30/06/2026
A KOTORÉKOZÁSRÓL TÉNYSZERŰEN
Régóta nem használtam az oldalamat, de bizonyos téma mellett most nemigen tudok elmenni, lévén terriergazda vagyok és a kutyáim fajtacsoportjának bölcsőjét adó vadászkutyás munkaágazat van egyesek célkeresztjében mint tűzzel-vassal irtandó vadászati mód.
Sok tévhit övezi a kotorékozást, ezeket nem árt tán eloszlatni, tisztázni.
A hozzászólások lehetőségét kikapcsolom, sorry... Nem vitaindítónak szánom, csak leírok ezt-azt, amit fontosnak tartok.
Mi is az a kotorékozás?
A kotorékozás az a vadászati mód, amely során a vadászkutya lemegy a vad odújába (kotorékába) és onnan próbálja a felszínre zavarni v. kitartó ugatással helyben tartani, amíg a vadászok leásnak érte.
Magyarországon róka, borz vadászatára alkalmazott ágazat, más országokban más fajok tekintetében is művelik.
A kutya elvárt szerepe kotorékozáskor, hogy segítse a vadászt a vad terítékre hozásában, hangadással jelezze, hol a vad, hallgatózással lehessen tudni, ugrani fog-e v. le kell ásni érte, a vad elejtése a vadász feladata, a kutya által csakis véletlenszerűen történhet meg.
Egy nagyobb róka vagy különösen egy idősebb kan borz komoly sérüléseket okozhatna egy meggondolatlan eben, ennélfogva a felelős tenyésztés és kiképzés éppen ezért nem a vakmerőséget, hanem az önfenntartó ösztön és a munkakedv kombóját részesíti előnyben a belemenősséggel szemben.
A kotorékozás története
A kotorékozás nem modern találmány, az ember korán felismerte, hogy bizonyos fajokhoz csak olyan kutyákkal tud hozzá férni, amely elég kicsi ahhoz, hogy bárhová kövesse a vadat és elég karakán és állhatatos ahhoz, hogy önállóan dolgozzon.
Elsőként kb. Kr. u. 210 körül tesz említést Oppianosz a 'Cynegetica' c. művében egy apró termetű, erős karmú, bozontos szőrű, kiváló szimatú vadászebről, amelynek a tesztelését is leírja, amely hajaz a később kotorékmunkának ismert vadászati módra. Mégpedig üregi nyúl tetemet húztak hosszan a földön kacskaringós vonalvezetéssel, majd bedobták egy üregbe és ezt a szagot az említett kutyatípusnak föl kellett vennie, követnie kellett és az üregből apportíroznia a nyulat.
1486-ban Dame Juliana Berners a 'The Boke of Saint Albans' c. munkájában említi a fajtacsoport nevét, akkor még „teroures” néven.
1570-ben John Caius az általa „terrars” néven ismert kutyák munkáját ismerteti, amely már a mai kotorékozásnak megfelelő.
Magyarországra az 1700-as években szűrődött be az Osztrák-Magyar Monarchia idején, német és osztrák hatásra.
A kotorékmunka itthon a XIX. sz. közepétől már jellemző, hazai vadász források kb. a XIX. sz. második felétől említik rendszeresen, tehát bőven hagyományosnak mondható.
Miért van rá szükség ma is?
Talán ez a legfontosabb kérdések egyike az éjjellátók, hőkamerák, csapdák és más vadászati módok korában: mert olyan területet fed le a vadászati szakmán belül ragadozógyérítésben, amelyet más vadászati módok képtelenek, egyik sem képes teljes egészében helyettesíteni.
Nem minden róka sétál ki a tarlóra a hívó sípra, nem minden róka sétál bele a csapdába, eleve rengeteg róka olyan bozótos helyeken él, ahol más módon lehetetlen utolérni.
Pl. a róka vadászatának a túlszaporodás gátlása a célja, amely túlszaporodás odalent, a kotorékban történik, csak ott lehet megállítani. Az összes többi vadászati mód csupán utólagosan, tünetileg kezeli a rókalétszámot, a kotorékozás már a megszületést is képes szabályozni - ez pedig többek között közegészségügyi szempontból is cirka 9,7M ember érdeke kis hazánkban.
Kotorékozásnál nincsen elveszett sebzett vad, mivel közvetlen a vad nyomában halad a kutya, nem tud elveszni, míg más vadászati módnál hibázáskor mire megkerül az utánkereső csapat, szegény róka órákat szenved, mire kileheli a lelkét, kotorékozásnál a lövés humánusan és azonnal vet véget a földi pályafutásának.
A környezetre a legkisebb ökológiai zavarást a kotorékozás teszi, mivel nagyon kicsi területet zavar, ellentétben pl. egy hajtással, nem zavarja a többi vadat, nyugodtan maradnak zavarásmentesen.
Különösen fontos szerepe lehet olyan területeken, ahol a rókaállomány szabályozása természetvédelmi okból indokolt. Vizes élőhelyeken, földön fészkelő madarak költőterületein v. túzokélőhelyeken a célzott, egy ismert kotorékra irányuló beavatkozás sok esetben kisebb zavarással jár, mint egy nagyobb területet érintő hajtás vagy a hosszan elhúzódó állományszabályozás. Nem véletlen, hogy biz. AM rendelet kifejezetten említi a territóriumalapú módszereket – köztük a kotorékozást – a ragadozók gyérítésének egyik lehetséges eszközeként.
Remek kiegészítője más vadászati módoknak.
A kotorékebek
Különleges feladat, komplex kutyáknak.
Kotorékmunkára a legalkalmasabbak a kistermetű, jóorrú, stabil idegrendszerű, karakán kutyák, mint pl. a tacskók, terrierek kotorékmunkára szelektált vérvonalai és ezek keverékei.
Fontos, hogy a kotorékkutya nem harci kutya. Ha 10 random embert megkérdeznénk az utcán, mit gondol róluk, valszeg a többség azt válaszolná, hogy kicsi, ideges, mindenre is támadó blöki jelenik meg a szemei előtt. Nos, a valóság egészen más. :)
A jó kotorékeb nem agyatlan: felméri az adott helyzetet, amibe épp belecsöppent, tudja, meddig ér a takaró, vigyáz magára. A legmenőbb kotorékkutyák nem azok, amelyek támadnak ha kell, ha nem, hanem amelyek hosszú éveken át képesek sérülésmentesen v. max. minimális karcolásokkal hatékonyan dolgozni.
A vadász számára a kutya nem fogyóeszköz, hanem vadásztárs, rengeteg időt, pénzt, energiát és érzelmet tol bele éveken át, amíg megbízható munkatárssá neveli a kölyköt, tévedés volna azt gondolni, hogy közömbösen nézné v. kifejezetten élvezné, ha a kutyája felesleges veszélybe sodródna.
A „kiképzés”
Jó eséllyel ez is egy sok félreértést magáénak tudó terület. Sokan azt gondolják, hogy arra tanítják a kutyát, miként kell rókát ölni a föld alatt. A valóság azonban más.
Szándékosan került idézőjelek közé a kiképzés szó, ui. valójában nem kiképzésről van szó, csupán lehetőség adásáról.
Számomra a kiképzés azt jelenti, hogy megtanítok vmit egy kutyának, amit még nem tud, nem csinál, mert szeretném, ha vezényszóra is csinálná. Pl. egy „Ül!” v. „Fekszik!” utasítás, ezeket tanítani kell a kutyáknak, mert nem úgy születnek, hogy tudják.
A kotorékozásban elvárt viselkedéseket viszont öröklötten kell hozniuk.
Egy jó kutya nem elveszíti a fejét odalent, hanem használja és ezt nem szolgálja a túlpörgetés, sőt, ártalmasan hat.
Terrierek 5-6 hetes kori játékában is már vannak a későbbi munkavégzésüket előjelző játékos elemek Kotorékozásra szánt kutya nevelésében arra kell nagyon ügyelni, hogy ilyesmire minél többet lehetőséget kapjon.
Pl. vadász webshopokban vásárolható rókaillatú cseppekkel szagosított szőrmével huzigálósat játszani, vagy vadászatokon meglőtt rókát hagyni neki, hogy megcibálja picit.
Ez az egyik pillanat, ami laikusabbaknak nem tetsző, de csak így tanulja meg a kölyök, mely faj lesz az, amiről soha senki nem fogja tiltani. Ui. minden más: háztáji haszonállatok, egyéb vadfajok határozottan tiltva vannak – cserébe tudatni kell velük, mi lesz az, amit majd szabad, a sok „nemszabad” faj mellett.
Jó munkának számít és kényelmesnek, ha a kutya ugraszt, mert ilyenkor csak lőnie kell a vadásznak, v. leásnia érte.
A harmadik verzió, a fojtás rendkívül ritkán történik meg, nem is cél, de nem befolyásolható, hiba% kategória. HA a vad bunyóra készteti a kutyát, annak meg kell tudnia védeni magát, aminek leHET akár a vad-, akár a kutya sérülése is a következménye (kerülendő az a kutya, amelyik állandóan így jár). Erősen feltételes módban, mert kotorékozó ismik visszajelzései alapján ez azért inkább fehér holló kategória, mintsem napi rutin.
Véletlen műve, gyakorlatilag baleset.
Elvárás, hogy a kutya tartson a vadtól akkora távolságot, hogy biztonságban maradjon, de még eléggé motiváló legyen az esetleges ugrásra, szükség esetén meg tudja magát védeni és visszaállni az eredeti, ugatós helyzetbe.
Elvárás a megfelelő méret is, hogy a rókát is a legszűkebb járataiban követni tudja - minél kisebb, annál könnyebben teheti meg.
Mitől lesz vki jó kotorékozó?
Ismeri a kutyáját, tudja, az mire képes, mire nem és ha úgy látja, hogy indokolatlanul veszélyessé válhat a helyzet, lezárja az aznapi munkát, nem kockáztatja a kutyáját, nem táplálja a saját egóját, hanem fegyelmezett szakmai döntést hoz.
Mi történik pontosan?
Elsőként reggel ellenőrzi a gazda, hogy fitt-e az aznap alkalmazni kívánt eb. Ha minden okés, magához veszi a szükséges okmányokat (pl. a kutya munkavizsgáját, a saját fényképes azonosítóját, vadászjegyét, stb.).
A területre érve pórázon beszagolhat odúkba, a viselkedésével jelzi, érdemes-e oda beengedni v. sem: ha lakatlan a kotorék, elsétál, ha lakott, de nincsen otthon a lakó, levizeli a bejáratát és elsétál, ha otthon is van a lakó, azonnal igyekszik befelé nagy lendülettel – magától, nem kell könyörögni neki, ezek is az öröklött viselkedéscsomagja részei.
Utóbbi esetben rádiós jeladó kerül a speckó nyakörvére, ami működőképességét ellenőrzi a gazda, ha sikeres, a kutyát beengedi a kotorékba.
Hosszabb-rövidebb ideig hallatszik a lábak dobogása, időnként egy-egy ugatás, aztán megint a „fogócska”, majd idővel az ugatás egyetlen fix ponton áll meg, ha nem mozdul, kezdődhet az ásás. A leggyakoribb mélység az 1-3 méter közötti, ezt minél előbb meg kell tenni a kutya és a vad felé.
Gyakori oka a sikertelenségnek, hogy:
-a vad elbújik a kutya elől, az nem találja meg,
-nem ugrik, nem fogja menekülőre, ezért nem lőhető, hanem visszabújik más nyíláson át uabba a kotorékba,
-közeli másik kotorékba bújik be, mielőtt lőni lehetne,
-pl. a borz egyszerűen beássa magát és kutyaorral is képtelenség megtalálni,
-felderítetlen nyíláson kereket old.
Ha sikeres az ugrasztás, a vadász meglövi, ha sikeres az ugatós munka, a vadász meglövi, de utóbbi előtt még azonnal ki kell emelni a kutyát a vad orra elől, nehogy összeérjenek az utolsó, ominózus pillanatokban, erre gyakori megoldás az amúgy is kéznél levő ásónak a két állat közé való beszúrása a földbe (tehát az elterjedt tévhitekkel szemben nem a róka agyoncsapására szolgál, hanem a kutya és a róka összekapaszkodásának megakadályozására).
Felelős-felelőtlen
Fentiek a normális, többségi, felelős kotorékozók munkameneteire vonatkoznak nagy vonalakban.
Vannak azonban egy szellemi- és mentális kisebbséghez tartozó, felelőtlen emberek is, akik „kotorékoznak”...
Ők úgy kerülnek ebbe a körbe, hogy vmit félreértelmeztek... Volt ui. a világban (némely országokban ma is akad, nálunk hál' istennek tiltott) olyan, hogy műkotorékpályán való verseny, vizsga.
Ennek szempontrendszere homlokegyenest más volt a természetes kotorékozáséhoz képest. Ebben magas pontszámot az a kutya kapott, amelyik szinte szuicid módon ment neki a vadnak, egyből fojtásra törekedett, holott az ilyen viselkedés természetes kotorékban abszolút nemkívánatos, hiszen a kutya komoly sérülését okozza sok esetben.
Szakmailag kevésbé felelős népek uezeket a kutyákat kezdték természetes kotorékban is alkalmazni, ott jól össze is verették magukat rendszeresen csóró kutyák. Hosszas időre kiestek a munkából orvosi kezelés miatt. Érzékeljük, hogy csupa macera az ilyen eb.
Erre szelektált agyatlan kutyákat vittek be a természetes kotorékozásra szelektált agyas állományba is, rontva a természetes kotorékban dolgozó kutyapopuláció átlagminőségét. De nagyon. Szerencsére nem maradandó hatással.
A tenyésztésből ezek a problémásak kivonandók, csak az agyas, saját magára vigyázó kutyákkal szabad dolgozni is, tenyészteni is.
Uezen szellemi- és mentális kisebbséghez tartozó kretének viszik a tréningmódszereiken keresztül is a rossz hírét a többségi, normális kotorékozóknak is.
A korábbi bekezdésekben ismertetetthez képest túlpörgetett, fojtásra rákattintott kutyákat termelnek ki, különböző, gusztustalan megoldásokkal és nem értik, miért utálják, miért nézik le őket még a saját kotorékozó kollégáik is, miért veszik el a kutyáikat, stb. (mert ilyen szintű belső tisztulgatási folyamatok működnek ezen körökben).
A felelős, normális, többségi kotorékozó kutyája vigyáz magára, nem forszírozza a direkt harcot, de jól jön ki belőle, ha van, aztán szájal tovább a vaddal, nem is volt soha provokálva bunyóra, fojtásra, öröklötten a higgadt viselkedést hozza a túlnyomó zöm, kevesebb az ugrasztást, egyébként szitutól is függ, éppen melyik megoldás születik meg a gyakorlatban.
A felelős többség nem a látványos eredményre törekszik, hanem a gyors és hatékonyra, lehető legbiztonságosabban szakszerűre.
Ahogyan a szürke hétköznapokban is: vannak konfliktusosabb sofőrök, de a többség jó és ezért nem az autós közlekedéssel magával van a baj.
A kutya biztonsága
A kutya biztonságát a szakszerű emberi jelenlét adja és a speckó nyakörvén elhelyezett működőképes rádiós jeladó.
A jeladó mutatja meg, hol a kutya, az emberi jelenlét tesz róla, hogy amikor kell, a kutyát kiemelje a vad elől, mielőtt összeérnének, esetleges sérülés esetén a sebkezelést végzi.
Ilyen feltételek mellett tizenévig képesek kutyák karcmentesen kotorékban hatékonyan dolgozni.
Tévhitek:
„a kutya ölni megy le a kotorékba”
Valójában a kutya legbelső motivácója (ha belelátnánk a fejébe) valószínűleg a zsákmányolás, igen, csakhogy nemigen tudja ezt megtenni.
Ui. a borzon érzi, hogy az erősebb nála, a rókák egy részén is, ill. a rókának gyakran csak az arcrésze látszik ki, nemigen tudna alapból sem fogást találni rajta (nem vmi hodályt ás magának, hanem csak akkorát, amiben éppen elfér a teste, ez biztonságosabb is neki, meg hát nagyon fárasztó meló lehet így is).
Konrad Lorenz 'Ember és kutya' c. munkája óta tudjuk, hogy a kutya faj úgy működik, hogy a saját területén a legtökösebb, semleges területen közepesen tökös, más területén a legkevésbé az. Uez érvényesül a kotoréklakóval szemben is ;)
Épelméjű, agyas terrier/tacskó nem megy neki olyan bátran a vadnak, mint otthon a tyúkudvarban teszi, ha az betéved. Ez van, etológia, Konrad Lorenz, stb.
„minden esetben sérülnek az állatok”
Idén volt két eset, amikor természeti területen póráz nélkül kiránduló kutyákhoz állatmentőket kellett hívni, mert lementek egy kotorékba és órákig nem jöttek fel, egyikük tacsi volt, másikuk simaszőrű foxi, mindkettő kedvenctartott kutya.
Egyik esetben sem kellett volna leásni értük, mert mire a mentés megkezdődött, feljöttek a felszínre karcmentesen, kedvenctartott kutyaként!!!
Amíg az ösztönkifáradás megtörtént, ugattak lent, azután segítség híján kijöttek. Dokumentált esetek, több cikk is született róluk.
Ilyen a jóvérű kotorékkutya, vigyáz magára, aztán feljön éles szituból is épen, egészségesen, kb. %-nyi v. ezreléknyi, amikor elsősegélyre van szükség, azoknak is csak kis része súlyos, több kotorékkutya súlyos baleset nélkül éli le a tizenévét aktív dolgozóként.
Az alábbi linkeken csekkolhatóak lesznek, amint megtalálom őket, akkor jövök egy frissítéssel:
A tacsi:
https://www.facebook.com/kutatomentok/posts/pfbid02xRdP8XbooedA63cS184ZjQ3C78igiFBicArexZXnYZFoEKEk2o7oPWDkfiL6yGqAl
„a vadászok élvezik a vér és a viadal látványát”
Hát... A földön keresztül nem is igen látni semmit, csak a hangokból szűrhető le, mi zajlik és hát az ugatás az biztosan nem bunyót jelent. Nincs mit élvezni, ha nincsen látvány, ill. amit élvezni lehet, hogy a munkakutyás ember a kutyájára büszke, amikor látja, hogy egyre stabilabb, egyre jobban keres, mind újabb keresési taktikákat dolgoz ki, idegrendszere egyre erősebb, a boldogságtól csillogó szempárral néz, stb.
Büszke a kutyájára, főleg ha nem véres, nem sérült, mint az esetek többségében. A tévhit logikájával csak nagyon ritkán tudnák élvezni a kotorékozók a folyamatot, ha igaz lenne.
„kényszerítik a kutyákat, hogy lemenjenek a kotorékba”
Önként sietnek le a kutyák a vadakhoz ;) Nem kell könyörögni nekik, hiszen öröklötten mágnesként húzza őket a szőrmés vadak szaga, pláne a borz és a róka, melyekre sose kaptak tiltást!
Szeretnek lemenni, erre vannak több száz éve tenyésztve, semmi mást nem élveznek ennyire, semmi más nem meríti jobban az aksijaikat, ergo semmi mástól nem lesznek kiegyensúlyozottabbak.
„élve széttépetik a rókákat és a kölykeiket”
Na... A terítékfotókon jellemzően nem látni a lövés helyén kívül más sérülést a rókákon, borzokon. Talán egyetlen csúnya fotót tudott az ezzel kampányoló csapat futtatni, amin megtépve volt a róka, de csak egyet. Az állításuk szerint több ezer birtokukban levő felvétel közül. Milyen arány ez? Szerintem korrekt. Ez az a hibaarány, ami sajnos megtörténhet, de csak hibaarány marad, nagyon-nagyon messze az általánostól.
Legalábbis nem gondolhatjuk, hogy minden terítékfotó előtt egy preparátorral összevarratják...
Nem beszélve arról a vidiről, amin látszik, hogy a kölyökrókákat élve hozza fel a kotorékkutya – van ilyen, nem kevés, ha nem is mind, ezeket is figyelembe kell venni.
„ahol vadásszák, ott több róka születik”
Ez is kiigazításra szoruló ellenérv: ahol vadásszák, ott megnövekszik az egy egyedre eső zsákmánymennyiség, így táplálékbőségben nagyobb alomszámok jöhetnek létre, pl. 7-8 a kisebb, 3-4-hez képest.
Na de: ahol vadásszák, ott pl. 2 szukától születik 8-8, összesen 16 kölyök, ahol nem vadásszák, ott 10 szukától 4-4, összesen 40 kölyök. Ha hasraütésszerűen 50% mortalitással számolunk, ahol vadásszák, ott felnő 8 kölyök, ahol nem vadásszák, ott 20.
Így számolva mégiscsak szükséges a vadászatuk, ha a teljes képet nézzük.
„ilyen kutyákat nem lehet utcára vinni, mert a gyerekekre veszélyesek”
Nem hinném, az európai vadászkutyák jellemzően emberbarátok. Persze a saját területüket van, hogy keményen bevédik, de közömbös terepen nem fognak spontán bántani senkit, se felnőttet, se gyereket.
A fajtacsoport múltjából is fakad ez, hogy ha egy hajtásban kicsit elsodródtak, hamar emberközelbe sétálnak, könnyen visszajuttathatóak a gazdájukhoz.
Rengeteg kopó, terrier így talált vissza a gazdájához, hogy besétált egy tanyára v. kerthelyiségbe és emberek chipet tudnak olvasni, tudták értesíteni a gazdát, stb.
Jól tenyésztett és jólnevelt kotorékkutya nem fog emberre támadni spontán, ez tuti. Kutyaiskolákon, kutyasport rendezvényeken megfelelő felnevelés után problémamentesen lehet részt venni velük.
„fogyóeszköz a kotorékkutya, max. 4-5 évig élnek”
Tizenévig él a normális, többségi, felelős kotorékozó jóltenyésztett és jólnevelt kutyája, minimál sérüléssel boldogságban, egészségben.
A szellemi- és mentális kisebbség kretének kutyái lehet, rövidebb életűek, de őket ne tegyük uabba a kalapba, mert nem oda valók, egyáltalán nem ők "a kotorékozók" - csak szeretnének azok lenni.
Mik a dilemmák?
Más a vadászati szakma szempontrendszere, mint a laikus tömegé és ilyesmiről nem szól a közoktatás sem...
A laikus tömeg érzelmi alapon viszonyul egy-egy állat halálához, az egyedre fókuszál.
A vadászati szakma pedig az összes hazai vadfaj populációinak egészségét nézi, tömegre fókuszál, nem az egyedre.
E kettő teljesen más pszichét, más attitűdöt követel.
Azt fontos felismerni, hogy a róka és a borz vadászatának tényszerű okai vannak.
Egyik, hogy a veszettség elleni vakcinázások útján emberi belenyúlással kivettük a legkomolyabb természetes ellenségüket a képletből, a veszettség vírusát, amelyet emberi belenyúlással kell helyettesítenünk: vadászattal, gyérítéssel. A vakcinázások óta 4x-esére nőtt a rókaállomány kis hazánkban, mint a '60-'70-es években volt. Akkoriban voltak 19-30ezres éves terítékek, most vannak 85-90ezresek, de inkább gyérítsük, mint ne vakcinázzunk, annak beláthatatlan következményei lennének.
Másik oka, hogy a háztáji haszonállat-állomány mellett védet fajoknak is gyérítői (az összes földön fészkelő madárfaj, kiemelten a túzok, plusz hüllők, kiemelten a rákosi vipera), amelyek emberi beavatkozás nélkül könnyen kihalhatnak.
Igen, jellemző reakció, hogy „nem kellett volna belenyúlni”, ezzel egyet is lehet érteni, de mi már egy olyan generációba születtünk bele, amely már csak a századokkal korábbi belenyúlások következményeit viseli, ill. amelyik a veszettség elleni vakcinázások hatásait kell pótolja.
Harmadik oka, hogy a veszettség mellett egyfajta galandférget is terjeszt, aminek lappangási ideje 10 év és belélegezni is lehet, de elég ha csak rosszul mossa el vki a kertből szedett, róka által levizelt paradicsomot és kész is a baj, élete utsó 20 éve megkeseredik. A közegészségügy pedig talán sokmindennél előrébb való.
Jogos kritika, hogy amikor a vad védekezésre készteti a kutyát, abból sérülések lehetnek, ritkábban súlyosak is és ez borzalmas látvány lehet, de ennek minimalizálására való a megfelelő tenyésztés első körben, a megfelelő felnevelés második körben, a megfelelő vadászati, kotorékozói gyakorlat harmadik körben.
Jogos kritika, hogy vmekkora feszkó kerül a vadba is, de valójában semmi olyasmi nem történik vele, ami természetes körülmények közt ne történhetne, hiszen a medve is kiássa a borzkotorékot, de a sakálfalka is meglepheti a rókavárat. Ezen helyzetekre vannak evolúciósan kialakult megoldókulcsaik, mint pl. hogy lelécelnek a sok kijáratuk vmelyikén (marha ritka a csupán 1-2 kijáratos vár, azok is általában hamar bővülnek), v. a borz elássa magát olyan vaskos földréteg mögé, hogy nincs, ami kiszimatolja.
Összességében a kotorékozáskor kialakuló feszkó által nemigen mutatja uazokat a stresszjeleket, mint pl. egy mentés alatt álló vadállat. Rókákról könnyebben találunk ilyen felvételeket.
Jellegzetes fültartás, zihálás, stb. Ezeket kotorékozáskor nem mutatja, az jobban látszik, hogy kattognak a fogaskerekei, gondolkozik, mit csináljon, de nem kapkodva és ha sikeresen szökik, lezáródik a feszkós viselkedés.
Mentéskor minden ismeretlen neki és a szökés is esélytelen, ezért nem tud „végigfutni a program”, ezért nem tud kiürülni az állatból a stressz.
Amit tenni lehet mindenki megelégedésére, az az, hogy a kotorékkutyák tenyésztését és képzését, vmint a kotorékozás gyakorlatát nagyobb kontroll alá tesszük.
Ehhez jó megoldás lehet a kiegészítő vizsga megalkotása és megkövetelése, ami más vadászati ágakban (íjászat, solymászat, agarászat) jól bevált gyakorlat, valszeg a kotorékozásnak is csak használna.
Megfelelő szabályozással és kontrollal a közhangulat is jobban megismerheti és ráébredhet, hogy nem horrorfilmbe illő dologról van szó, csupán arról, hogy van a kotorékozásnak helyesen s helytelenül végzett változata is..
Jogi háttér
„az állatvédelmi törvény szerint tilos az állatviadal”
Ez így is van rendben. Csakhogy a kotorékozásnak sem a jogállása, sem a gyakorlati megvalósulása nem állatviadal.
Ui. egyrészt nem az a célzata, hogy az állatok összekapaszkodjanak, másrészt eleve olyan ritkán valósul meg köztük a bunyó, hogy aki viadalt szeretne látni, elunná magát – felelősen tenyésztett és felelősen nevelt kotorékkutya esetében.
Másrészt maga az állatvédelmi törvény veszi ki biz. tilalmak alól a vadászkutyákat, vmint azt is írja, hogy a gazdának kötelező biztosítania az általa tartott állat ösztönös viselkedéseinek a kiélését. Ennek legmagasabb szintje az a munka, amelyre az adott fajtacsoport kialakult. Semelyik más sport, egyéb foglalkozás nem teszi uolyan kiegyensúlyozottá a kutyákat, mint amikor azt a munkát végezhetik, amire születtek.
Idényen kívül így is kénytelenek egyéb szakmákba, sportokba belekóstolni, amikben szintén tündökölnek, de az ösztönös viselkedéseiket csak az eredeti feladatkörükben tudják teljes mértékben kiélni, ezáltal a lehető legkiegyensúlyozottabbá válni.
„illegális, mert a vadászati törvényben nincs megnevezve”
Írják ezt utalva arra a marha ritka esetre, amikor a kutya fojt. Az viszont benne van abban a törvényben (9. §):
„ 6) (...) vad elejtésének minősül a vad (…) vadászkutyával történő elfogása”;
„7) A vad elfogásának minősül annak mozgásképtelenné tétele útján élve történő birtokbavétele. ”
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99600055.tv
Tipik előfekvő v. ugrasztó munka, amelyek a leggyakoribb változatok, de ha leszorítja a vadat a kutya, még akkor is ebbe tartozik bele..
Vmint a rendeletében (61. §) konkrétan megnevezve a kotorékkutya mint vadászkutya, ami apróvadazáshoz alkalmazható, a róka, borz pedig apróvadnak számítanak:
„A vadászeb fajtacsoportba a vadászkutyaként elfogadott és nyilvántartott fajták közül az apróvad és nagyvad vadászatára, a solymászatra, az agarászatra, valamint kotorékmunkára Magyarországon jellemzően használt fajták tartoznak.”
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0400079.fvm
Aztán a Vtv 29. § szerint kötelező utánkeresni a sebzettet, ez pediglen az odújába bújó róka, borz esetén csakis kotorékkutya segítségével lehetséges:
„(2) * A vadász köteles az általa megsebzett vagy az egyébként súlyosan beteg vadat annak elejtése céljából felkutatni. ”
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99600055.tv
Másik, AM rendelet mellékletében konkrétan megnevezve a kotorékozás mint biz. területeken biz. Időszakokban a csapdázással együtt a többi vadászati mód elé sorolandó ágazat:
„26. Vizes élőhelyeken a vadászható ragadozó fajok gyérítése március 15. és július 1. között elsősorban territóriumalapú módszerek alkalmazásával (pl. kotorékozással, csapdázással) történjen. ”
„29. Túzok dürgő- és költőhelyen a vadászható ragadozó fajok gyérítésére vonatkozó előírások:
– A gyérítés március 15. és július 1. között elsősorban territóriumalapú módszerek
alkalmazásával (pl. kotorékozással, csapdázással) történhet.”
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1800014.am
Ami erre sarkallta a jogalkotót, a kotorékozásnak azon hatásai máshol és érvényesülnek.
Tehát az összegzés az, hogy legális a kotorékozás. :).
A jogszabályok önmagukban nem döntik el, hogy valami erkölcsileg helyes-e, azt viszont jól mutatják, hogy a kotorékozást a jogalkotó ma is olyan vadászati módnak tekinti, amelynek meghatározott feltételek mellett igen fontos helye van a vadgazdálkodásban és bizonyos természetvédelmi feladatok ellátásában.
„a vizsgán kötelező a fojtás”
Lehet találni könnyen elavult vizsgarendszereket, amiket vkik vmikor vmi alapján leírtak, persze.
Ezek nem vágnak egybe feltétlen sem a mai, sem saját koruk gyakorlatával, ami az, hogy marha ritka a fizikai kontakt a kotorékkutya és a vad közt, ill. ennél fogva a sérülések se gyakoriak, pláne a súlyosak.
Nem értékelhető a műkotorékpályán történő vizsga, csakis a természetes kotorékban lezajló, mert az jelenti a munkához szükséges környezetet, szempontrendszert, elvárásokat, megoldásokat, bármi másban kár helytállnia a kutyának, ha a valósághoz csakis a valóságnak van igazán sok köze.
Pl. mennyire életszerű, hogy a fáradt kotorékkutya még a kacskaringós, szűk járatokon, több tíz méteren keresztül tolatva kivonszoljon maga után egy nálánál is nehezebb kotoréklakót? Hát, nemigen számolnak be erről a kotorékozók, egyszerűen nem lehetséges, nem is kívánatos, mert pl. marhára fog örülni a gazda, ha mire leás a kutyáig, addigra 2 méterrel arrébb húzta a vadat és kezdhet ásni újra... Nem szempont egyszerűen a gyakorlatban, írhat bárki bármit. Sőt: a műkotorékos dögkihozás feladaton is elbukik egy rutinos kotorékozó kutya, mert a dögön átlép, ő élőt keres, a többi nem is érdekli.
Létezik újabb vizsgaszabályzat, de egyelőre nem lépett hatályba, pedig az fedi a gyakorlat valóságát.
Gy.I.K.
„Miért van rá szükség egyáltalán?”
Mert a róka és a borz gyakran a föld mélyén tartózkodik, ahol a többi vadászati mód esélytelen.
„Miért nem csapdázzák?”
Csapdázzák is, de nem mindenhol működőképes, nem minden róka sétál bele.
„Miért nem lehet őket békén hagyni?”
Mert a vakcinázásuk miatt 4x annyi van belőlük, mint anélkül lenne és mert a veszettség emberre is halálos, számunkra emberek számára biztonságosabb a vakcinázást fenntartani és a rókákat gyéríteni, vmint mert az emberi belenyúlás miatt túlszaporodott létszámuk veszélyeztet több hazai védett fajt és közegészségügyi kockázatot is jelent.
„A kutya lemegy megölni a rókát?”
Nem tudja csak úgy hipp-hopp megölni, bármiért is megy, kisebb nála, a 6-8 kilós kutya a 8-10 kilós (tájegységenként eltérő, de ez a teteje) v. nagyobb rókával szemben azért nem olyan vakmerő – nem is elvárás tőle, hogy az legyen, sőt: az az elvárás, hogy ne legyen az: nézzen vele farkasszemet, ugasson, jelezze a hollétét, aztán v. ugrik, v. leásnak értük.
„Igaz, hogy minden kotorékozás vérbe fullad?”
Nem. Nagyon ritkák a frankó összecsapások a kutya és a vad közt, ezáltal a sérülések is, pláne a súlyos sérülések. Léteznek, előfordulnak, de marha ritkán.
„A kutyának ez nem veszélyes?”
Ritkán éri baj a kutyákat, a veszélyt minimalizálja a kompetens tenyésztés, a kompetens felnevelés és a kompetens kotorékozási gyakorlat.
„És mi van, ha nem akar kijönni a róka?”
Akkor leásnak értük. Ez a leggyakoribb megoldás, semmi meglepi ebben.
Feltéve, hogy a róka nem lépett le, mert gyakori az is, hogy stikában kereket old.
A legjobb példa egy hazai Állatmentő szervezet, akik közvetlen a költözés előtt kotorékozó segítségét kérték, hogy segítsen már a rókájukat visszaszerezni - mindkét állat karcmentesen abszolválta a feladatot.
„Miért ugat a kutya a kotorékban?”
Mert akar vmit kezdeni a vaddal, de nem tud, ezért vokalizációban oldódik ki belőle a tanácstalanság. Ezzel jó falkaállathoz méltón hívja is a falkatagjait, adott esetben az emberi falkatagját, a vadászt és kollégáit, akik leásnak értük.
„Miért nem ásnak mindig?”
Mert nem mindig szükséges. Ha ugraszt a kutya, nem kell ásni.
„Milyen kutyák alkalmasak erre?”
Tacskók, terrierek munkaszelektált vérvonalai és ezek keverékei, megfelelő felnevelés, korrekt szocializáció után.
„Nincsen erre modern megoldás?”
Egyelőe nem ismerünk a kutyákat tökéletesen helyettesítő technológiát.
„Mi a legnagyobb tévhit a kotorékozással kapcsolatban?”
Talán hogy „a cél a harc”, pedig nem: a cél a vad felkutatása a kutya által, elejtése a vadász által, a kutya kereső és pontos helyet jelölő funkciót kell, hogy ellásson.
„Mi van, ha beszorul a kutya?”
Leásnak érte, mint egyébként is tennék.
„Van, hogy abbahagyják, mielőtt lelőnék a vadat?”
Van, pl. időhiány miatt, v. mert veszélyes akár a kutya, akár az ember számára a környezet.
„Mitől jobb más vadászati módoknál?”
-szelektív, ezáltal kisebb ökológiai zavarást végez, kevesebb mellékhatással jár,
-ha sürget az idő, gyorsabban megszervezhető,
-azok az ún. „rejtőzködő egyedek” is elérhetők, amelyek más vadászati módokkal nem.
Összegzésként
Alapvetően szükséges és hatékony vadászati mód a kotorékozás, a néhol terjengő rémhírekkel szemben nem horrofilmbe illő, természetesen nem is rózsaszín lepkekergetésről szól, hanem egy állat haláláról. Ha az egyed helyett a tömeget, a populációk és az emberi közösség egészségőrzését nézzük, jobban felismerjük szükségességét. Precizitásban, környezeti hatások minimalizálásában, időzíthetőségében megelőzi a többi vadászati módot.
Maguk a kotorékkutyák pedig nem fékevesztett vadak, hanem igen sokoldalú ebek, amelyektől nem kell tartani, hogy spontán helytelenkednének bárkivel szemben az utcán – kompetens tenyésztés és -nevelés által.
A rossz hírét azok terjesztik, akik egy mentális és szellemi kisebbséghez tartoznak, de töredéke a teljes kotorékozói létszámnak.
