Veresi Karate Sportegyesület

Veresi Karate Sportegyesület Veresi karate SE edzői profi szakértelemmel foglalkoznak a karatézni kívánókkal. Tanáraink mindegyike magas tudásszinttel rendelkezik.

Foglalkozunk óvodás korosztállyal, valamint felnőttekkel. Versenyzési lehetőséget is biztosítunk.
Köszöntök mindenkit a Veresi Karate SE Tanítványai nevében!

2006 szeptembere óta működik Veresegyházon az a dojo (edzőterem), melyet azért indítottam, hogy a gyerekekkel megszerettessem a KARATE nevű japán harcművészetet és ezen keresztül a rendszeres testmozgást. Ezeket az edzéseket a kicsit idősebb - iskolás - korosztály számára indítottam, de folyamatosan jelentkezett az igény, hogy ovisok is járnának. Miután az kisebbekkel másképpen kell törődni, foglalkozni úgy döntöttem, hogy elindítok egy csoportot a fiatalabbak részére is. Ezek az edzések igazodva az óvodás korosztály el-elkalandozó figyelméhez rövidebbek és több játékot tartalmaznak. A fő célom inkább a gyerekek figyelmének és mozgásának javítása, a foglalkozások alkalmával próbáljuk megtanítani nekik a hagyományos harcművészetekre jellemző fegyelmet és természetesen az alaptechnikákat is. Reméljük, hogy az edzéseken megszeretik a karatét és amint kicsit nagyobbak lesznek szeretettel várjuk őket a "nagycsoportban", ahol már az alapokat ismerve "profi" szinten kezdhetik el a komolyabb gyakorlást. Edzések:

Hétfő, szerda
kezdők: 17:00-18:00
Haladó: 18:00-19:30

🥋🔥 **MI MÁR NAGYON KÉSZÜLÜNK A HOLNAPI SPORTÁGVÁLASZTÓRA!** 🔥🥋Te készen állsz? 😎👉 **GYERTEK, ÉS CSINÁLJÁTOK VÉGIG A KARA...
19/09/2026

🥋🔥 **MI MÁR NAGYON KÉSZÜLÜNK A HOLNAPI SPORTÁGVÁLASZTÓRA!** 🔥🥋

Te készen állsz? 😎

👉 **GYERTEK, ÉS CSINÁLJÁTOK VÉGIG A KARATE KIHÍVÁST!** 💪🥋

Próbáld ki magad több izgalmas állomáson, teljesítsd a feladatokat, gyűjtsd a pontokat, és mutasd meg, mire vagy képes! 🎯⚡

🏆 **A kihívás teljesítői között SOK-SOK JUTALMAT osztunk ki!** 🎁🎉

Ne csak nézd – **PRÓBÁLD KI!**
Várunk szeretettel a **Veresi Karate SE** standjánál! 🥋❤️

18/09/2026
GYALOG AZ ISKOLÁBÓL A DOJOIG🥋 NINCS IDŐD EDZÉSRE VINNI A GYERMEKED? MI SEGÍTÜNK! ❤️Iskola után nehéz megoldani, hogy gye...
18/09/2026

GYALOG AZ ISKOLÁBÓL A DOJOIG

🥋 NINCS IDŐD EDZÉSRE VINNI A GYERMEKED? MI SEGÍTÜNK! ❤️
Iskola után nehéz megoldani, hogy gyermeked eljusson a karate edzésre?
Hétfőtől csütörtökig önkénteseink összegyűjtik a gyerekeket az iskolánál, és együtt elsétálnak az edzés helyszínére! 🚶‍♂️🥋
📍 Zöld Óvoda
📍 Innovációs Központ
🕓 Gyülekező: 15:45–16:00 az iskolánál
Te csak megérkezel érte az edzés után! 😉
👉 Érdekel a lehetőség? Hívj minket a részletekért! 📞 +3620/361-73-82
Veresi Karate SE – hogy a karate könnyebben elérhető legyen minden gyermek számára! 🥋❤️



















Veresegyház
Mozdulj Veresegyház
Koguma Karate

🥋 NEM CSAK KARATÉT KERESEL A GYERMEKEDNEK? MI SEM! ❤️A Veresi Karate SE most vasárnap szeretettel vár minden karate irán...
18/09/2026

🥋 NEM CSAK KARATÉT KERESEL A GYERMEKEDNEK? MI SEM! ❤️

A Veresi Karate SE most vasárnap szeretettel vár minden karate iránt érdeklődő gyermeket és családot a Mozdulj Veresegyház rendezvényen!

Nálunk a karate mellett egy összetartó, családias közösség is vár! 🤝

✨ Családi csapatépítők
🥋 Karateversenyek
🏕️ Bejárós edzőtáborok
🎯 Közösségi és csapatprogramok
👫 Barátságok és közös élmények
💪 Folyamatos fejlődési lehetőség kezdőtől a versenyző szintig

Nemcsak edzésre járunk. Egy csapathoz tartozunk! ❤️

👉 Gyere el vasárnap, ismerj meg minket, próbáld ki a karatét, és tapasztald meg, milyen egy igazán jó közösséghez tartozni!

Veresi Karate SE – több mint karate! 🥋

16/09/2026

Alapotó és csapatépítő edzőtábor

15/09/2026

KÖZLEMÉNY:
A 2026. 09. 15. 14:09 perckor közzétett, az Indexen megjelent cikkre az alábbi választ adjuk.

A Magyar Karate Szakszövetség 2026. március 30-án megtartott tisztújító közgyűlése a hatályos magyar jogszabályok, illetve a Szövetség hatályos szabályzatainak messzemenő és pontos figyelembe vételével került lebonyolításra.

A közgyűlésen megjelent közel 500 tagszervezetből az ellenjelöltet állító kevesebb mint 100 egyesület igyekezett a közgyűlés munkáját ellehetetleníteni, és békétlenséget szítani a több mint 30 éve egységesen, a sportág érdekében tevékenykedő tagszervezetek között.

Mivel a közgyűlésen marginális kisebbségben maradtak, és a jelöltjük még a jelölő listára sem tudott felkerülni, ezért a tisztújítás eredményeit igyekeznek megkérdőjelezni.

Álláspontunk szerint a cikk időzítése is szándékos, hiszen a dr. Mészáros János által vezetett Nemzeti Versenysport Szövetség tisztújító közgyűlése is ezen a héten esedékes, és ezzel is igyekeznek a szavazásra jogosultakat befolyásolni.

Az írásban megjelent állításokat határozottan visszautasítjuk, és megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a szükséges jogi lépéseket megtegyük azokkal a személyekkel szemben, akik az Indexet valótlan, illetve a való tényeket hamis színben feltüntető állításokkal megkeresték.

14/09/2026

🥋 Katalinpusztán jártunk! 🌲

Ismét egy fantasztikus hétvégén vagyunk túl, ahol nemcsak a karate kapott főszerepet, hanem egy remek csapat is összekovácsolódott. ❤️

A tábor során 9 formagyakorlatot gyakoroltunk, de természetesen a karate mellett jutott idő a kikapcsolódásra és a közös élményekre is. ⚔️ Fafakarddal csatáztunk, izgalmas csapatjátékokban vettünk részt, és természetesen a kincskeresés sem maradhatott el! 🗺️💎

A közös programoknak köszönhetően a már meglévő barátságok még tovább erősödtek, miközben új barátságok is szövődtek. 🤝

Talán éppen ez az, amiért annyira jó ehhez a közösséghez tartozni: nemcsak együtt edzünk, hanem egy összetartó, családias csapatot alkotunk, ahol a közös élmények és emlékek egyre közelebb hoznak bennünket egymáshoz.

Nagyon jó érzés részese lenni ennek a remek társaságnak! ❤️🥋

Cím

Béke Utca 35
Veresegyház
2112

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Veresi Karate Sportegyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Veresi Karate Sportegyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás