26/05/2026
Two Way Ticket – Köszönöm.
A projektet sikeresen teljesítettem, megvan a célba érés, de ez a bejegyzés most egyáltalán nem rólam szól. Ultra távokon az ember fizikailag egyedül van a gondolataival és a kilométerekkel, de a valóság az, hogy senki sem (vagy legalábbis nagyon kevesen) képes egyedül végigcsinálni egy ekkora utat. Mögöttem olyan emberek álltak a hétvégén, akik a szabadidejüket, az energiájukat és a pihenésüket áldozták fel azért, hogy én elérhessem a célomat.
Felfoghatatlanul hálás vagyok nekik, és szeretném, ha ti is megismernétek azokat, akik a hátukon vittek be a célba:
Perényi Andrea: Az edzőm, a szakmai bázisom. Bár a sors úgy hozta, hogy most nem tudott személyesen ott állni a pálya szélén, mint a Körön, de az online térben végigkövette minden egyes lépésemet, minden részidőmet. De amiért a leginkább hálával tartozom neki, az nemcsak a tökéletes szakmai háttér: a felkészülés hosszú hónapjai alatt a legmélyebb pontokon is megingathatatlan hittel állt mellettem.
Zoltán Fülöp és kisfia: Vannak az életben olyan gesztusok, amiket ép ésszel nehéz felfogni, és amiket nem lehet elégszer megköszönni. Ők ketten képesek voltak több mint 4 órát utazni csak azért, hogy ott lehessenek a frissítőpontokon és segíthessenek nekem. Látni őket a pálya szélén, érezni ezt az önzetlen támogatást a legnehezebb órákban – ez az, ami a fizikai fáradtságon is átlendíti az embert. Köszönöm nektek, srácok!
Boros Linda Balázsiné: A duplázás koronázatlan királynője, aki a hétvégén megmutatta, mit jelent az, ha valaki abszolút háttérbe szorítja a saját komfortzónáját a másikért. Linda köztudottan fél a sötét erdőben, ehhez képest egyetlen szó nélkül jött, és az első kör végén lefutott velem egy éjszakai félmaratont. És ha ez még nem lett volna elég: a futása után a nyakába vette a frissítésemet is, virrasztott és figyelt rám reggelig.
Imre Zoltán Kolcsár: Az igazi, tiszta bajtársiasság és futóbarátság mintapéldája. Imre éjféltől már a saját 111 kilométeres távján rajtolt el, ami előtt a legtöbb ember már csak pihenni és fejben fókuszálni próbál. Ő viszont a saját rajtja előtti órákban még fogta magát, és kijött hozzám Pilisszentlélekre. Nem akart semmi extrát, csak látni akarta, hogy vagyok, hogy állok, és egy megnyugtató kézfogással indított tovább az utamon. Le a kalappal előtted!
Alexandra Márton: A feleségem, a legfőbb és legbiztosabb pont az életemben. Nélküle nemcsak a célvonal, de maga a rajt is elérhetetlen lett volna. Végigcsinálta velem a felkészülés minden áldozattal járó, nehéz hétköznapját, a versenyen pedig minden egyes percet együtt élt meg velem. Lefutott mellettem 15 kilométert, a találkozási pontokon pedig elképesztő precizitással és gondoskodással óvott a környezet viszontagságaitól: naptejjel kent, kullancsriasztóval fújt, ha kellett jéggel hűtött vagy épp szárazra törölgetett. Pontosan tudta, mikor mire van szükségem, még mielőtt kimondtam volna.
A kilométerek és a teljesítés az én lábaimban vannak, de ez a siker egytől egyig a Tiétek is. Büszke és végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen emberek vesznek körül. Köszönöm nektek! 🙏❤️
