Liga) osztályban küzdő egyetemisták csapatát, a MAFC férfi röplabda csapatát. Csapat régen…

Visszatekintve a klub száz éves történetére elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy szakosztályaink elévülhetetlen érdemeket szereztek a sportágak meghonosításában, népszerűsítésében. A hallgatóknak az új iránti folyamatos érdeklődését igazolja, hogy nemcsak az évszázad elején a labdarúgás, úszás, atlétika, asztalitenisz, ökölvívás, torna, vívás, jéghoki sportágak meghonosításában vettek részt, hanem sportolóinkat a harmincas években ott találjuk a kézilabda, kosárlabda, röplabda, majd az öttusa, súlyemelés, tollaslabda sportágak alapjainak lerakásában, de említhetjük napjainkat is, amikor a korfball, a floorball vagy a triatlon sportágakban alapítanak szakosztályt. Amatőr Férfi Röplabda Szakosztályunk fejlődése az elmúlt évben kiemelkedő volt. Hazánkban a röplabdázás csak a II. világháború befejezése után kezdett népszerűvé válni, gyorsan magas szintre fejlődött és nemzetközi sikereket ért el. Egyetemünkön az új játék iránt az érdeklődés 1947-ben kezdődött. Ekkor kérte a Műegyetemi Technikus kör az egyetem vezetőségétől, hogy a központi épület előtti téren röplabdapályát építhessen. A kérés engedélyezése után a pályán csakhamar pezsgő élet kezdődött. A játékban kitűnt tehetséges sportolók a Haladás SK-ban megalakult szakosztályban szerepeltek. A területi és budapesti bajnokságokban indult csapatok fejlődése gyors volt. 1954-ben a csapat megnyerte a Bp. osztály bajnokságát és feljutott az NB II. osztályba, 1955-ben már az NB I. előkészítő osztályába. A klub vezetése – figyelembe véve a nehéz körülményeket – úgy határozott, hogy a csapatot átadja az NB I-ben szereplő Közgazdasági Egyetem csapatának megerősítésére. 1958-ban a szakosztály a klubban újjászerveződött és a fejlődés megkezdődött. 1964-ben már az NB II. osztályban szerepelt a csapat és 1965-ben feljutott az NB I.-be. A következő években a legmagasabb osztályban váltakozó sikerrel szerepelt. A szakosztálynak az egyetem elvégzése után a játékosok távozása folyamatosan súlyos problémát jelentett. Az utánpótlásból adódó nehézségeket 1972-ig sikerült megoldani, de ebben a jubileumi évben a csapat kiesett az NB I. osztályból. Az elkövetkező években az NB II.-ben változó eredményeket ért el a csapat, majd 1993-tól újra az NB I.-ben küzdött a bajnoki pontokért. Csapat most…

Ezután a MAFC férfi csapata az évek során Vocskó György keze alatt sokat fejlődött és az utóbbi években az NB I. élmezőnyében végzett. A 2005-ös évben a MAFC férfi röplabda csapata megnyerte az NB I-es bajnokságot, valamint az Egyetemi Főiskolás országos bajnokságon is a dobogó első fokára állhatott. Szponzori segítséggel és az Egyetem hozzájárulásával a 2005-ös év végén a MAFC vállalni tudta az extraligás szereplést. A 2005-2006-os szezonban a MAFC-Hartmann 3. helyezést ért el Magyarország legmagasabb osztályban, az Extraligában. Lelkesedéssel és kitartással csapatunk több profi együttest is maga mögé kényszerített. A Bajnokság mellett, minden évben megrendezésre kerül a Magyar Egyetemi és Főiskolás Bajnokság. Ezen a rangos eseményen is mindig kiemelkedően teljesítettek a fiúk az erős, extraligás szintű csapatok ellen

Ma ünnepli születésnapját NB I-es csapatunk játékosa, Molnár Zsombor! 🎉Isten éltessen, Zsombi!Hajrá MAFC!❤️🖤
12/09/2026

Ma ünnepli születésnapját NB I-es csapatunk játékosa, Molnár Zsombor! 🎉

Isten éltessen, Zsombi!

Hajrá MAFC!❤️🖤

Elkezdte a felkészülést az U20-as válogatottunk!A héten még bő keretet hirdetett Bodonyi Ákos szövetségi kapitány, aki 2...
11/09/2026

Elkezdte a felkészülést az U20-as válogatottunk!

A héten még bő keretet hirdetett Bodonyi Ákos szövetségi kapitány, aki 21 játékost invitált meg a válogatott programjába. Külön öröm számunkra, hogy a keretben 7 MAFC-os játékos is helyet kapott!

A válogatott a szeptember 23-án Ausztriában kezdődő MEVZA-tornára készül, amely egyben az Európa-bajnoki selejtező sorozat része.

Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen sok MAFC-os sportoló képviselheti klubunkat a válogatottban, ráadásul a szakmai stábban is találunk MAFC-os kötődésű szakembereket:

Játékosok:
Cserny Nimród
Kocsis Vince
Mihálovits Pál
Molnár Lehel
Pál-Kedves Patrik
Sárik Iván
Szörcsei Balázs

Stáb:
Gyenes Márió – másodedző
Leiner Péter – statisztikus

Hajrá, Fiúk! Jó felkészülést!

Hajrá MAFC!❤️🖤

Ma ünnepli születésnapját NB I-es csapatunk játékosa, Bohner Balázs! 🎉Isten éltessen, Bazsi!Hajrá MAFC!❤️🖤
09/09/2026

Ma ünnepli születésnapját NB I-es csapatunk játékosa, Bohner Balázs! 🎉

Isten éltessen, Bazsi!

Hajrá MAFC!❤️🖤

Felnőtt csapatunk is lejátszotta első felkészülési mérkőzéseit! A találkozók jól illeszkedtek az alapozási időszak ötödi...
08/09/2026

Felnőtt csapatunk is lejátszotta első felkészülési mérkőzéseit!

A találkozók jól illeszkedtek az alapozási időszak ötödik hetében járó csapatunk felkészülésébe, miközben már a jövő héten tétmérkőzés vár a fiúkra. A mérkőzések kiváló lehetőséget biztosítottak arra, hogy a stáb különböző felállásokat és játékosokat próbáljon ki, valamint éles helyzetekben is visszajelzést kapjon a csapat jelenlegi állapotáról.

Gyenes Márió vezetőedző így értékelte a tornát:

„Jól szolgálta a felkészülésünket a torna. Láttam azokat az elemeket, amelyek nagyon jól működnek, ugyanakkor azt is, hogy a játék mely szegmenseit kell még alaposabban átrágnunk. Minden mérkőzésen más-más felállást próbáltam ki, és több játékos is szerepelt különböző posztokon.

A célunk mindenképpen az, hogy a játékosok minél többféle ingert kapjanak, és univerzálisan fejlődjenek. Fontosnak tartom, hogy mind technikailag, mind taktikailag átfogó tudást szerezzenek, amelyre a későbbiekben is magabiztosan tudnak építeni.”

Ezúton is köszönjük a Dunakanyar csapatának a színvonalas rendezést és a meghívást, valamint az ellenfeleknek a mérkőzéseket!

Hajrá MAFC!❤️🖤

Két utánpótláscsapatunk is pályára lépett a Breszkó András Emléktornán!A Kecskeméti Sportiskola augusztus 29-én az U16-o...
07/09/2026

Két utánpótláscsapatunk is pályára lépett a Breszkó András Emléktornán!

A Kecskeméti Sportiskola augusztus 29-én az U16-os, szeptember 5-én pedig az U18-as korosztály számára rendezte meg a Breszkó András Emléktornát Lakiteleken. Mindkét tornán részt vett az U16-os fiú válogatott is.

A tornák kiválóan szolgálták utánpótláscsapataink felkészülését: mindkét együttesünk három-három mérkőzést játszott a Szolnok, a Kecskemét és az U16-os válogatott csapatai ellen.

Az első héten U16-os csapatunk a 4. helyen végzett, mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb és magabiztosabb játékot mutatva.

A második héten U18-as csapatunk már a torna győzteseként zárta a hétvégét!

Az eredmények mellett egyéni elismeréseknek is örülhettünk: az első héten Gallyas Máté lett a torna legjobb védekező játékosa, míg a második héten Bohner Balázst választották a torna legértékesebb játékosának (MVP).

Mindkét torna rendkívül színvonalas mérkőzéseket és hasznos tapasztalatokat hozott csapatainknak.

Nagyon köszönjük a Kecskeméti Sportiskolának a meghívást és a színvonalas rendezést!

Hajrá, MAFC!❤️🖤

Az alapozás ötödik hetében járó csapat felkészüléséről, az új játékosok beilleszkedéséről és a szezon céljairól Gyenes M...
01/09/2026

Az alapozás ötödik hetében járó csapat felkészüléséről, az új játékosok beilleszkedéséről és a szezon céljairól Gyenes Márió vezetőedzőt kérdeztük. Interjúnkban szó esik az új játékrendszerről, a közelgő felkészülési mérkőzésekről és a szurkolók szerepéről is.

Hajrá MAFC! ❤️🖤

Az alapozás ötödik hetében járó csapat felkészüléséről, az új játékosok beilleszkedéséről és a szezon céljairól Gyenes Márió vezetőedzőt kérdeztük. Interjúnkban szó esik az új játékrendszerről, a közelgő felkészülési mérkőzésekről és a szurkolók szerepérő...

Ma ünnepli születésnapját NB I-es csapatunk játékosa, Bótyik Bertalan! 🎉Isten éltessen, Berci!Hajrá MAFC!❤️🖤
01/09/2026

Ma ünnepli születésnapját NB I-es csapatunk játékosa, Bótyik Bertalan! 🎉

Isten éltessen, Berci!

Hajrá MAFC!❤️🖤

Fiatal tehetségeink a felnőtt csapatban!A klubunk célja egyértelmű: szeretnénk, hogy minél több utánpótlás-játékosunk ki...
28/08/2026

Fiatal tehetségeink a felnőtt csapatban!

A klubunk célja egyértelmű: szeretnénk, hogy minél több utánpótlás-játékosunk kipróbálhassa magát a felnőtt mezőnyben.

A következő fiatal játékosunk rendszeresen látogatja majd az NB I-es csapat edzéseit és időről időre a mérkőzéseken is lehetőséget kap a bizonyításra.

Büszkék vagyunk utánpótlás-játékosainkra, a jövőt pedig velük együtt, közösen építjük!

Utolsó bemutatott játékosunk: Gálfi Roland!

Roli egy évet Csepelen röplabdázott, majd három éve csatlakozott a MAFC-hoz, ahol azóta is klubunk utánpótlásában fejlődik. Az elmúlt években rendre csapatai meghatározó játékosai közé tartozott, teljesítményével pedig fontos szerepet vállalt a közös sikerekből.

A tavalyi szezonban az U17-es csapatunk tagjaként oroszlánrészt vállalt abban, hogy együttesünk az országos bajnokságban az 5. helyen végzett.

Most pedig elérkezett számára a következő lépcsőfok: az NB I-es edzéseken és mérkőzéseken is megmutathatja, mire képes.

Sok sikert, Roli!

Hajrá, MAFC!❤️🖤

A klubunk célja egyértelmű: szeretnénk, hogy minél több saját nevelésű utánpótlás-játékosunk kipróbálhassa magát a felnő...
27/08/2026

A klubunk célja egyértelmű: szeretnénk, hogy minél több saját nevelésű utánpótlás-játékosunk kipróbálhassa magát a felnőtt mezőnyben.

A következő fiatal játékosaink rendszeresen látogatják majd az NB I-es csapat edzéseit és időről időre a mérkőzéseken is lehetőséget kapnak majd a bizonyításra.

Büszkék vagyunk saját neveléseinkre, a jövőt pedig velük együtt, közösen építjük!

Következő ilyen játékosunk: Bohner Balázs!

Balázs ötödik szezonját kezdi meg MAFC-mezben és ez idő alatt számos sikert ért el csapataival. Az U15-ös csapattal a bajnokság második helyén végzett, míg U17-ben ötödik helyezést szerzett. Mindkét korosztályban fontos szerepet vállalt a csapat sikereiben.

Szorgalmával és tehetségével tavaly azt is kiérdemelte, hogy meghívót kapjon az U18-as válogatott keretébe.

Idén újabb kihívás vár rá: az NB I-es csapat edzésein és mérkőzésein is lehetőséget kap arra, hogy az eddig megszerzett tudását a felnőttek között kamatoztassa.

Sok sikert, Balázs! 👊

Hajrá, MAFC! ❤️🖤

A klubunk célja egyértelmű: szeretnénk, hogy minél több saját nevelésű utánpótlás-játékosunk kipróbálhassa magát a felnő...
26/08/2026

A klubunk célja egyértelmű: szeretnénk, hogy minél több saját nevelésű utánpótlás-játékosunk kipróbálhassa magát a felnőtt mezőnyben.

A következő fiatal játékosaink rendszeresen látogatják majd az NB I-es csapat edzéseit és időről időre a mérkőzéseken is lehetőséget kapnak majd a bizonyításra.

Büszkék vagyunk saját neveléseinkre, a jövőt pedig velük együtt, közösen építjük!

Következő ilyen játékosunk: Maucha Vince!

Vince a negyedik szezonját kezdi meg MAFC-mezben és ez idő alatt már számos szép eredményt ért el csapataival. U15-ben egy negyedik és egy második helyezést, míg U17-ben egy ötödik helyezést szerzett. Korosztályos csapataiban mindig meghatározó szerepet töltött be és rendre alapemberként számítottak rá. Idén a strandröplabdapályán is remekelt: párjával az U16-os korosztályban a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

Most újabb kihívás vár rá: az NB I-es csapat edzésein és mérkőzésein is lehetőséget kap arra, hogy az eddig megszerzett tudását tovább kamatoztassa.

Sok sikert, Vince!

Hajrá, MAFC!❤️🖤

Cím

Bertalan L. Utca 4-6
Budapest
1111

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni MAFC Röplabda csapat új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória