06/10/2021
XV. NN Ultrabalaton 2021
Avagy hogyan lesz ismeretlen ismerősökből egy szívet-lelket megmelegítő csapat ❤
Ebben a 36 órában minden megtörtént, ami futóval megtörténhet. Futottam csapatért, magamért, repültem és vonszoltam, nevettem és sírtam, de a lényeg, 5 fővel körbefutottuk a Balatont.
Ancsi kitalálta, hogy 5 fős csapatban indulni kellene májusban. Aztán lett belőle október és az eredeti csapatból rajtunk kívül minden tag kicserélődött mostanra. Gabi, Raszika, Rita, Ancsi és én. Gábor biciklin kísért minket, másik Gábor pedig autóval, hát igy állt össze a 7 fős 5 fős csapat.
Már a felkészülés is izgalmas volt, mert nagyon csajosak lettünk, rám nem jellemző módon én is benne voltam a hajfonatásba, meg persze a csini köröm készítésbe, meg mindenbe, ami hülyeség. Az utolsó csapatösszetartáson beszéltük rá Gábort is -na persze könnyű Katát táncba vinni- hogy jó buli lenne, ha kemping bringán kísérne, akkor még nem is sejtettem, hogy ez a remek ötlet nekem is fájni fog. ;)
Egy csomó teljesen különböző ember állt össze, hogy lefussa az UB-t, s szinte hihetetlen, de az első pillanattól kezdve nem volt kérdés, hogy ez meg is fog történni, és nagyon jól fogjuk magunkat érezni!
Szombat 6-ra beszéltünk meg találkozót, hogy akkor indulás a Balcsihoz, fél 10-re már ott is voltunk, így szerencsésen elkaptuk Matyiék rajtját, örültem is neki nagyon, jó volt látni az Ultragáz csapatot!
Utána találkoztunk Dávidékkal, Enikőékkel, Ozsi pedig ólmos lábakkal jött velünk készülődni (ő már akkor túl volt a körön 3 fős csapatban, 2. hellyel).
12: 30-kor beálltunk a rajtba és kezdetét vette a majd 20 órás őrület. Nem is tudnám felidézni mi mikor és hol történt, de azért az alap momentumok talán megvannak.
Rita futott először, félelmetes tempót diktálva, majd Raszika következett. Az első néhány váltásnál rettenetesen izgultam, hogy minden rendben legyen, de igazából Anita annyira profin koordinált mindent, hogy nem is csúszhatott hiba.
Zánkán én váltottam Raszikát. Már nagyon kellett, mert úgy éreztem magam, mint a versenyló, aki ki akar törni a karámból. Ki is törtem, egy erős emelkedőn kellett felmennem, mikor ránéztem az órámra, hogy 4:30min/km, el se akartam hinni. Persze gyorsan visszavettem, 4 :50-re álltam rá, mondtam Gábornak, hogy nem fogok beszélni, csak menni, ahogy tudok. És mit mond egy vérprofi kísérő? Ahogy neked jó! Beállok mögéd és védelek. És ettől a pillanattól az utolsó megtett méteremig tudtam, hogy tökéletes biztonságban vagyok és csak magamra kell figyelnem.
És így is volt. Mentem, suhantam, előztem felfelé, lefelé mindenkit, nagyon élvezve a Balaton-felvidéket, a hullámvasutat, a napot, a szelet, a Kék jelzést, amin nem rég pont fordított irányból jöttem... frissítés persze nem kellett, mert minek az, így még hamarabb értem Kékkútra, ahol Gabi váltott. Gyors nyújtás, aztán tovább a Varga pincészethez.
Ezt a pontot nagyon vártam, mert Krisztiék itt önkénteskedtek, de sajnos pont előtte mentek el, így csak a csodaszép panoráma maradt, meg a sok-sok nyújtás.
Innen Szigligetre mentünk, ahol már Anita futott be, s hogy mennyire vitte hátán a csapatot, mi sem mutatta jobban, mint hogy rettentően elveszettek voltunk nélküle.
Innentől hogy hol és mikor váltottunk, bevallom, gőzöm sincs, néha próbáltam bóbiskolni, pihenni a következő futásig.
Kb. 9-kor váltottam Raszikát, már sötétben, előtte a váltó ponton volt egy kis tánc meg pörgés, és ahogy ért, már suhantam is. Gyorsan. Olyan gyorsan, mint még soha. Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy a légzésem figyelem, hogy a tartásom figyelem, hogy Gábor mögöttem van, néha mondja, hogy jól megyek, hogy sok ember mellett megyek el, hogy páran elismerően utánam szólnak, majd arra, hogy lenyomom az órám és 4:48-as átlagot ír a 15 km-re, plusz életem legjobb 10km-es idejét.
Ok. Még egy menet. Nem lesz egyszerű.
Próbálok pihenni, de közben izgulok a lányokért. Gabika van kint, utána Anita, nála mély pont de kijön belőle, majd ismét én.
Már a kocsiból sem akarok kiszállni, de ez még hátra van. 2. helyen állunk. Nagyon akarom a dobogót. Mindannyian akarjuk. Elindulok, nagyon gyors. 4 :30. Túl gyors, ez már most nem fog menni. Érzem a térdem is, a levegő se úgy jön. Visszaveszek. Először szándékosan, majd megállíthatatlanul lassulok. Jön egy emelkedő, Gábor kiáll a nyeregből én fújtatok. Mondom, f@sza, ez pont akkora hegy volt, mint a patakparttól feltekerni a Dobó térre... együtt röhögünk a kínunkon. Na itt már végem. Beszélem a hülyeségem, nem tudok fókuszálni, fárad az agyam, a testem, a mindenem. 5:20 -as átlag lett a vége, annyira nem jó, de nem is tragikus... ;)
Nekem itt lenne a vége, de szólok Gábornak, hogy ha gáz van, akkor pihenjen, átveszem a kíséretet egy kicsit. Dehogy, pihenjek. Majd jön az üzenet, hogy gáz van. Ok, akkor adjatok ide minden száraz ruhát, a biciklin atom hideg lesz. Sofőr Gábortól megkapom a nadrágját, magamra húzok mindent.
B@ssza meg, Kitti, te mondtad, hogy milyen poén lenne a kemping... 😃
Raszikát kísértem, az elején nagyon fickósan, de kb. minden percben eszembe jutott, hogy ok, körbe lehet futni, de ezt 20 órán keresztül biciklivel... tuti egy se normális... minden tiszteletem.
Ugyanakkor nagyon jó volt, mert így láttam a magaspartot, ami nekem a múlhatatlan szerelem...
Amikor megérkeztünk a ponthoz, már a világomat sem tudtam. Mert csináltam már sok hülyeséget, de ennyire még soha életemben nem merültem le. Leszálltam a bicikliről, befeküdtem a buszba, magamra húztam az összes létező takarót, s csak pihegtem. Nem tudom, hogy váltotta le Rita Raszikát, nem tudom, hogy váltottta le Gabika Ritát, azt tudom, hogy Balatonfüreden kipattant a szemem, és mentünk együt a célba, várni Gabikát és Gábort. 7 külön ember indult el szombaton reggel, és egy igazi csapat érkezett meg vasárnap reggel 8-kor Balatonfüredre. Nem túlzás, ha azt mndom, hogy ebben a 36 órában, bármelyikükre gondolkodás nélkül rábíztam volna az életem. Már-már giccses volt, ahogy a nap megvilágította a célegyenest, ahol befutottunk, majd összeölelkezve könnyeztünk együtt. Hogy igen, megcsináltuk, hogy dobogó, hogy csodás élmény.... megannyi felejthetetlen kiragadott pillanat. ;)
Innen pedig már csak vártuk az eredményhirdetést. Találkoztunk Dávidékkal, Matyiékkal, akik szintén a dobogó második fokára állhattak. Nagyon jó volt egrinek lenni, mert valahogy folyamatosan izgultunk egymásért is, Figyeltük ki hol tart, s amikor a buszban láttuk, hogy ők már beértek, az egész csapatunk egyszerre könnyebbült meg és örült nagyon nekik is.
Az eredményhirdetésen még láthattuk az egyéni indulókat, félelmetes teljesítményeket, Csécseit, aki egyedül gyorsabban ment körbe, mint mi öten, Bogár Janit, aki egy hete még Spártában volt, és az örök kedvencem, Lubics Szilvit, aki idén több műtét után is beért a negyedik helyre. Felemelő ilyet élőben látni.
A hazaúton már mindenki bóbiskolt, pihent, s bár hatalmas volt az örömünk, egy pici részünk azért szomorkodott, hogy ennek most vége, hogy ilyen már többé nem lesz. Hát ezért is szeretem a Balatonvilágosnál a magaspartot. mindenre választ ad.
Ragadd meg, ami múlandó...
"mert az itt fogant szerelem múlhatatlan!" ❤
🏃♂️🏃♂️🏃♂️216 km
19 óra 33 perc
II. helyezés 🏃♂️🏃♂️🏃♂️
