16/09/2026
Egykori labdarúgóinkra emlékezünk.
Véletlen lenne, hogy a Ferencvárosi Torna Club dicsősées történelmében szeptember közepén két egymást követő nap is világklasszssá vált labdarúgókra emlékezünk? Bizonyára az, ám ettől még tény, hogy szeptember 15-e Albert Flórián, szeptember 16-a pedig dr. Sárosi György születésnapja. Mindketten világklasszisok voltak, mindketten középcsatárként alkottak páratlan dolgokat a pályán. Tegnap megemlékeztünk Albert Flóriánról, ma dr. Sárosi Györgyön a sor, aki 114 esztendeje, 1912. szeptember 16-án született.
Akkor még természetesen nem volt doktor, de még csak Sárosi sem, hiszen Stefancsics György néven anyakönyvezték. Már gyermekkorában feltűnt a hozzá közelállóknak, hogy az ifjú emberi ésszel felfoghatatlan gömbérzékkel volt megáldva. Mondták is, nincs az a labdajáték, amelyben egy-két esztendő alatt ne jutna el a válogatottság szíintjéig. Ő a sok labdajáték közül a futballt tisztelte meg a tehetségével, gömbérzékét ott kamatoztatta.
Magyarországon csak egy klubban, a Ferencvárosban futballozott. Tinédzserként már az amatőr csapatban ámulatba ejt***e a nézőket, természetes volt, hogy profi szerződést kínáltak neki. Édesapja intézte az ügyeit, ő volt a menedzsere, ő tárgyalt helyette. Tökéletesen tisztában volt vele, mit kínál, ennek meg is kérte az árát. A profizmust tanuló vezetők kissé csodálkoztak is ezen, egy 18 és fél éves ifjúról mást gondoltak annál a csapatnál, amelyik két évvel korábban Uruguay válogatottját is képes volt legyőzni. Vérprofi hozzáállás volt ez Sárosiék részéről, amit az ifjú ki is mondott:
„Ha profi leszek, nem hagyjuk magunkat kiuzsorázni. Az én apám egyszerű mesterember, nem végzett ilyen meg amolyan iskolát, de az esze a helyén van! Megmondta: minden szerződés kétoldalú. Mi kérünk egy összeget, felajánljuk érte a teljesítményt. Vagy megadják, vagy nem. Vagy kellek így, vagy nem. Mi nem zsarolunk, de a klub se kezdjen alkudozni.”
Milyen igaz, milyen egyszerű, milyen tiszta szavak! Kérnek egy összeget, amiért felajánlanak egy teljesítményt. Egy olyan teljesítményt, amely mérhető, ellenőrizhető. Sárosi György teljesítménye pedig lenyűgöző volt. Aki látta játszani, a csodájára járt, utána élete végéig mesélte, hogy ő még Gyurkát is látta a pályán.
Az FTC és a Ferencváros statisztikáit böngészve azt látjuk, hogy legalább 812 mérkőzésen húzta magára a zöld-fehér mezt, ezeken legalább 903 gólt lőtt. Unikum, mondhatjuk, ilyen mérkőzésszám mellett meghaladni az 1/1-es gólátlagot. Az előbbi mondatban némi magyarázatra szorul a legalább szó. Azért van itt, mert ebben az összesítésben benne vannak az ismert edzőmérkőzések adatai is, ugyanis sok ilyen típusú mérkőzésről tudunk, de nem mindegyiknek ismerjük az összeállításait és a góllövőit. Szóval, 812/903, lenyűgöző számok! Hát még ha azt is hozzátesszük, hogy Sárosi György nem mindig, mint gólvágó középcsatár, hanem mint középfedezet is játszott, gyakorlatilag a középpályán kezdte a karrierjét. Ma azt mondanánk, ő volt a támadásokat a középpályáról segítő irányító. Akiről már az első mérkőzése után az jelent meg a szaklapban, hogy „Annak bizonyult, aminek vártuk. Nagyszerűen helyezkedő, remekül passzoló, magas játékintelligenciájú, óriási labdakészségű, amellett Bukovinál munkabíróbb, frissebb, fiatalabb, nagy kedvvel küzdő játékosnak, született szellemi vezérnek … ott a helye a válogatottban is.”
Sok futballista megelégedett volna azzal, amit Sárosi György tudott, így volt ez nemcsak akkor, így van ez ma is. Sárosi György azonban nem elégedett meg azzal, hogy a pályán ő volt a mindenható, akitől mérkőzések sorsa függött, aki eldöntötte azokat, lett légyen az bajnoki mérkőzés vagy éppen kupadöntő. Mert a sok száz mérkőzés között akadtak ilyen nagy jelentőségű találkozók is. Ki ne tudná felidézni az 1937-es KK győzelmet, amikor a döntő felé vezető úton az Austria Wien csapatát a bécsi 1:4 után szinte egymaga intézte el idehaza, vagy éppen a döntőben a Lazio ellen, ahol a kettős győzelemben ugyancsak döntő szerepe volt. Szóval ő volt a csapat esze, motorja, lelke, minden vágyának beteljesítője. Ő pedig ezek mellett tanult, elvégezte a jogi egyetemet, dr. Sárosi György lett.
Játékospályafutása alatt több generáció nagyjaival játszott együtt a Fradiban 1931-től 1948-ig, 17 éven át. A kezdeti években Toldi Géza, vele a híres T-betűs csatársor tagjai, a végén pedig Kubala László, Kocsis Sándor vagy éppen Deák Ferenc is a játszótársa volt. Csodálatos idők voltak, a magyar labdarúgás és benne a Ferencvárosi Torna Club időről időre ontotta a tehetségeket, akikből világklasszis lett. Köztük volt tündöklően fényes állócsillag a 113 éve született dr. Sárosi György.
1948-ban került Olaszországba, ahol értelemszerűen már nem játékosként, hanem kiváló edzőként t***e le a névjegyét. A Bari és a Lucchese kispadja után jutott el Torinóba, ahol bajnok lett a Juventussal. Ezután Genovába a Genoa csapatához került. Edzőként még volt utána más állomáshelye, dolgozott Rómában is az AS Rómánál vagy éppen Svájcban, de annyira megszerette Genovát, hogy ott vásárolt magának házat, oda járt haza, 1993. június 19-én bekövetkezett halála után ott lelt végső nyugalmat.
Kiváló játékos és kiváló ember volt, aki a Ferencvárosi Torna Club dicső történelemkönyvébe nagyon sok fényes lapot írt. Soha nem feledjük el őt, emlékét szívünkben örökké őrizzük.
