23/09/2026
A régi mondásoknál maradva hoznék még egyet, amiről a szombati előadásomban is beszéltem, és ami már kapcsolatba hozható a Hagyományos Kínai Orvoslás tanaival, a szervállítással és a családállítással. Megosztok veletek egy pici szösszenetet az előadásomból.
Ne szólj szám, nem fáj fejem!🫤
Hány ember szájából hallottad már?
Most nézzük ennek a gondolkodásnak, hozzáállásnak a hatását a testedre és a lelkedre...
Sokan nem kizárólag azért választják a hallgatást, mert ezt a mintát látták otthon, hanem mert olyan családban nőttek fel, ahol mindennapos volt a feszültség, a hangos szóváltás és az állandó hadakozás. Kisgyerekként egy ilyen környezetben a konfliktus egyet jelentett a közvetlen veszélyzónával és a tehetetlenséggel. A gyermek védekező mechanizmusa ilyenkor a lezárás, a láthatatlanná válás és a teljes hallgatás lesz, mert a belső rendszere megtanulta, hogy szót érteni veszélyes, a felnőttek indulataival pedig nem tud mit kezdeni. Ez a túllélesi stratégia azonban felnőttkorra rögzül, és az ember még évtizedekkel később is automatikusan bekapcsolja a lezárást, amint feszültséget érez a környezetében.
Fontos leszögezni, hogy a hallgatás áttörése nem azt jelenti, hogy mostantól fejest kell ugrani a veszekedésekbe vagy mindenkire rárakni a dühünket. Nem a pusztító háború a cél, hanem az a fejlődési lépés, ahol felismerjük, hogy már nem azok a tehetetlen, védtelen kisgyerekek vagyunk, akik egykor nem tudtak mit kezdeni a nehéz helyzetekkel. Felnőttként már van választásunk. Felnőttként már képesek vagyunk felelősséget vállalni a szavainkért, a tetteinkért, a határainkért és az egészségünkért. A felnőtt jelenlétben megtanulhatjuk, hogyan adjunk hangot az igényeinknek, a gondolatainknak és a valódi érzéseinknek anélkül, hogy rombolnánk, de anélkül is, hogy elnyomnánk saját magunkat.
A Hagyományos Kínai Orvoslás szemléletében a ki nem mondott szavak, a folyamatosan elfojtott vágyak és a szőnyeg alá söpört határok mind-mind a Máj-Qi elakadását okozzák. A megrekedt, lefojtott energia pedig előbb-utóbb belső feszültséggé, Máj-Tűzzé válik, ami felfelé törekszik, és megjelenhet fejfájásban, fejben érzett feszültségben, torokszorításban, gombócérzésben, fojtogató szorongásban és még sorolhatnám…
A szervállítás és a családállítás mezőjében újra meg újra rálátunk ezekre a gyerekkori védekező mechanizmusokra és a transzgenerációs félelmekre. A felismerés az első és legfontosabb lépés, és az, hogy észrevegyük, hogy mikor reagálunk a gyermeki énünkkel, és mikor állunk bele a felnőtt felelősségünkbe.
Amikor felismered ezt a működést, a mindennapokban kézzelfogható segítséget kaphatsz. A lassú, megnyújtott kilégzésen alapuló légzőgyakorlatok segíthetnek megnyugtatni az idegrendszert. Az akupresszúrás pontok használata, mint a Máj-3, a Vese-1, a Szívburok-6, Szív-7 pedig segít levezetni a felgyülemlett belső tüzet, és visszaadja a stabilitást, a leföldeltséget. A családállítás pedig abban támogat, hogy ráláss a félelmeid gyökerére, és letehesd a gyerekkori túlélési páncélt. A gyógyulás és a valódi belső béke ott kezdődik, amikor megérted, hogy a tested nem ellened harcol a tünetekkel, csak hűségesen jelez, hogy ideje megállnod, felismerned a mintát, és felnőttként kiállnod saját magadért.
Köszönöm, hogy elolvastad!🙏
Egyéni-és csoportos családállításra messengeren vagy telefonon tudsz jelentkezni! Novemberben vannak szabad időpontok!😇
Lévai-Nagy Barbi
Integrált szemléletű családállító
Akupresszőr
Fülakupunktúrás addiktológus