19/08/2026
💕 ISMERJÜK MEG EGY KICSIT EGYMÁST!
Arra gondoltam, ideje, hogy ne csak azt tudjátok rólam, hogy hetente előveszem a Gymsticket, megszámolom a gyakorlatokat, és időnként elhangzik a bűvös mondat: „még egy utolsó!” 😂🙈
Szóval… ki is vagyok én a Gymstick mögött?
🎓 Közgazdász végzettségem van, jelenleg pedig Pozsonyban dolgozom egy multinacionális vállalatnál, ahol többek között tárgyi eszközök aktiválásával és kapitalizálásával foglalkozom. Nem hangzik olyan izgalmasan, mint egy Gymstick óra, tudom. 😂
👩👧👦 Két tinédzser gyermekem van, így otthon sem unatkozom. 😅
✈️ Az egyik legnagyobb szenvedélyem az utazás. Imádok új helyeket és tájakat felfedezni, de nem igazán a nagyvárosok vonzanak. Sokkal inkább a nyugodt, csendes, kicsit kieső helyeket szeretem, ahol lehet egy nagyot sétálni, nézelődni, elveszni egy kicsit a természetben, és egyszerűen csak élvezni, hogy ott vagyok. ❤️
🏃♀️ Szeretek futni is. Egyszer már lefutottam egy félmaratont 🏅, mostanában viszont sajnos kevesebbet futok, mint szeretnék. De ami késik, nem múlik. 😉
📚 Olvasni is nagyon szeretek, leginkább a régi, kosztümös, kicsit romantikus történeteket. Olyan jó beleélni magam egy teljesen más világba. ❤️ Legutóbb A Manderley-ház asszonyát olvastam, most pedig A Lady Chatterley szeretőjét.
🤫 A csendet is szeretem. Nem érzem szükségét annak, hogy mindig beszéljünk. Néha a nyugalom, a csend és az, hogy csak vagyunk egy kicsit, éppen elég.
👩🍳 Sütni-főzni pedig imádok! Szeretek a konyhában alkotni, új dolgokat kipróbálni, és persze utána jóízűen megenni. 😄❤️
✂️ És van még valami, amit nagyon szeretek: a rövid haj! Szerintem elképesztően menő, amikor valaki meri igazán röviden viselni. Én is egy ideje kacsingatok már felé… ki tudja, egyszer csak megjelenek egy rövid frizurával. 😂🙈
És persze ott van a Gymstick, ami számomra már rég nem csak mozgás. Energia, zene, jókedv, kihívás – és legfőképpen Ti. 🥰
Most már egy kicsit többet tudtok rólam. ❤️ És közben mindig érdekes számomra azt is felfedezni, hogy ki milyen ember a Gymsticken túl, mi az, ami Benneteket feltölt, mi az, amitől igazán jól érzitek magatokat. 🫶🏻
Puszi, Noémi ❤️