FC Tiszaújváros

FC Tiszaújváros Labdarúgó csapat a Dél-Borsodi régióból, jelenleg az NB III-as bajnokság Észak-Keleti csoportjában. 1953. Két év NB II-es szereplés után, 1980-ban a megyei I.

január 16-án a Minisztertanács rendelete értelmében Tiszavidéki Vegyi Kombinát (TVK) néven szocialista mamutvállalat alapíttatott Tiszaszederkény és Tiszapalkonya között. A település és a sport fejlődését ezután a TVK működése jelentősen befolyásolta. Fokozatosan indították be a termelő egységeket, ezzel munkahelyeket teremtve. A munkahelyek dolgozókat vonzottak és a település lélekszámának növeke

désével párhuzamosan nőtt a település lakóinak kultúrális és szórakozási igénye is. 1960-ban megalakult a vállalati egyesület, a Tiszavidéki Vegyi Kombinát Sport Club (TVK SC). Ezt megelőzően is létezett futball: a falusi Tiszaszederkény a járási bajnokságban küzdött, az 1960/61-es idényben a megyei II. osztályú csapata beolvadt a TVK SC-be. 1963 őszén az időközben Tiszai Vegyi Kombinát SC-re átkeresztelt csapat egyesült a szomszédos Tiszapalkonyai Vasassal, amelynek jóvoltából először szerepelt a Borsod megyei első osztályban, mégpedig Tiszaszederkényi Munkás Testedző Kör néven.

1967-ig a középmezőnyben szerepeltek, ekkor az egyesület vezetősége a minőségi futball létrehozását határozta el: edzőnek leszerződtették Bányai Nándort, a Bp. Honvéd volt válogatott játékosát , aki több NB-s rutinnal rendelkező játékost hozott magával. A változás gyorsan meghozta eredményét, először a megyei bajnokságot, majd újoncként az NB III-at nyerte meg a csapat Bán Nándor edző vezérletével és jutott az NB II-be. A sportegyesület történetének első nagy sikerének az alábbiak játékosok voltak részesei: Taskó Lukács, Kádár Lajos, Visnyiczki Lajos, Zumpf Béla, Káposzta János, Toperczer Tibor, Farnek Mihály, Széles Ferenc, Kapus István, Bodzsár Ferenc, Lupkovics Gyula, Heidrich József, Teslér Balázs, Lukács János, Unyi Ferenc, Tóth Lajos, Varga János, Breuer Lajos, Gulyás István, Gunics József, Németh Mihály, Fritz László, Haisz Imre.
1970-ben Lenin születésének 100. évfordulóján a város felvette a Leninváros nevet, ezáltal a csapat neve is Leninvárosi MTK (LMTK)-ra változott. 1978-ig az országos harmadik-negyedik vonalban (NBII-NBIII) szerepelt, ekkor egy bajnoki átszervezésnek köszönhetően, osztályozón a Nagybátony gárdáját legyőzve, az országos másodosztályba (NB II) jutott. Ugyanebben az évben hat LMTK játékosnak szerveztek búcsúmérkőzést, amelyen 1-0-ra legyőzték a kor magyar sztárcsapatát, az Újpesti Dózsát. osztályba esett az időközben Olefin SC-re keresztelt klub. Egy év megyei szereplés után egészen 1997-ig a Területi, később az NB III-as bajnokságban játszottak. A 80-as években rendszeresen kiválóan szerepeltek a Magyar Népköztársaság Kupájában, több elsőosztályú csapatot vertek, a csúcsot 1984-ben érték el, amikor az elődöntőbe jutásért játszottak a Rába ETO-val és 7.000 néző előtt 5-2-re kaptak ki Verebes mester csapatától.

1993-ra a klubot is elérte a rendszerváltás, gyári csapatból városi csapattá vált, neve Tiszaújvárosi SC-re változott. Az 1996/97-es bajnokságban megnyerte az NB III Tisza csoportját, ezzel jogot szerezve az NBI/B-s részvételért játszott osztályozóhoz, ahol a Kiskőrösi FC-t győzte le. Az első év bennmaradása után, a ´98/´99-es szezonban a helyi futball máig legnagyobb sikerét érték el. Az NB I-nek nevezett másodosztályban Szentes Lázár vezetésével a 6. helyen végeztek! 2002-ben a másodosztályban jól szereplő csapat anyagi gondokkal küzdött. Az 1998 és 2003 között a FC Tiszaújváros néven szereplő csapat 2003 nyarán kénytelen értékesíteni az NB III-as indulási jogát, melyet a Monor csapata szerzett meg. A 2003/04-es idényt a legalsó osztályban, már Tiszaújváros Labdarúgásért Egyesületként, kezdi a nulláról a felemelkedést a csapat. 2005-ben már ismét FC Tiszaújvárosnak nevezve nyeri meg a körzeti bajnokságot. Egymás után a megyei II. és I. osztályt megnyerve, 2008-tól ismét az Nemzeti Bajnokság harmadik vonalába jutott. Egy év megingás után, 2009-ben kiesve a megyei I. osztályba, 2010-től ismét az NB III-ban szerepel, remélve, hogy végre állandósítja ott a helyét. Az egyesület kiváló körülményeket biztosít játékosainak és szurkolóinak a Tiszaújvárosi Sportcentrumban. A mindig is jó utánpótlással rendelkező klub, olyan játékosokat adott a magyar futballnak, mint Bodnár László, a Pécs és az Újpest kapusa, vagy a Ferencvárossal bajnok Nagy Norbert. Erre az utánpótlásra és szakmai háttérre, valamint a kiváló edzők, mint pl. Temesvári Miklós, Varga Zoltán vagy Herczeg András munkásságára alapozva a remények szerint az FC Tiszaújváros hosszú évekig a régió meghatározó, Nemzeti Bajnokságban szereplő klubjává válik.

Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink a Sajóvölgye és a Gesztely csapatai ellen léptek pályára.
13/05/2026

Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink a Sajóvölgye és a Gesztely csapatai ellen léptek pályára.

Az FC Tiszaújváros hivatalos weboldala, itt értesülhet a klubbal kapcsolatos legfrissebb hírekről.

Vasárnap hazai pályán fogadtuk a Kisvárda II. csapatát.
11/05/2026

Vasárnap hazai pályán fogadtuk a Kisvárda II. csapatát.

Az FC Tiszaújváros hivatalos weboldala, itt értesülhet a klubbal kapcsolatos legfrissebb hírekről.

👏🏻
10/05/2026

👏🏻

10/05/2026

🍀A játékunkra 4 megfejtés érkezett.
Nyerteseink:
I. hely: Új Zsuzsa
II. hely: Parizer Peti Bakos és Papp Gábor
III. hely: Sebők Zoltán

Gratulálunk!👏
Köszönjük ,hogy velünk játszottak..☺️

Nyereményüket az irodában vehetik át a jövőhét folyamán 9:00-17:00 óra között,ILLETVE A MAI MÉRKŐZÉS FÉLIDEJÉBEN.

rajongók

Helyes válaszok:
1. B
2. A
3. B
4. B
5.B
6. A
7. C
7+1 A

Játék!Szemezgettünk az emlékezetesebb mérkőzések közül...lássuk,ki hogy emlékszik vissza.☺️A három helyes megfejtő ajánd...
09/05/2026

Játék!
Szemezgettünk az emlékezetesebb mérkőzések közül...lássuk,ki hogy emlékszik vissza.☺️

A három helyes megfejtő ajándékot kap:
1. Bérlet a következő szezonra
2. Castello utalvány (2500 Ft)
3. Nyereményjegy

A válaszokat holnap, vasárnap délig várjuk az oldalnak írt Messenger üzenetben.
Sok szerencsét, kellemes nosztalgiázást!☺️

08/05/2026
Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink a Csenger, a Sényő és a Hatvan, női csapatunk pedig a Sajószentpéter-Parasznya ...
06/05/2026

Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink a Csenger, a Sényő és a Hatvan, női csapatunk pedig a Sajószentpéter-Parasznya ellen lépett pályára.

Az FC Tiszaújváros hivatalos weboldala, itt értesülhet a klubbal kapcsolatos legfrissebb hírekről.

Vasárnap idegenben lép pályára csapatunk.⚽️
30/04/2026

Vasárnap idegenben lép pályára csapatunk.⚽️

Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink a Hajdúszoboszló, a Tarpa és a Gyöngyös ellen léptek pályára.
29/04/2026

Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink a Hajdúszoboszló, a Tarpa és a Gyöngyös ellen léptek pályára.

Az FC Tiszaújváros hivatalos weboldala, itt értesülhet a klubbal kapcsolatos legfrissebb hírekről.

Cím

Tiszaújváros

Nyitvatartási idő

Hétfő 13:00 - 17:00
Kedd 13:00 - 17:00
Szerda 13:00 - 17:00
Csütörtök 13:00 - 17:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni FC Tiszaújváros új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás