08/09/2026
Hobbi kategória - Klemen Csaba győzelem
"Minden évben nagyon várom a saját rendezésű versenyeket, hiszen itt hazai közönség előtt versenyezve küzdhetünk a dobogós helyezésért, ami lássuk be kicsit elvárás is a szekszárdiaktól.
Idén a belváros nem csak a Gemenc Nagydíjnak, hanem hosszú évek után a Kritérium OB-nak is helyet adott, Így csapatunk számára minden megszerzett helyezés különösen fontos volt.
Részemről az idei év nem alakult túl jól, hiszen a téli felkészülés teljesen kimaradt személyes okok miatt, ezért a tavaszi-nyári versenyszezon számomra az alapozás része lett.
Mivel idén ez volt az utolsó versenyem, ezért mindenképp szerettem volna ismét dobogóra állni.
A pálya, bár nagyon szeretem, számomra "mumus" kicsit, hiszen az elmúlt években rendszerint a második helyen végeztem.
Idén a rajtnál derült ki, hogy a nálam erősebb csapattársam sajnos nem tud rajthoz állni, így ismét lehetőséget kaptam az első hely megszerzésére.
A rajtnál egy ki extra izgalmat hozott a kimondottan erős észak-keleti szél. Már az indulást vártuk, amikor felborította a molinós kordont. A szervezők a biztonságot szem előtt tartva amíg eltávolították a versenypályára veszélyes sávot kiküldtek minket lassú rajtra
Még egy perc várakozás, majd rajt!
Az első körben rögtön ment a nyelezés, hiszen a rövid pálya miatt nincs lehetőség hibázni! Rögtön az első kőrben megpróbáltuk egymást leszakítani, ami a kockaköves Garay dombon a leggyorsabb időnket hozta.
A második körre ki is derült, hogy Skoff Gáborral és Botond Danival hárman harcolunk a dobogóért.
Az első részhajráért nagyon megküzdöttünk, nem kímélve a bicókat, és magunkat! Szerencsére sikerült elvinnem, így 2 pont előnybe kerültem a többiekkel szemben.
Ezután néhány kőrben Danival, és Gáborral is sikerült elszakadni kissé, de taktikusan próbáltam minél kevesebbet menni az eksztrán szeles Széchenyi utcán (hiszen a pontelőny miatt a többiek voltak támadási kényszerben), ami nem tett jót a szökési kísérleteknek.
Sikerült behúznom a 4.,6., és a 8. körben is a részhajrát, így az befutóra a maximális 20 ponttal indultam. A viszonylag nagy előny ellenére nem voltam nyugodt, és próbáltam a véghajrára minél jobban összeszedni magam. Utolsó ráfordulás a Garay-ra, helyezkedés, majd mindenki a végsőkig feszítve magát sprint a macskaköves felfelén!
Bár itt már csak a második hellyel sikerült elcsípnem, egyértelművé vált, hogy az 5 hajrában összesen nekem lett a legtöbb pontom, és megszereznem az első helyet.
Köszönöm mindenkinek aki indult a jó versenyzést, valamint Gábornak, és Daninak, hogy kegyetlenül megnehezítették a győzelmet! Remélem, hogy legközelebb is találkozunk!"
Gratulàlunk Klè!😊