28/11/2017
Határon túli siker!
Egyetemi futsal csapatunk hétvégén megfiatalított, sikerre éhes csapattal szerepelt Székelyudvarhelyen az Erdélyi Labdarúgó Diákkupa - ELDK, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) rendezvényén. Futsalosaink pénteken az Elte-Beac Futsal csapatával közösen indult el Erdélybe, ahová több mint 11 órás út után érkeztek meg. Pénteken a hosszú út ellenére srácaink még egy 1 órás átmozgató edzésen is részt vettek.
Szombaton 3 csoportmeccs várt a csapatra amit 2 győzelemmel és 1 döntetlennel zártak.
In-Team - Óbudai Egyetem 0-2
Kámikázé - Óbudai Egyetem 0-0
MÜTF - Óbudai Egyetem 0-4
Vasárnap már reggel 8:00-kor a pályán voltak srácaink ahol a teljesítményen a korai időpont meglátszódott, így egy újabb döntetlen után a csoport 2. helyén várták a nyolcaddöntőbeli sorsolást.
Insomnia - Óbudai Egyetem 1-1
A nyolcaddöntőben a debreceni Sinter FC várt csapatunkra. A torna egyik legjobb meccsét játszotta a két csapat, parázs meccsen pedig mi örülhetünk a győzelemnek.
Sinter FC - Óbudai Egyetem 1-2
A negyeddöntőben a korábbi években folyamatosan eredményesen szereplő Tiffosi csapatával játszottunk, szintén jó mérkőzésen büntetők után jutottunk az elődöntőbe.
Tiffosi - Óbudai Egyetem 1(2)-1(4)
Az elődöntőben a Schörlok csapatával kerültünk össze és habár végig irányítottuk a mérkőzést alul maradtunk.
Schörlock - Óbudai Egytem 2-0
A bronzmeccsen a budapesti KEK döntő ismétlődött meg ugyanis a Kolozsvári GÓBÉK csapatával játszottunk. A srácokon ezen a meccsen meglatszódott a fáradság és egy szoros első félidő után végül sima vereséget szenvedtünk.
Kolozsvári GÓBÉK - Óbudai Egyetem 6-1
Gratuláció illeti a srácokat a 4. helyért, elsőként vettünk részt a tornán és nagyon biztató játékot mutattak, így bizakodva várjuk a budapesti KEK-et, ahol címvédőként fogunk szerepelni.
Továbbá gratulálunk a Szigetszentmiklós Futsal-4IG csapatának akik a pénteki napon a Futsal NBII 2. körének első fordulóján 5-1-es győzelmet arattak a PAFC-MITRE csapat ellen, szombaton pedig Dorogon Kamino-kupával győzelemmel gyarapították érmeik számát.
Hajrá ÓE!