12/08/2023
Hosszabb szünet után jelentkezem ismét, hiszen rengeteg programot, versenyt tartogatott a nyár mindannyiunk számára, aminek következtében tolódott a beszámolók írása. Lássuk tehát, mi történt június következő versenyhetén. Június 17-én Péter Ágnes versenyzőm mérett***e meg magát a Fighters' Run Orfű egyéni éjszakai verseny 9,8 km-es rövid távján. A 364 méteres szintet tartalmazó pályát 22 akadály nehezít***e, amit Ági beszámolójából idézve még jobban el tudtok képzelni: "Érdekes élmény volt ez a verseny, volt vizes akadály is - ahol konkrétan a tóba csúszdáztunk be. Szerencsére akadályt nem hibáztam. Erős lejtők voltak és szükség volt fejlámpára is a versenyen." A nehezített körülmények ellenére Ági korcsoportjában 2. lett, így a dobogón ezüst érmet akasztottak a nyakába. Gratulálok!
Ugyanezen a napon Orfűtől 200 km-re én Bábolnán a Bábolna Bio Run elnevezésű versenyen álltam rajthoz, számomra az idei év első félmaratoni távján. Nem tudtam pontosan mire számítsak, hiszen 2023-ban először futottam 21 km-es szakaszt. A taktikát kifejezetten jól sikerült megválasztanom: egyenletes, végére erősödő tempóval folyamatosan jöttem előre. A jelenlegi formámhoz mérten jó időt futottam a kanyargós, hullámos pályán, aminek jelentős része terepen és salakon ment (1 óra 28 perc). A szervezők döntése szerint csak abszolút értékelés volt, ahol férfiak között a 4. helyen végeztem.
Ez a hétvége versenyekben gazdag volt, hiszen másnap, 18-án a Garmin WTF Szentendre 22 km-es távján Tóth Alexandra és Kovács Péter álltak rajthoz. Ennek a versenynek az érdekessége, hogy egy dolog adott: az erdő. A döntés a versenyzőé, milyen felületen teljesíti aszfalton vagy túrista úton. Alexa a leghosszabb aszfaltos távot választotta, amin nők között az abszolút 5. helyen ért célba 2 óra 18 perc alatt teljesítve a 22 km-es versenypályát. Peti a 7,5 km-es távon 7.-ként végzett 45 perc 19 másodperces idejével! Gratulálok mindenkinek, aki megmérett***e magát! Ezekkel az eredményekkel és tapasztalatokkal megyünk tovább a nyár további versenyeire! :)