30/10/2026
“A MÉRLEG ÉS TE
Reggel ráállsz a mérlegre, és két kilóval többet mutat, mint három nappal korábban.
Szóval többet mutat, pedig nem ettél többet, ugyanúgy edzettél, és fogalmad sincs, honnan került rád az a két kiló. Nyilván az Univerzum is a fogyásod ellen van. Máris rosszabb a kedved, és azon gondolkodsz, mit rontottál el, mindenesetre bedobsz egy Mars szeletet, hogy a fene egye meg.
De mit rontottál el?
Pedig könnyen lehet, hogy semmit. A mérleg ugyanis nem a testzsírodat méri, hanem a teljes testsúlyodat. Ebben benne van az izom, a csont, a belsőszervek, a víz és az emésztőrendszered tartalma is. Ezek közül több akár néhány nap alatt jelentősen változhat.
A tested például az izmokban és a májban glikogén formájában tárolja a szénhidrátot. Egy gramm glikogénhez nagyjából három gramm víz társul, de ez a többségnek már nem újdonság. Ha több szénhidrátot eszel, a glikogénraktáraid feltöltődhetnek, és ezzel együtt a testsúlyod is növekedhet.
Ha kevesebbet eszel belőle, a folyamat megfordulhat, és néhány nap alatt látványosan csökkenhet a súlyod. Ettől azonban még nem biztos, hogy zsírt veszítettél.
A sóbevitel, a menstruációs ciklus, az emésztőrendszer tartalma és egy keményebb edzés utáni átmeneti folyadék-visszatartás ugyancsak befolyásolhatja a mérleg eredményét. Két kilogramm plusz néhány nap alatt tehát egyáltalán nem jelenti azt, hogy két kilogramm zsírt szedtél fel, szóval nem érdemes minden mindegy alapon most zabálásba fojtani a bánatod.
Van azonban egy ennél fontosabb kérdés is. Pontosan miből fogytál?
Negyven felett, különösen a menopauza környékén, az izomtömeg és az izomerő megőrzése egyre fontosabb, ezt papolom nagyon régóta.
Tudod, egy rosszul összeállított fogyókúrával ugyanis nemcsak zsírt, hanem izmot is veszíthetsz. És bevallom, habár az okosmérleg remek eszköz, de az ugye nem Te vagy, mert a testsúlyod mellett mást is mérned kell.
Kövesd a heti testsúlyátlagodat, és rendszeresen mérd meg a derékkörfogatodat. Figyeld az erődet is. Több guggolást tudsz elvégezni? Jobban bírod a lépcsőzést? Ezek legalább annyira fontos eredmények, mint a leadott kilogrammok.
És mi van az energiaszinteddel? A közérzeted, az éhséged és az energiaszinted ugyancsak sokat elárulhat. A folyamatos fáradtság, az állandó éhség és a romló edzésteljesítmény arra is figyelmeztethet, hogy túl keveset eszel. Néhány hetente készíthetsz fényképet is magadról, azonos körülmények között, mert a testösszetétel változása néha akkor is látható, amikor a mérleg alig mozdul.
Ne egyetlen reggeli mérés alapján ítéld meg a fejlődésedet. Lehetsz könnyebb úgy, hogy közben izmot veszítesz, és maradhat változatlan a testsúlyod úgy is, hogy közben csökken a testzsírod és erősebb leszel.
A cél nem egyszerűen az, hogy alacsonyabb legyen a testsúlyod, hanem hogy egészségesebb, erősebb és fittebb legyél, és ehhez a testkompozíció javulása mellett az is fontos, hogy energikus és agilis is legyél vagy maradj.” Lakatos Peter