03/06/2024
Van egy CSAPAT, amelyik sikert sikerre halmoz, s ezzel újra írja a veszprémi futsal történetét.
Két éve az U17-ben lettek bajnokok. Kinőtték a korosztályt, most pedig U19-ben hozták el a bajnoki trófeát (tavaly is elsők lettek, csak egy utólagos óvás nyomán büntetőpontokkal visszacsúsztak a 3. helyre, de számunkra már az elmúlt évben is bajnokok voltak).
Ennek a gárdának a magját a 2005-2006-os koroszály adja, kiegészülve egy-két fiatalabb és idősebb játékossal.
A fiúk az évek során hatalmas fejlődésen mentek keresztül és ez nagyban köszönhető az edzőiknek, Weisz Zoltánnak és Németh Gábornak, illetve akik elindították őket ezen az úton Varga Tündének és Finta Péternek. Nem feledve a felnőtt csapat edzéseit és Fehér Zsolt munkáját sem.
Nagyon sok “meló” van ezekben a sikerekben. Heti öt edzés, plusz hétvégi bajnokik, de úgy tűnik, megérte, hisz a jövő (remélhetőleg veszprémi) futsalosai itt képződnek. Sokan már a felnőtt csapatban is bizonyítottak és vannak, akik a korosztályos válogatottban is helyet kaptak. Mi sem bizonyítja jobban, hogy itt érdemes a célokért kűzdeni, jó egy ilyen fantasztikus közösséghez tartozni.
Az, hogy ezek a srácok idén is megnyerték az országos bajnokságot, már egy hete eldőlt. Szerettek volna nagyobb közönség előtt, szép játékkal búcsúzni. Sajnos a hétvégi zárómeccset az ellenfél az utolsó pillanatban lemondta, így a találkozó elmaradt, de a díjátadót megtartották. 🏆
Felnőtt egyesületünk ügyvezetője, Rajki Tamás és Ovádi Péter társadalmi elnök beszéde után kerültek átadása az érmek és a bajnoki “trófea". Az este folyamán a társaság még egy közös vacsorával ünnepelt.
Gratuláluk az egész éves munkához és az elért remek eredményhez!
⚽💙🤍⚽