11/06/2026
A napokban az összes csapatunk és korosztályunk bajnoki szereplései befejeződtek, így eljött az ideje a köszönetnek. Rendkívül jó érzés azt látni, hogy egy-egy játékos, valamint csapataink is együtt mennyit fejlődnek egy szezon alatt. Idén is több bajnokságban pallérozódtunk, lány bajnokságokban a THG két korosztályában, fiú bajnokságokban pedig a Baby I. és a Gyermek III. korosztályokban, mely folyamatos megmérettetések alkalmat adtak nekünk arra, hogy több játékstílust és játéksebességet is kipróbálva fejlődjünk hónapról hónapra.
Az is elképesztően fontos, hogy számtalan 2014-es születésű játékosunk már idén be tudott mutatkozni az országos gyermek korosztály bajnokságában, nagyon sok mérkőzésen tudtunk nekik játéklehetőséget biztosítani, tudva azt, hogy nekik még pontosan 3 évük van belenőni ebbe a versenyrendszerbe. Nagyon jó volt látni azt is, hogy a fiú Baby I. bajnokságban mutatott kezdeti megilletődöttség után igazi csapattá érett ez a korosztály is, a 2015-ös játékosainkon kívül számtalan 2016-17-es tehetséggel a soraiban ez a kiscsapat is rengeteget lépett előre a szezon során, így igazán bizakodva tekinthetünk a jövőbe tudva azt, hogy a jövőnk utánpótlása is biztosított.
Köszönjük tehát edzőinknek, Miklós Rékának, Szabó Krisztinának és Bozi Áronnak, hogy ennyi munkát fektettek egész szezon alatt az utánpótlás csapatainkba, és nagyon köszönjük a szülőknek azt, hogy hisznek és bíznak bennünk és fáradhatatlanul hozzák a lányokat az edzésekre és mérkőzésekre!
Lassan eljön a pihenés ideje, utána pedig nekilátunk a következő szezon újabb, ugyancsak nagyon fontos feladatainak.
Hajrá Lányok, hajrá MATE-GEAC Valkai Ági Vízilabda Akadémia!💚🤍🩵🩷
Mate-Geac főoldal