16/09/2026
🚲🥐 Bringás Reggeli Veresegyházon – együtt indítottuk a Mobilitási Hetet! 🌞👣
Idén ősszel már két helyszínen vártuk a bringás gyerekeket és felnőtteket a Bringás Reggelin – ma reggel 7 és 8 óra között. 💚
A már megszokott helyünkön, a Mogyoródi úti kerékpár-gyalogút mellett, a Mézesvölgyi és a Refi suli között ismét megtelt a sátor reggelizőkkel. 🥐🚲
A másik sátrunk pedig a Mézesvölgyi iskola előtti kis téren kapott helyet, ahol a Gyalogbusz is várta a gyerekeket. 👣🚌 Itt pecsétek kerültek a gyűjtőfüzetekbe – még polgármester úr is pecsételt 😊 –, és természetesen apró ajándékok is gazdára találtak. Az ezen az útvonalon biciklizők pedig itt is találkozhattak a Bringás Reggelivel.
🌞
A „Mobilitás mindenkinek” hét első napja igazán napsütésesre sikerült! Rengetegen választották ezen a reggelen a biciklit az iskolába és munkába menet, és a Gyalogbuszokon is szinte teltház volt. Jó volt látni, hogy már kora reggel ennyi ember mozdult meg – két keréken vagy két lábon. 🚲👣
🙏 Hatalmas köszönet a támogatóinknak, akiknek köszönhetően idén is ilyen gazdag kínálattal készülhettünk:
• Apakovász Kézműves Pékműhely
• Cerka Grafika
• Gramex Kft.
• Magyar Kerékpárosklub
• Palántakert Kft.
• Piroska Zöldséges
• PrímaPék Veresegyház
• Veresegyház Város Önkormányzata
A Bringás Reggeli a Magyar Kerékpárosklub országos kezdeményezése, amelyhez a MultiSport SE idén is csatlakozott. Tavasszal és ősszel találkozunk veletek – és reméljük, még sok ilyen közös, vidám reggellel! 🚲🥐💚
És persze külön óriási köszönet az önkénteseinknek: azoknak, akik a sátraknál segítettek, és azoknak is, akik a Gyalogbuszokat vezették, kísérték. ❤️
Jó ezt csinálni. Jó együtt csinálni. És különösen jó érzés, amikor már reggel sikerül egy kis örömet, mozgást és közösségi élményt vinni a város életébe. 🌞
Köszönjük, hogy velünk indítottátok a napot! 🚲👣🥐💚