09/12/2025
Olvastam 2 kis bejegyzést arról, hogy Kós Hubert hatalmas sikerei mellett másik magyar szereplője is volt a 2025 Toyota US Open úszóversenynek a texasi Austinban az elmúlt hétvégén.
Az említett másik szereplő a Szombathelyi Sportiskola és Sportközpont versenyzője, Budavári István tanítványa, a Fresno State University Kalifornia hallgatója Kalmár Alíz volt. A teljesítmény SOKKAL több mint a kapott egy mondat és sokkal több, mint "nem rossz, na".
Alíz az egyetemi edzések segítségével Jeanne Fleck vezetőedző irányitása mellett folyamatosan fejlődik. Az évek során nem "csak" a Fresno State egyik valaha volt legjobb úszója, nem csak az első lett, aki 25 év után részt vehetett a suliból az össz amerikai egyetemi NCAA döntőn, de most végre a nemzetközi mezőny ajtaját is berúgta.
Egyike volt a három nőnek, aki mindhárom mell távon döntőt tudott úszni, a sztárokkal teli versenyen (rajta kívül egy olimpiai bronzérmes és egy ifjúsági világbajnok volt képes rá).
Mind az 50 (30.80 a második magyar nő valaha 31 alatt), mind a 100 mellen (1.07.57 a tavalyig leghosszabb ideig érvényben lévő magyar úszó csúcs alatt, harmadik magyar nőként 1.08 alatt) hatalmas egyéni csúcsokat úszva a magyar ÖRÖKRANGLISTA 2. helyére érkezett az országos csúcstartó Fángli Henrietta mögé.
És... Most már nem csak Fresnoban és Szombathelyen tudják, hanem akik ott voltak mind látták, hogy ha ez a 200 egyszer végre eldurran, akkor az majd, az megint egy olyan hétvége, vagy hétköznap lesz, mint ez volt, nem egy nem rossz, hanem egy. TÖRTÉNELMI.
Szép volt Alíz, így tovább! 🤩🤩🤩