Reflector Sport Club

Reflector Sport Club Fény és Égés! Az Úr 1997. A gondolat már érlelődött pár éve, de különböző okok miatt csak ebben az évben kerülhetett sor a klubalapításra. osztálytárshoz, L.

esztendejében négy gimnáziumi osztálytárs, akkori jóbarát (Vigh Róbert, Tóth Károly, Trájber András, Fábián László) úgy döntött, hogy végre eljött az idő egy saját alpokaljás csapat létrehozására. Ahhoz, hogy a csapatot Reflector-nak fogják hívni, egy pillanatig sem férhetett kétség, hiszen a Reflector már több éve „pislákolt” és nem csak az agyunkban (elméletben létezett egy Reflector nevű rockba

ndánk is, de sohasem került sor zenekari próbára). Gimnáziumi házi kosárlabda tornákon viszont már a 90-es évek elején feltűnt a Reflector-Honvéd KC. A Reflector eredete egy 5. Balázshoz köthető (ha hozzájárul, kiírjuk majd a vezetéknevét is). Ő volt az, aki kreatív rajztudásának köszönhetően megalkotta a már említett zenekar első lemezborítótervét (Reflector: Sötétben vakít a fény), melyen egy fura, kitalált, nagyfarkú lény volt látható, akit elgázoltak az úttesten, s tetemét egy autó reflektora világította meg. Nos ha valami mégsem pontosan így lett volna, akkor ne csodálkozzunk, hiszen ez már egy legenda!!! Klubunk tehát 1997-ben indult először az Alpokalja teremtornán, az első két tornán még az akkori támogatónknak -Holler úrnak köszönhetően- Reflector FC – Holler Trans néven. Az induláskor kijelentettük, hogy amennyiben valaha is az utolsó helyen végzünk, a csapat azonnal feloszlik. Nos büszkén mondhatjuk, hogy erre a mai napig nem került sor! Jelszavunk ’97 óta változatlan: „Fény és égés”. Holler úrral három év után megszűnt kapcsolatunk, s közben a klub neve 1999-ben Reflector SC-re változott, hiszen sorra alakultak különböző "szakosztályaink": 1999-ben streetball, 2001-ben sí, 2003-ban pedig a futó"szakosztály" jött létre. Ma már sajnos csak a labdarugó és futó"szakosztály" működik aktívan. Focicsapatunkra jellemző, hogy keretünk állandóan változik, nem egy állandó, baráti társaság lép nálunk pályára. Az Alpokalja kupa mellett szívesen veszünk részt más, egyéb labdarúgótornákon is. A futó"szakosztálynak" jelenleg 3 felnőtt aktív tagja van, akik 2007 óta részt vesznek a CERR-CUP elnevezésű nemzetközi futókupa sorozaton.

2007-ben megtörtént a bírósági bejegyzésünk, így immáron hivatalosan működő sportegyesületként funkcionálunk !!!

01/01/2026

Refi gólokban gazdag, Boldog Új esztendőt kívánunk! Fény és Égés 2026-ban is!!! 💙💛🎉

Boldog Karácsonyt kíván a Reflector Sport Club! Sok Fényt és Égést Nektek! 🌲🍷🎁🎉
24/12/2025

Boldog Karácsonyt kíván a Reflector Sport Club! Sok Fényt és Égést Nektek! 🌲🍷🎁🎉

Viszlát Kapitány! 🖤
08/10/2025

Viszlát Kapitány! 🖤

Megtisztelő felkérésnek eleget téve tegnap két klublegendánk, Gál László és Vigh Róbert, sípmesterként működőtt közre a ...
24/08/2025

Megtisztelő felkérésnek eleget téve tegnap két klublegendánk, Gál László és Vigh Róbert, sípmesterként működőtt közre a Szentgotthárdi Ifjúsági Tanács által Zsidán megrendezett labdarúgó kupán. A torna sportszerűen zajlott le, lapot nem kellett előhúzniuk a fiúknak :D

31/12/2024

Gólokban gazdag Boldog Újévet kívánunk! Fény és Égés 2025-ben is! 💙💛

25/12/2024

Boldog karácsonyt kíván a Reflector Sport Club! 🌲🎁💛💙⚽

X. Könye Róbert Emléktorna 2024.
20/10/2024

X. Könye Róbert Emléktorna 2024.

05/09/2024

!!!

Jelentkezz a Refihez! Rád várunk! Fény és Égés !!! 💙💛
03/09/2024

Jelentkezz a Refihez! Rád várunk! Fény és Égés !!! 💙💛

01/09/2024

Egyenlőre 5-en vagyunk, még szükségünk lenne pár emberre, hogy cserélni is tudjunk!

Cím

Szentgotthárd

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Reflector Sport Club új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Reflector Sport Club számára:

Megosztás

Kategória