03/05/2026
Akkor 50 felett mindenki váljon el?
Az utóbbi időben valahogy úgy hozta az élet, hogy több 50-es éveiben járó, házas férfival beszélgettem, és a konklúzió (számomra legalábbis) ugyanaz volt: rohadó házasságok, amit jónak hazudnak, mert hát mindenkié ilyen, nem? Tehát nem is lehet másképp, 20-30 év után már nincs mit várni.
Az egyik ilyen a következőképpen zajlott:
- Én a feleségemmel nem tudok így beszélgetni.
- Miért?
- Már nincs érdemi beszélgetés közöttünk. Jaj, most olyan szemétládának érzem magam, hogy ezt mondom...
- Mondd csak, én biztos nem mondom el neki.
- Amúgy minden rendben... Csak nincs már intimitás...
- Tehát semmi sincs rendben.
- De! De! Amúgy minden jó, csak...
- Értem. És mi lenne, ha ezeket a dolgokat neki mondanád el? Ha azt mondanád, figyelj, nekem erre van szükségem, én így nem vagyok boldog, így nem tudok veled maradni. Vagyok még annyira fontos neked, szeretsz még annyira, hogy számítson a boldogságom? És természetesen ugyanez fordítva is. Mondja el ő is, mi az, amit nem kap meg tőled, ami miatt távolságot tart és nem kíván.
- Mi ilyenről nem beszélünk!
- Tovább megyek! Mi van, ha azt kell mondani, hogy már nem szeretlek?
- Azt nem lehet! Akkor azonnal vége!
- De ha ez az igazság?
- Tudod, te lehet, hogy még fiatal lélek vagy. Nagyon radikálisan gondolkodsz.
- Vagy én vagyok az öreg. És már nem akarok hazugságokra időt pocsékolni.
Tény, hogy nem tudok tapasztalatból beszélni 20-30 éves kapcsolatról, mert a házasságom csak 10 évig tartott, és válással végződött. Az is tény, hogy nem lett gyerekünk. De ugyanígy tény, hogy a férjem sem vált volna el tőlem soha, holott nem volt velem boldog. Csak ő nem mondta ki, én viszont igen.
Tény, hogy én már egy individualista társadalomban nőttem fel, ami azt tanította, hogy lehetek boldog, és felelek a boldogságomért, szemben a korábbi generációkkal, akik a biztonságot helyezték előtérbe a szabadsággal szemben.
Mindkét nagyanyámtól időről időre meghallgatom a válás óta, hogy miért nem keresek már magamnak egy rendes férfit, mi lesz így velem? Az egyik elvált, a másik külön aludt a nagyapámtól, amióta az eszemet tudom... Na, nekem például olyan férj nem kell, akivel külön szobában alszunk.
Mi hát a teóriám a belülről rohadó házasságokról? Fiatalon a hiányainkon keresztül kapcsolódunk. Ez nem is lehet másképp, hiszen tele vagyunk a feldolgozatlan szarjainkkal, vágyainkkal. Ház kell, gyerek kell, biztonság kell, valaki szeressen, kinek épp mi jutott. Aztán amikor ezek a hiányok beteljesülnek, a kapcsolat létjogosultsága megszűnik, a két ember meg ott marad egymás mellett, mint két idegen.
- Akkor te azt mondod, hogy minden 50 feletti párnak el kell válnia!
Jézus, dehogy mondok ilyet! Egy kapcsolatot, ha csak lehet, meg kell menteni, mert ha csak a problémák elől menekülünk, ahelyett, hogy megoldanánk őket, az megtalál majd a következő kapcsolatban is. Konfliktus mindenhol van, kérdés, hogyan kezeljük.
Nem az a baj, ha egy kapcsolat hiány alapú volt, hanem az, ha ezt nem tudja meghaladni, és nem alakul ki egy magasabb szintű kapcsolódás, amikor nem azért választom a másikat, mert valamiért szükségem van rá, hanem mert ő az az ember, aki. Mert egy kapcsolatban mindennap döntünk arról, hogy a másikat választjuk.
Persze, lehet megalkudni, és azt mondani, hogy ez tulajdonképpen jó, de akkor miért van szükség a mellékutakra? Ezt a kérdést fel is tettem az egyik beszélgetőpartneremnek.
- Nem lenne jobb, ha egy egész életed lenne a két fél helyett?
- Nekem egész az életem!
- Egy szeretővel?
- Így egész!
- Nem. Akkor egész, amikor ezeket a dolgokat egy helyről kapjuk.
Ha hazugságra épül az életünk az igazság első körben darabokra zúzza, ez igaz. De ha kimondjuk, és még kölcsönösen szeretjük egymást, akkor van esély megjavítani a kapcsolatot. Ha pedig mégsem, akkor nem tisztességesebb megadni a lehetőséget a másiknak (és persze saját magunknak is), hogy valakivel még boldog legyen, ha már mi nem tudjuk vagy adott esetben már nem is akarjuk boldoggá tenni?
Tudom, én idealista vagyok, de nem jobb szembenézni az igazsággal, és nem kifogásként használni a házat, az anyagiakat, a gyerekeket, a tudomisénmit arra, hogy mit keresünk még egymás mellett? Mert más házasságok is ilyenek. Mert mások is így szokták. De azt tudtad, hogy a saját boldogságod rajtad kívül senkit nem érdekel, és csak te felelsz érte?
