A csapat először a csirkepiacon, majd a vásártéren játszott, majd 1912-ben a Podolszky úton építettek pályát. Egyre több meccset játszottak, de az I. alatt megszakadt a fejlődés. 1924-ben kibővítették a sporttelepet és készítettek egy 800 fős fedett tribünt. A 3000 ember befogadására alkalmas létesítmény országos hírű lett. 1926 és 1935 között az amatőr csapatok kerületi bajnokságban játszottak, melyek győztesei országos döntőben mérkőztek meg egymással. 1928-29-ben eljutott a döntőig a csapat, de ott a Törekvés 5-0-ra legyőzte. A 30-as években több játékost is adott az egyesület a Magyar Vasutas Válogatottba. Az 1933-34-es sorozatban a Magyar Kupa elődöntőéig jutott, ott a BSZKRT ütötte ki. 1935-36-ban KÖLASZ bajnokságot nyert az egyesület. Osztályozókat játszott a KEAC-cal, a NZTE-vel, a Haladás-sal. 1937-ban a Haladással szemben megnyerte az országos vasutas bajnoki döntőt. A csapat közben besorolást nyert az újonnan létrehozott NB II-be, ahonnan 1938-ban felkerültek az első osztályba és a szezon végén 9. helyen végeztek, csakúgy mint egy évvel később, majd negyedikek lettek, sőt 1941. június 29-én megszerezték a mai napig egyetlen Magyar Kupa győzelmüket a Salgótarjáni BTC 3-0-s legyőzésével, s ezzel elnyerik a Corinthian-kupát (legtovább állva maradó amatőr csapat) is. A következő évben pedig először és utoljára felállhattak a dobogóra (3. hely). Ez időben a MÁV volt a legjobb vidéki csapat, több játékos is szerepelt a válogatottban. A következő két szezonban 8. lettek. A sikersorozatnak a háborús események vetettek véget, Szolnokot jelentős bombázások érték. A háború után még elértek egy 13. és egy 10. helyet, de 1947-48-ban kiesett (15. hely) a csapat az első ligából, s ezután Szolnokon első osztályú futballt 1955 kivételével (Szolnoki Légierő) nem láthatott a közönség. Összesen 9 szezont szerepelt az első osztályban (266 mérkőzés, 108 győzelem, 54 döntetlen, 135 vereség, 567-635 gólarány). A csapat közben játékosokkal támogatja az újjáalakuló MTE-t és megindul a városi rivalizálás, mely 1979-i tart. 1948-tól Szolnoki Vasutas SE, 1949-től Szolnoki Lokomotív SE, majd 1953-tól 1956-ig Szolnoki Törekvés SE néven szerepel. Az NB II-ből 1954-ben egy évre kiesett, de ezt követően stabil másodosztályú csapatnak számított. 1973-74-ben újra kiesnek, s ezek után már több időt töltött el a harmadosztályban, csak 1978-ban jut vissza. Közben 1974. december 4-én átadják a tiszaligeti stadiont, s a következő évek során a Véső utcai pálya mellett itt is játszanak (jelenleg 2008-ban is). Mindeközben a városi rivális Szolnoki MTE egyre sikeresebb lesz (pl. MNK elődöntő 1972/73-ban), de a MÁV nem veszti el népszerűségét. Más városokhoz hasonlóan itt is egyesülést határoznak el a pártvezetők (sikertelen MÁV, bázis nélküli MTE), így 1979. július 29-én egyesül a MÁV és az MTE, s Szolnoki MÁV MTE néven folytatja a megye legnagyobb egyesülete. 1986-87 során egészen az MNK elődöntőjéig jutnak, de a későbbi győztes Békéscsabai Előre kiveri őket. 1992-ben ismét kiesnek a harmadosztályba, s néhány évet ott is töltenek. 1996-tól ismét felveszik egykori nevüket. A visszajutás óta azonban Szolnoknak stabil másodosztályú csapata van, mely az utóbbi években rendre a dobogó közelében végez, 2000/01-ben a régi szép időket idézve 8 közé jutott az MK-ban. Komolyan csak a 2007-08-as bajnokságban vetődik fel az első osztály lehetősége, de aki valósan látja a helyzetet, az erről nem álmodozhat. Nincs megfelelő infrastruktúra (a tiszaligeti pálya teljes felújításra szorul), a jobb játékosokat folyamatosan elviszik, nincs komoly támogató, a kosárcsapat (Olaj) sokkal népszerűbb, sikeresebb. A másodosztály tartható hosszabb távon is, de ez kevésnek tűnik az emberek számára. Hol vannak már a korábbi több ezres nézőszámok? Reméljük még egyszer visszatérnek a sikerek ebbe a városba a labdarúgás terén is.
