02/06/2026
NB2: klubrekord mennyiségű győzelemmel zártuk a szezont!
Kedves szurkolók! Az alábbiakban egy rövid összefoglalót olvashattok egyesületünk felnőtt csapatának eddigi legsikeresebb szezonjáról.
Amint arról már korábban is beszámoltunk, némiképp új koncepcióval vágtunk bele a 2025/26-os szezonba: A kispadon Erdődi Peti és John Mark Taylor (Mike) „helyet cseréltek”, hiszen játékosedzőként idén Mike vezényelte a csapatot, hol bentről a pályáról, hol az oldalvonal mellől, míg Peti (egy meccs kivételével) visszatért a frontvonalba, hogy megmutassa, a kihagyás ellenére nem rozsdásodott be teljesen, így ő idéntől újra kizárólag játékosként állt helyt. Szerencsére a keménymag egyben maradt, sőt, 1 év Dunaharasztiban szerzett tapasztalattal a háta mögött Erik is visszatalált a csapat kötelékébe.
Kezdésként a Hepp-kupában, már-már mondhatni „szokásos módon” átverekedtük magunkat az első körön, utána azonban az a TFSE csapata ejtett ki bennünket, aki végül aztán az egész NB2-es bajnokságot megnyerve jutott fel az NB1/B Zöld csoportjába. Az alapszakaszt a nyugati csoport 4. helyén zártuk 10 győzelemmel és 6 vereséggel úgy, hogy csupán a rosszabb gólkülönbségen múlott, hogy az azonos pontszámmal záró Basket BP végül elcsaklizta előlünk a 3. helyet. Említésre méltó statisztikai mutató továbbá, hogy tapasztalt magasemberünk, Berneczei Laci 14 meccs alatt 308 pontot termelt, ezzel pedig toronymagasan a nyugati csoport pontkirálya lett- nagy gratula neki ezúton is!
A helyosztó körben ezután a 46 csapatos bajnokság 23. helyéért kellett megküzdenünk oda-vissza a többi csoport 4. helyezettjével, akik közül végül mi bizonyultunk a legjobbnak. Mind a 6 találkozó viszonylag szoros és izgalmas csatát hozott, de a sokszoros körbeverés és az utolsó meccsen aratott hazai sikernek köszönhetően végül mi végeztünk a csoport elején 4 győzelemmel és 2 vereséggel. A helyosztó körből mindenképpen kiemelendő Kende 6 meccs alatt dobott 97 pontja és extra teljesítménye szinte mindegyik mérkőzésen, valamint Mike 17 hárompontosa, amelyből egyébként 7-et (!) az utolsó meccsen rámolt be.
Összességében tehát elégedettek lehetünk, hiszen csapatunk a 20 éves jubileumhoz méltó, klubrekordot jelentő 14 győzelemmel zárta a szezont. Csak így tovább, jövőre cél az élmezőny!