14/09/2026
🐎 Fókuszban az akadályhajtás – Fogathajtó Szakmai Nyílt Nap🐎
2026. szeptember 13-án kellemes őszi napsütésben került megrendezésre Fogathajtó Szakmai Nyílt Napunk, amelynek középpontjában ezúttal az akadályhajtás állt.
Az eseményt Bégányi Csaba szakmai segítségével valósítottuk meg, amelyen 10 fogat és számos érdeklődő vett részt. Külön öröm volt, hogy a kezdőktől a haladókon át egészen az aktívan versenyző hajtókig több szinten képviseltették magukat a résztvevők.
A nap során nagy hangsúlyt kapott a szerszámok helyes felillesztése, a kiképzési skála. Sok ló hajlamos arra, hogy "ferdén" , vállára esve dolgozzon, ezért ennek felismerését és korrigálását is részletesen gyakoroltuk.
A felépített akadálykombinációk irányt mutattak a pontosabb és tudatosabb felkészüléshez, s a körök tágításának, szűkítésének fontosságáról is szó esett, melyek segítséget nyújtanak az ívek pontosabb kidolgozásához.
A szakmai nap sokszínűségét tovább növelte, hogy póni kettesfogatok, egyesfogatok és kettesfogatok is részt vettek a programban.
Tartalmas, gyakorlati tapasztalatokban gazdag napot zártunk, ahol a szakmai fejlődés mellett ismét bebizonyosodott, milyen jó közösséget alkotnak a fogathajtás szerelmesei. 🌞🐎
Köszönjük mindenkinek a részvételt, a figyelmet és a közös munkát!
(A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt nyertes pályázatunk támogatásával valósult meg.)