11/11/2024
Sokat kaptam a Korinthosztól. Nem tudom, hogy milyen szervezői evolúciók léteznek, de nincs kétségem afelől, hogy engem a Korinthosz formált azzá, aki mára lettem és ott a célkapu mögött ácsorogva vár rátok.
Ez egy hétévégi közösségi futásnak indult még akkor is, hogy nem titkoltan, szerettem volna, ha az augusztusban nálam maradt érmek és szalagok méltó helyükre kerülnek.
Éppen ezért borítékolni lehetett, hogy lesz itt küzdelem, örömkönny és sok-sok érzelem.
Egy maroknyi csapat végtelen türelme, önzetlensége és kitartása segített ebben. Minden egyes verseny után megállapítom, hogy nem létezik annál nagyobb dolog az élteben, hogy mindig számíthatsz valakire. Ez esetben valakikre.
Érdekes volt téli hangulatú ködbe öltözött Korinthoszt átélni, nem is olyan lett, mint a forró nyári versenyek.
Nem volt sem rosszabb, sem jobb, ellenben más. Bennem nagyon.
Megható volt látni az önkéntesek-, a barátaim munkáját, akik reggel 6 órától dacoltak a csontig hatoló nyirkos hideggel a pontokon, majd a célzónában is toporogtunk még hosszabb-rövidebb ideig együtt várva benneteket.
A csüggedt testekkel megérkeznek az érzelmek is, amivel együttérzünk és töltődünk mi is. Nehéz ezt szavakba önteni.
Lassan, de biztosan fogytak az érmek és az itt hagyott szalagok.
Semmilyen jelentősége nincs, semmilyen további jelet nem szeretnék belemagyarázni, de végül az összes érem gazdára talált úgy, hogy egyetlen egy sem maradt.
A rendezvényeket követően létezik egy „kimerüléssel” fűszerezett üresség. Túl sok az egy percre jutó inger ahhoz, hogy képes legyél feldolgozni aznap.
Ellenben tegnap még mielőtt elaludtam volna, rám szabadítottátok azokat a gondolatokat, amit átéltetek. Természetesen jól esik, ha örömet szerzünk és egy kicsit benne lehetünk a futóéletetekben, a lábatokkal „írt” történetekben. De arra soha nem vagy elég felkészült, amikor egy különösön megindító és személyes levelet kapsz. Az taccsra vág érzelmileg. Az nagyon megérint.
Reggel a staff csoport bejegyzései és képei között böngésztem, amikor a mellékelt képen szereplő üzenetet olvastam. Még ki sem hevertem az éjszakai "sokkot", amikor az élet másodszorra is kijózanított, és kezdem megérteni a saját gondolataimat az általatok megélteken keresztül.
Szóval,
2014-ben álltam először itt, de most én is tovább megyek.
Ebben ennyi volt, de mindent nagyon köszönök nektek!
És akkor a maroknyi csapat:
Abai Róbert, Fritz Görgy, Gulyás Lajos
Jakabházy Miklós, Kondorosi Judit, Magyar Péter
Márkus Izabella, Mészáros Veronika, Naszvadi Gabriella
Pék Ádám, Rácz Tibor, Rottler Gabriella
Rottler Zoltán, Szánóczki Szilvia, Szekeres Tibor
Szekeres Zsolt, Szűcs Eszter, Szűcs István, Vizdár-Lőczi Gizella
A csoportban már leírtam, hogy mit érzek irántatok.
