15/03/2021
Édesapám tartalékos katona volt, törzsőrmester, civilként kőműves és kemény ember. Egy talicska friss betont egyedül felemelt és felt***e az állványra. Egy jobb életet szeretett volna nekem. Imádta a sportot és amikor az iskola atlétikai csapatába beválogattak, és elkezdtem nyerni az aranyérmeket, akkor eldöntötte, hogy belőlem olimpikon lesz. Sorra nyertem a versenyeket. Sprinter voltam és még a távolugrás is az erősségem volt. Tét nélkül ... Könnyű volt. Majd mikor nyomást gyakoroltak rám, akkor kezdődött... Nem bírtam, szétestem, és emlékszem kis úttörőként felálltam a rajthoz. 100 m és én voltam a Villám. Így hívott az edzőm. Apám a lelátóról szurkolt. Sima ügy, mondta a tesitanárom azzal vállon veregetett. Eldördült a startpisztoly és mint egy lassított filmet néztem volna... Mindenki lehagyott... ott vannak előttem futnom kellene, de ólomnehezek a lábaim és nem mozdulnak. Elindultam, teljes erőmből futottam, elképzeltem ahogy mindenkit utolérek és az utolsó pillanatban én lépek át először a célvonalon. Ha akkor ott nyerek, indulhattam volna a 87-es úttörő olimpián, amit Zalaegerszegen rendeztek. Utolsó lettem.
Mindenki értetlenül állt. Én meg tudtam. Nem akarok feszültséget. Miért nem lehet csak úgy versenyen indulni, hogy fussál, ahogy csak bírsz és semmi sem számít. Ha nyerek, akkor nem növekszenek az elvárások velem szemben, egyszerűen csak szép volt. Két hét múlva újabb verseny, elvigyelek? Futsz? -mondta a testnevelő tanárom. -Igen, mondtam én széles vigyorral. De apám után ő is elhitte, olimpikon leszek.
Továbbiakban nem szerepeltem egy versenyen sem. Sőt, atlétikaedzésekre sem jártam. Karate és kung-fu következett az életemben. Apám gyűlölte a katonaságot. Próbált visszaterelni az atlétikához. Sosem mondott le arról, hogy egyszer...
😃 De, a de mindig bekavar.
Meséltem apámnak, hogy szép amit szeretne, de bedobtak a mélyvízbe és kudarcot vallottam. Meg tud tanítani, arra, hogy ne járjak úgy, mint 87-ben, téthelyzetben? Fortyogott benne a düh, az elkeseredettség és szerintem nagyon szerencsés pillanatom volt épp, hogy nem robbant fel, mert... apááám... nagyon kikaptam volna, elfordult és a bajsza alatt motyogta, a hadseregben kisfiam... ott majd megtudod.
Másnap elé álltam és azt mondtam. Apa! Szeretlek, és ezért úgy döntöttem, elitkatona leszek... (hogy itt a következő 5 percben mi történt, azt most hagyjuk...)
Eltelt néhány év, és Szolnokon találtam magam. Elitkatona lettem.
Megtanultam, hogy legyek mindig minden váratlanra felkészült. Megtanultam, hogy lehetek nagyon jó, de mindig vannak nálam sokkal jobbak. Ezért nekem a legjobbnak kell lennem, nem érhetem be a középszerűvel.
Én vagyok a világ legerősebb embere. Nyolc éves voltam, amikor ezt leírtam és kiragasztottam a szobámba az íróasztalomra. És onnantól megszűntem gyerek lenni. Eltévedtem, letértem az útról, eltévelyedtem és 30 évig kerestem, hogy ez mit is jelent.
Nem vagyok erős, sem izmos, sem,.. semmi. És senki.
Nem élhetjük mások életét. Nem valósíthatjuk meg mások álmait. Mindenképp önmagam kell, hogy legyek. Meg kell találnunk önmagunkat. Én csakis én lehetek. Én vagyok a SWAT Fitness Team. Most sokkal inkább vagyok elitkatona, mint akkor, amikor elitkatonaként szolgáltam.
Boldog vagyok, nyugodt vagyok és kiteljesedett életem van.
Amit tőlem megtanulhatsz: Te vagy a világ legerősebb embere!
Piros = Erő
Fehér = Hűség
Zöld = Remény
