Székelykeresztúri Egyesülés SK

Székelykeresztúri Egyesülés SK Titkolózásukra, szervezkedésükre végül is a helyi sajtó derített fényt. Alig telik el egy hónap, a székelykeresztúri labdarúgók ismét hallatnak magukról.

Fontos dátum székelykeresztúr sporttörténetében 1907, mert abban az évben a városka legényei nem úgy viselkedtek, mint régebben, el-elvonultak, hogy szürkületkor eléggé megtépázottan, szutykosan térjenek haza. A Székelykeresztúr című hetilap 1907. év március 9-i számában megjelent egy cikk „A székelykeresztúri labdarúgók szövetkezete” címen, ami szerint: "Városunk fiatalságának egy része testi kép

zés és szellemi mulatság okából labdarúgó szövetkezetet létesít, hogy mire az első fű kizöldül, nemes, víg szórakozással élvezze az üde tavaszi, enyhe levegőt." Az említett lap április 27-i számában többek közt ezt olvashatjuk: "Keresztúron a székelykeresztúri labdarúgók szövetkezete első mérkőzését 1907 folyó hó 27-én tartotta. A 100 méter hosszú és 50 méter széles pálya kimérése után délután 3 órakor a játék kezdetét vette. Rövid tanulmányozás után igen ügyesen mérkőztek a küzdő pirosak és fehérek...
Néha-néha hatalmas esések történtek mire a közönség tomboló tapssal felelt; ilyenkor a körös-körül felhangzó tapsra Circus maximus-ban küzdenének. A mérkőzés este fél hat órakor ért véget."
1920-ban elnök, titkár és tagok jegyzékével felbukkan a KERESZTÚRI ATLÉTIKAI CLUB. Első elnöke Ajvász Béla, a sportegyesület színe pedig: fekete-piros. Színük 1924-től lett zöld-fehér, melyet a mai napig megőriztek. A SZÉKELYKERESZTÚRI ATLÉTIKAI CLUB (KAC) első barátságos találkozóját Székelyudvarhelyen, az ugyancsak röviddel azelőtt alakult HARGITA csapatával vívta. Első összecsapásukon, 1921. június 19-én, 3-0 arányban alulmaradtak a székelykeresztúri labdarúgók. Augusztus 21-én már a Hargita legénysége látogat el Székelykeresztúrra és csak nagy harcban sikerül 2-1-re győzniük. A vendégek a hazai játékosokkal együtt sportmezben vonultak végig Keresztúr főterén. A találkozók végén igazi népünnepély kezdődhetett a vendégcsapatok részvételével. Sorra került a lepényevés, a 100 méteres versenyfutás a fakanalakba tett tojással, a „zsákba futás” és a "talicskaverseny". Az Unitárius Gimnázium tornakertje 1938-ig az egyedüli hely volt, ahol a keresztúri labdarúgók kedvelt sportjuknak hódolhattak. Ekkor az egyesület a lengyár szomszédságában jutott új pályához. Ezután évtizedeken át ez a "timafalvi stadion" lett a székelykeresztúriak pályája.
1945 után, Lőrinczi Zoltán edzősége alatt, a területi bajnokságban szerepel az újjászervezett csapat, mely ebben az időben több névcserén is átesett SZPÁRTÁK, HALADÁS, TÖREKVÉS, TERMÉS stb. Az 50-es évek elejére kovácsolódik össze a székelykeresztúri labdarúgás történetének első ütőképes, összeforrott csapata, mely három éven keresztül sorozatban nyerte a tartományi bajnokságot. Rácz András edző fáradozásainak köszönhetően a székelykeresztúri labdarúgásra ezúttal távoli városok is felfigyeltek és elküldték csapataikat barátságos mérkőzésekre. Ezidőtájt kereste fel a várost a Bukaresti Vénusz, a Bukaresti UCB, a Nagyváradi ICO, a Marosvásárhelyi RATA és a Brassói Dinamo. Az 1951-52-es, valamint az 1952-53-as futballidényben, mint tartományi bajnokok jogot nyertek a B osztályért folyó selejtezőkre. A sorsolás előbb a Szebeni Arzenal-lal, utóbb pedig az akkor már jó nevű Marosvásárhelyi Élelmiszer csapatával hozta össze őket. 1967-ben új nevet vesz fel a csapat, EGYESÜLÉS néven játszik egészen a mai napig. 1969-ben a "Patakfalvi - tanorok" határrészében elkészült a város új sportpályája: szurkolók, tanulók és nyugdíjasok "hazafias" munkája t***e lehetővé a sportbázis megépítését. A kezdeti szakaszt bizonyos „romantikus” hangulat jellemezte, amikor a játékosok és vezetőik pusztán kisvárosunk hírnevéért és tiszta sportszeretetből léptek pályára és igen gyakran ők viselték a sporttalálkozók anyagi terheit is. Ennek a belülről jövő érzésnek köszönhető, hogy még a mostoha anyagi körülmények között is, városunk sportélete – s közte a labdarúgó is megbecsült hírnevet szerzett magának. Az 1969-es megyeközi labdarúgó bajnokságban a 3. helyen végzett és bejutott a C- osztályba. A C- osztályba való bejutással egyidőben a lelkes szurkolók, a líceum tanulói és a nyugdíjasok hazafias munkával új sportpályát létesít***ek, ahol Székelykeresztúron eddig nem ismert korszerű öltöző és fürdő áll a játékosok rendelkezésére. A 70-es évek elején újból megpróbált magára találni a keresztúri csapat. Az 1970-es évek elején szükségessé vált a csapat felfrissítése. Az egykori játékosokból vált edzők (Gagyi Endre, Kálmán Sándor, Ütő László) próbálnak fiatalítani, új játékosokat bevonni a csapatba. Sajnos ennek ellenére sem tudott városunk labdarúgása lépést tartani a C osztály egyre növekvő igényeivel, minek következtében az 1974-75-ös bajnokságban a csapat kiesett a C osztályból. Az 1979-80-as bajnokságban a csapat újra erőt képvisel és túljut a megyei selejtezőn, de még nem tud megküzdeni a megyeközi selejtező mérkőzésen. Végül egy újabb év megfeszített munkája nyomán csapatunk biztosan nyeri a megyei bajnokságot, majd a besztercei megyei bajnokkal összesített 4-0-ás eredménnyel biztosítja helyét a C osztályban. Újból fellángol a labdarúgó élet városunkban. A szurkolók százai bíztatják kedvenc játékosaikat és a csapat szervezési életében a megnövekedett követelményekhez igazodó módosításokat eszközölnek. A kilencvenes évek végén néhány szülő úgy dönt, hogy gyerekeik mozgásigényének kielégítésére megalapítja az FCK Junior sportegyesületet, amely néhány év alatt több száz fiatalnak biztosított sportolási lehetőséget a ’87, ’88, ’90, ’92 es korosztályokban. Az anyagiakat a szülők biztosították. Az FCK Junior Gyerek és ifjúsági csapatai tisztelettel helyt álltak a Megyei Bajnokságban, amit több megszerzett oklevél bizonyít. A csapatok edzői voltak: Györfi Károly, Farkas Károly, Bartos László, Klein László, Bölöni Attila.
2005-ben az FCK megszűnt, ifjúsági és gyerekcsapatait átvette az Egyesülés SE. A gyerekcsapatok nemzetközi szinten is sikereket arattak a „Gothia – Cup 2004” , „Dana – Cup No. 1 2005”, „Norway Cup 2006„ gyerek „Világbajnokságokon”. Az Osloban megrendezett „Norway Cup” – on a ’90 es korosztály III. helyezést ért el Bartos László és Bölöni Attila edzők vezetésével!

01/05/2026
Vasárnap 17 óra:Székelykeresztúri Egyesülés - Csíkszentsimoni Községi Sportklub-KSK
23/04/2026

Vasárnap 17 óra:
Székelykeresztúri Egyesülés - Csíkszentsimoni Községi Sportklub-KSK

Idén ismét karácsonyi ajándékcsomag érkezett az Egyesületünkhöz. Apróktól a nagyokig mindenki kíváncsian leste a zacskób...
23/12/2025

Idén ismét karácsonyi ajándékcsomag érkezett az Egyesületünkhöz. Apróktól a nagyokig mindenki kíváncsian leste a zacskóban levő meglepetéseket. Köszönjük szépen mindenkinek aki hozzájárult a gyerekek öröméhez!
Kívánunk Áldott Békés Karácsonyt mindenkinek.

Egyesületünk idén részt vett a Fuss Neki projektben, melyet sikeresen zárt annyira, hogy már a gyerekek használják is az...
19/12/2025

Egyesületünk idén részt vett a Fuss Neki projektben, melyet sikeresen zárt annyira, hogy már a gyerekek használják is az új felszerelést (kapukat és labdákat).

A siker titka a nagyszerű közösség, amely támogatta a kitűzött célt.

Köszönetet szeretnénk mondani minden támogatónak, aki hozzájárult a cél eléréséhez, a gyerekek nagyon boldogak és hálásak!

Köszönjük az SZKA - Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnak a lehetőséget a részvételért.

Támogatóink: Bágyi Ádám, Lőrincz Bendegúz, Szilágyi Ábel, Biró Levike, Szabó Károly, Patakfalvi Zalán, Szabó Renáta, Bedő Nándor, Simó Krisztián, Máté Richárd, Szabó Zsolt, Szabó Lóránt, Szabó Alexandra, Karamán Tamás, Karamán Bálint, Sipos Zalán, Nagy Magdolna, László Csaba, Székely Mátyás, László Fanni, Gagyi Milán, Hegyi Márk, Kúti Róbert, Fodor Beáta, Demeter Kristóf, Gagyi Judit és Vencel, Fodor Milán, Magyari Tamás, Forika Tamás Zsolt, Fazakas Zsolt, Bágyi Bence, Borbély Barnabás és a Csütörtök esti focis barátok, Ughy Tamás, Buzogány Bálint, Márton Emőke, Benczédi Attila, Simó Rafai Zsófia, Pálfi Mátyás-Sándor, Dudás Ágnes, Szávuly Emese, Gál Tamara, Fazakas Kata-Sára, Glibet Hargita SRL, Szőcs család, Márton András és Hanna, Apa és Anya, Hegyi Erika és Zsolt, Gliga Tamás és Anita, Deák Irénke, Gliga Ilonka, Bedő Noémi, Gubacsi-Feleki Emese, Józsa Szidónia, Demeter Nagy Boróka, Gáspár Beáta, Ladó Orsolya, Józsa Mátyás, Szabó Noémi Éva, Zsidó Csaba, Bán Róbert István, Erik és Alex, Kádár Csaba, Csont Andrea Magdolna, Gagyi Adél-Melinda, Demeter Nagy Ervin Csaba, Demeter Nagy Dávid, Lukács Katalin, Dragomirescu Dominik, Constantinescu Cristian, Pál Noémi, Bálint Anita, Rakosi László, Buzogány László és Buzogány Elisabeta, Nagy Szabolcs, Sipos Ábel, Fekete Erzsébet, Szávuly Dávid, Buzogány-Rakosi Tímea, Vass Zoltán, Szakács Dénes, Timár-Katona Magor, Benkő Ádám, Tóth Izabella, Deák Bíbor és Zete, Péter Zsuzsa, Rafai Gyöngyvér, Benedek Bence, Kerestély Angela, László Jolán, Dakó Brigitta, Kiss Tamás, Ambrus Oszkár, Gáspár Annamária, Neagoie Imola, Barabás Lilla, Sipos Izabella, Kedei Hajnal, Vida Rozália, Bokor család, Márton Csilla, Bottyán Lóránd, Somai Mónika, Dobos Ágnes, Jakab-Ilyés Beatrix, Ütő Picur, Karda Klára, Fodor Enikő, Kovács Zsófi és Dóri, Farkas Mária, Horváth Klaudia, Kovács Eszter és Gergő, Farkas Evelin, Sinka-Király Annamária, Fazakas-Farkas Ágnes, Farkas Ilona, Bandi tata és Rózsi mama, Bustya Anna, Pap Annabella, Bálint Ilona, Margit Karda, Simon Réka, Ladó István, Deák Erzsébet, Székely Éva, Benyovszki Erzsébet, Gliga Edina, Berki Szerényke, Simama és Sitata, Barabás Iosif, Nina Virgis, Báró Márta, Ambrus Jenő, Fodor Zoltán, Szőcs Hedviga, Benkő-Biró Norbert, Rakosi Csaba, Pál Lehel, Sipos Tamás, Faluvégi Bartha Noémi, Simó Levente, Fazakas Annamária, Szabó Előd, Santa Kinga, Kocsis Mária, Klein László, Nimród osztálytársai (III. osztály), Galfalvi Levente Dávid, Rafai Magda, Klein Katalin, Zsidó Etelka, Simó Mária, Sata Annamária, Mátyás Nándor, Máté Csilla, Ambrus Zalán, Szőke Zsuzsanna, Demeter Bogi, Péter Ildikó, Mére Panna, SLAKI ehf, Halldór Kvaran, Pall Gíslason, Gedő Erzsébet, Hintz Hunor, Gliga Edina, Szél Annamária, Nagy Boglárka Ágnes, Firtos Ozmonda, Fodor Réka, Rácz Zsuzsanna, Szász Annamária, Belényessy Réka, Mezei Lili, András Réka, Hegyi Katalin, Demeter Edit-Tímea, Gáll Edina, Demeter Szabolcs, Lukács Tihamér, Fazakas Adorján, László Hanna, Demeter Tamás, Péter Enikő, El Patrón, Demeter István, Nagy Tímea, Zsidó Annamária, Farkas Károly, Gálfalvi Gabriella, Demeter Csilla, Nagy Tibor, László Emma, Nagy Gizella, Szilágyi Botond, Szabolcs Gábor, Nagy Matild, Balogh Bálint, Kokán Márk, Barabás Csenge, Molnosek, Timár-Katona Ákos, Mészáros Csenge, Feleki Gellért, Fazakas Levente, Bereczki Zsolt-Ede, Mátéfi Zsolt, Enikő Zsidó, Beáta Szabó, Fülöp Csabika és Zsanett, Szávuly Csaba

Köszönjük szépen !

A Székelykeresztúri Egyesülés fociscapata közel 150 gyermeket foglalkoztat és próbál a foci szeretetére nevelni. Ezért n...
20/10/2025

A Székelykeresztúri Egyesülés fociscapata közel 150 gyermeket foglalkoztat és próbál a foci szeretetére nevelni. Ezért nagy szükség van a támogatókra. Több más támogató mellett szeretnék kiemelni. Hargita Megye Tanácsát aki mindig szívügyének tekint***e csapatunkat. Idén is az ők segítségükkel támogathattuk az ifi csapatainkat. Az idei pályázatból sikerült különféle felszereléseket vásárolnunk nekik. Ezúton is köszönjük a támogatást Hargita Megye Tanácsanak és további jó együttműködést kívánunk. Köszönjük.

06/10/2025

A Székelykeresztúri Egyesülés labdarúgócsapata ezúton fejezi ki köszönetét Székelykeresztúr Város Önkormányzatának (Székelykeresztúr Polgármesteri Hivatala) értékes támogatásáért, amely nagyban hozzájárul egyesületünk működéséhez és fejlődéséhez.
Bízunk benne, hogy a jövőben is hasonlóan eredményes együttműködésre számíthatunk! 🟢⚪

⚽️ Szombaton 11 órától a jelenlegi éllovas Balánybánya csapatát fogadjuk. Legyünk minél többen a lelátón és szurkoljunk ...
18/09/2025

⚽️ Szombaton 11 órától a jelenlegi éllovas Balánybánya csapatát fogadjuk. Legyünk minél többen a lelátón és szurkoljunk a fiúknak.

Address

Cristuru Secuiesc

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Székelykeresztúri Egyesülés SK posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Share

Category