04/09/2026
Ernő, örökké szívünkben élsz🕊🖤🤍
Mély megrendüléssel értesültünk D. Tok Ernő sportújságíró haláláról, aki hosszan tartó, súlyos betegség után, 53 éves korában távozott közülünk.
Tehetségét elsősorban szerkesztőként, riporterként kamatoztatta, exclusív interjúk sorát készítette, gyakran világsztárokat szólaltatott meg. Elsősorban labdarúgókat, de több más sportágban is otthonosan mozgott. Száguldó riporterként hosszú éveken keresztül szolgálta a szlovákiai magyar sportéletet, és maradandó nyomot hagyott mindazokban, akik ismerték, olvasták írásait vagy találkoztak vele a sportpályák mellett. Az Új Szó sportrovatában kezdte pályafutását, majd a Hajrá hetilap oszlopos tagja volt. Később regionális focimagazinokat alapított, menedzselt, felügyelt. A sportújságírók focicsapata aktív tagjaként örömmel járta a vidéket. A dél-szlovákiai klubok korábbi ászait egy csapatba toborozva gálameccseken, tornákon népszerűsítette, hozta emberközelbe a futballhívek nagy örömére
Évtizedeken át tudósított a Parkerdei stadionból, élő közvetítésekkel is közelebb hozta csapatunk produkcióját, futballistáit, edzőit, tisztségviselőit azokhoz, akik nem lehettek jelen a mérkőzéseken. Fáradhatatlan krónikásként népszerűsítette eredményeinket, Olykor hasznosítható információkkal, tanácsokkal is szolgált. Büszkék vagyunk arra, hogy mérkőzéseinknek, rendezvényeinknek, közösségünknek is részese volt.
Ernő, örökké szívünkben élsz, nagy űrt hagytál magad után.
Őszinte részvétünket fejezzük ki családodnak, szeretteidnek. Emlékedet tisztelettel megőrizzük.
Nyugodj békében!💙🤍⚽️🥺