VUK - Veszprémi Úszó Klub

VUK - Veszprémi Úszó Klub A Veszprémi Úszó Klubban 100-150 gyermek sportol napi rendszerességgel. Bízunk abban, hogy a j? Ez a változás minket is változtatásra kényszerített. u. 5.

A Veszprémi Úszó Klub versenysport és úszótanoda jogelődje az 1982-ben alakult Pedagógus Egyesület. Ezen egyesületnek 8-9 év alatt sikerült eljutni arra a szintre, hogy megalapozta az úszó versenysportot Veszprém városában. A klub versenyzői a tudatos szakmai vezetésnek köszönhetően 1988-ra közelít***ek a nemzetközi szinthez. A klub szerkezeti felépítésére szinte ugyan az volt jellemző, mint napjainkban. Ez az úgynevezett piramis rendszer eredményezte azt a jól működő struktúrát, mely folyamatosan biztosította a klub eredményességét napjainkig. Az első tempókat az óvodában teszik meg a gyermekek, majd ezt követően kerülnek a városi uszodába, ahol tudásuknak megfelelően különböző csoportokba kerülnek besorolásba. A kisversenyzőknek most is 8 csoport áll rendelkezésére, hogy tudásukat finomítsák. A VUK felépítésében elévülhetetlen érdemei voltak Gyenge Zsigmondnak a legendás hírű vezetőedzőnek. Egyesületünk a vezetése alatt vált meghatározóvá a hazai úszósportban. Az elmúlt huszonöt évben versenyzőink kiemelkedő eredményeket értek el a korosztályos és a felnőtt hazai és nemzetközi versenyeken. Számos érem, sok közülük a legszebben csillogó lóg az egykori és mostani úszók szobáinak falán. Ez alatt a huszonöt év alatt megbecsülni sem könnyű mennyi gyermek és felnőtt tanult meg úszni a Klub szervezésében. A Veszprémi Úszó Klub tevékenysége a mai napig több mindenből tevődik össze. A kisvizes oktatás mellett különböző időpontokban van kondicionáló illetve szabadidős vízi foglalkozás. Bizonyítottuk, hogy a versenysport és a tömegsport jól megfér egymás mellett, kiegészítik egymást. A 1990-es évek közepére hazánk társadalmi viszonyai megváltoztak, ami kihatott a sportéletre is. Míg korábban a sport kitörési lehetőség volt addigra manapság a legtöbben szabadidős tevékenységként gondolnak a sportra ezen belül az úszásra is. Jelenleg a Veszprémi Úszó Klubban 100-150 gyermek sportol napi rendszerességgel. Nekik csak töredékük az, aki versenyzőként éli meg az edzéseket és a mindennapjaikat. A társadalommal a sportegyesületünk is változott. Ennek köszönhető, hogy a gyermeklétszámunk folyamatosan növekedik minden évben. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány versenyző neve, akik meghatározó szerepet töltöttek be a klub életében: Kiss Judit, Schönek András, Kádár Lajos, Kovács Norbert, Felföldi Viktória, Farkas Marianna, Hudi Zsanett, Pleszinger Petra, Schmiedhoffer Diána. Bízunk abban, hogy a jövőben is tudunk bajnokokat, helyezetteket vagy "csak" egészséges fiatalokat adni a társadalomnak, akik magukban hordozzák a sport és az egészséges életmód szeretetét. Ebben bízva ajánljuk figyelmükbe, figyelmedbe ezt a honlapot kedves Sportbarát, melyen keresztül megismerkedhetsz velünk, akik ezért a Klubért dolgozunk, valamint versenyzőinkkel, akik nap, mint nap azért szállnak vízbe, hogy bebizonyítsák náluk nincsen jobb. VUK - Veszprémi Úszó Klub
8200 Veszprém, Március 15. OTP 11748007-20109888

01/09/2026

Kezdődik! 🏊‍♂️🏊🏻‍♀️🩵

Balogh János versenyző csoportjának szeptember 3.-án (csütörtök) kezdődnek az edzések!

A többiek csapatainak szeptember 7-én (hétfő) kezdődnek az edzések. A hobbi csoportokat is ettől az időponttól várjuk úszni újra!

Várunk mindenkit szeret***el az új tanévben is!🩵

20/08/2026
🚨 SZEPTEMBERBEN ÚJRA MEGTELIK ÉLETTEL A MEDENCE! 🏊‍♀️🏊‍♂️Kezdés: Szeptember 7. hétfőAkik az elmúlt tanévben is csoportja...
17/08/2026

🚨 SZEPTEMBERBEN ÚJRA MEGTELIK ÉLETTEL A MEDENCE! 🏊‍♀️🏊‍♂️

Kezdés: Szeptember 7. hétfő
Akik az elmúlt tanévben is csoportjainkba jártak Ők jelentkezzenek a csoport edzőjénél, oktatójánál a folytatással kapcsolatban!

Előzetes regisztráció, jelentkezés csak az új tagoknak szükséges!
A jelentkezés az alábbi linkre kattintva lehetséges
https://forms.gle/7j9xwuHdNmEWjxR78

Egyéb információk: www.vuk-veszprem.hu

Csatlakozz a Veszprémi Úszó Klubhoz!

A siker nem a véletlen műve – több évtizedes tradíció, elkötelezett szakmai munka és számos kiemelkedő eredmény áll mögöttünk. Büszkék vagyunk arra, hogy generációk tanultak meg nálunk úszni, és sok tehetséges sportoló nálunk t***e meg az első tempókat.

📅 Szeptembertől új jelentkezőket várunk tavalyi csoportjainkba!
✔️ Vízhez szoktatás
✔️ Kezdő úszásoktatás
✔️ Haladó csoportok
✔️ Versenyzői felkészítés

Nálunk minden gyermek a saját tudásszintjének megfelelő figyelmet, biztonságos környezetet és magas színvonalú szakmai támogatást kap. Célunk, hogy az úszás ne csak egy megtanulható mozgásforma, hanem egy életre szóló élmény legyen.

Miért minket válasszon?

• Veszprém legrégebbi, nagy múltú úszóklubja.

• Több évtizedes szakmai tapasztalat és hagyomány.

• Magasan képzett, elhivatott szakemberek.

• Korszerű utánpótlás-nevelési szemlélet.

• Csoportok minden korosztály és tudásszint számára.

• Barátságos, támogató közösség.

🌊 Tradíció. Szakértelem. Eredményesség. Közösség.

Veszprémi Úszó Klub – ahol a jövő úszói ma kezdik el első tempóikat.

📩 Jelentkezz még ma, és biztosítsd gyermeked helyét szeptemberben!
Szeret***el várunk minden érdeklődőt, jelentkezőt!

15/08/2026
Cápa OB Győr 2026. Július 1-4Országos Bajnoki címEgyéni csúcsok, értékes döntős helyezések, aranyjelvényes szintek!76 eg...
06/08/2026

Cápa OB Győr 2026. Július 1-4

Országos Bajnoki cím
Egyéni csúcsok, értékes döntős helyezések, aranyjelvényes szintek!

76 egyesület 442 úszó

Július 1-4 között Győrben került megrendezésre a Cápa korosztály (2014-15-ben szület***ek) részére az idei korosztályos úszó bajnokság!

A Veszprémi Úszó Klub 2 úszóval képviselt***e magát a rangos és színvonalas eseményen!
2 versenyzőnk a 4 nap alatt 14 versenyszámból 13 egyéni csúcsot úszott, 4 döntőben szerepeltek és 1 bajnoki címet szereztek!

Gyulai Hédi
50m gyorson 1. helyezett korosztályos bajnok🏅
100m mellen 17. egyéni csúcs
100m hát “A” döntő 7. hely egyéni csúcs
200m vegyes 14. hely egyéni csúcs
200m gyors 10. hely egyéni csúcs
200m mell 21. hely egyéni csúcs
100m gyors “A” döntő 5. hely egyéni csúcs
200m hát “A” döntő 8. hely egyéni csúcs

Balog Bóra
50m gyors 11. hely egyéni csúcs
100m hát 17. hely egyéni csúcs közelében
200m gyors 30. egyéni csúcs
100m pillangó 21. hely egyéni csúcs
100m gyors 13. hely egyéni csúcs
200m hát 44. hely egyéni csúcs

Gratulálunk a versenyzőknek a kiváló egyéni eredményekhez, az egész éves kitartó edzés munkájukhoz és az ehhez párosuló kitűnő iskolai bizonyítványhoz!
Mindkét területen önmaguk határait feszegetve, magas szinten állták meg a helyüket!
Büszkék vagyunk rátok!
Továbbá köszönjük a Szülők támogató segítségét!
A sikerhez mindenkire szükség van!

Hajrá csak így tovább!
Hajrá VÚK!

2 arany, 3 ezüst, 2 bronzGyőrben került megrendezésre június 27-28.-án a Regionális Delfin bajnokság!Kiváló eredményeket...
22/07/2026

2 arany, 3 ezüst, 2 bronz
Győrben került megrendezésre június 27-28.-án a Regionális Delfin bajnokság!
Kiváló eredményeket értek el a Veszprémi Úszó Klub versenyzői!
Gratulálunk az eredményekhez!

Bereczki Zalán

50m fiú pillangó 2.
100m fiú mell 3.
200m fiú vegyes 1.
200m fiú gyors 2.
100m fiú pillangó 1.
50m fiú mell 2.
50m fiú gyors 3.

Gergely Levente

50 pillangó 6.
50 mell 4.
50 gyors 5.
100 hát 13.
100 gyors 5.
200 mell 4.
400 gyors 6.

Cím

Március 15. Utca 5
Veszprém
8200

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni VUK - Veszprémi Úszó Klub új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése VUK - Veszprémi Úszó Klub számára:

Parancsikonok

Megosztás