29/05/2026
Idén az UTH 54K volt a fő versenyem. Ugyanakkor nem tudok szuper izgalmas beszámolót írni nektek.
Mentem, ahogy tudtam. Nagyon magamra figyelve. Rajt után elindítottam a zene listám és tettem a dolgom 5 óra 50 percen keresztül. Ez sok időneknek tűnik, de mindig csak a 2 frissítőpont közötti részfeladatokra figyeltem.
- igyak eleget
- legyen meg a min. 90g ch/óra, hogy legyen energiám és tudjak koncentrálni.
- ne vétsem el a tracket
Aztán örültem, amikor a pontot megláttam, Marcit és a drága önkénteseket. De 2 perc múlva már ott sem voltam. 😁
Két hiba volt a rendszerben.
1. Pap-rétnél, a hidegvizes locsolástól begörcsölt a testem, az okozott 2-3 perc kiesést.
2. Skanzennél a zsákcsere közben a telefonom a ponton maradt. Szintén - 2 perc.
De így is szuper boldog voltam az eredménnyel. Az volt a célom, hogy jobb időt fussak, mint tavaly, tehat 6 órán belül legyen a teljesítési időm. Sikerült 5:50 alatt teljesíteni, ezzel 4. nőként befutni.
Felkészülten érkeztem és abszolút azt éreztem, hogy az edzések, amiket az emlúlt hetekben, hónapokban beletettem, azok most beértek.
Amit nagy élmény volt megtapasztalni, hogy a 2 évvel ezelőtti bokaficam óta MOST tért vissza a bátorságom és a lendületem a lejtős szakaszokhoz. Beértek a boka gyakik, az egyensúly és törzs edzések, lejtőzős futások.
Illetve a Tecton X3 is új szint emelte nálam a lejtőzést. Kellett is a verseny előtti 1 hónap, hogy kilométert és lejtős edzéseket tegyek a cipőbe, hogy megszokjam és ki tudjam használni azt a dinamizmust, amit adni tud.
Jövőre is szívesen indulnék ezen a távon, nyilván érdekel mit tudnék még kihozni belőle és nagyon motivált is vagyok.
De majd meglátjuk mit hoz ki a Gorka-Szabó versenynaptár.
Nagyon hálás vagyok, hogy most így támogatva voltam ebben.
Versenyen kívül is sok élményt ad az UTH.
Nagyon jó volt találkozni, beszélgetni szombaton-vasárnap ismerősökkel és olyan sportolókkal, akikre felnézek.
Vasárnap, mielőtt végleg haza indultunk volna, Marcival betértünk egy tiramisuért és leültünk a Fő tér aljában, hogy a Patak part felől érkező futóknak még kis hangulatot csináljunk. 🥳
Köszönöm Terepfutas.hu az élményt!