19/10/2025
Chester Weber nyílt levele a Fogathajtó Bizottság és sportágunk vezetői felé magyar nyelven:
Tisztelt Bizottsági Tagok, Kedves Kollégák!
A közelmúltban, a németországi Lähdenben megrendezett Európa-bajnokság kapcsán kötelességemnek érzem, hogy megszólaljak — nem személyes érdekből, hanem abból a felelősségből fakadóan, amelyet egy olyan sportág iránt érzek, amely több mint négy évtizede meghatározza az életemet.
A vezetés lényege a felelősség. Az igazi vezető feladata, hogy megőrizze és megvédje mindazt, ami rá lett bízva. A fogathajtás (díj, maraton, akadály) nem pusztán egy versenysport: ez hagyomány, egyensúly és a ló és hajtó közötti harmónia három, egyenrangú szakaszon való megmutatása.
Amikor olyan akadályhajtó pályát látunk, ahol egyetlen versenyző sem tud hibátlanul teljesíteni, akkor meg kell állnunk egy pillanatra. Ez nem csupán balszerencsés eredmény, hanem annak a tervezési szemléletnek a következménye, amely veszélyezteti sportágunk alapjait. A vezetői felelősség azt jelenti, hogy nem hárítjuk el a felelősséget, és nem engedjük, hogy egyetlen hang vagy egyéni érdek határozza meg egy egész sportág irányát.
A vezetést leginkább az mutatja meg, hogyan tudunk meghallgatni és tiszteletben tartani eltérő véleményeket. Az utóbbi években túl gyakran fordult elő, hogy a konstruktív párbeszédet elnyomta egy olyan hozzáállás, amely eltaposta az alternatív nézőpontokat — ez pedig nem vezetés.
Ezt a sportot nem egyetlen ember épít***e fel, és nem is szabad megengednünk, hogy egyetlen ember aránytalanul befolyásolja annak jövőjét. Mégis, az utóbbi években egyes befolyásos személyek — akár bizottsági tagok, pályatervezők, akár technikai küldöttek — döntései rendre a kiegyensúlyozottság és a tisztesség rovására hatottak. Az eredmény: olyan pályák, amelyek inkább egyetlen ember filozófiáját tükrözik, mintsem egy sokrétű, mély gyökerekkel rendelkező sportág kollektív bölcsességét.
Ez nem egyetlen versenyről, nem csak Lähdenről szól — hanem egy ismétlődő mintáról, amely több bajnokságon is megjelent. A vezetés feladata az lenne, hogy túllépjen az egyéni érdekeken és a megosztottságon. Ha továbbra is engedjük, hogy egyesek túlzott befolyást gyakoroljanak, akkor mi magunk mondunk le arról, hogy a sport valódi őrzői legyünk.
Ne feledjük, mi t***e a fogathajtást igazán sikeressé a fénykorában. Akkor élt igazán a sport, amikor a szépség és az elegancia állt a középpontban. Az olyan helyszínek, mint Ascot, Apeldoorn vagy Stockholm, azért vonzották a tömegeket, mert a versenyben volt valami felemelő, szinte művészi — egy különleges látvány.
Nem Lähdent akarom bírálni, hiszen ott is akadtak lelkes nézők, de a hangulat és a közönség létszáma messze elmaradt az egykori fényes időkétől. Az embereket az elegancia vonzotta a fogathajtás világába: a megjelenés, a kidolgozottság, az az érzés, hogy valami gyönyörűt, kifinomultat és mégis izgalmasat látnak.
Most viszont veszélyben van ez az érték. Ha a hajtók farmerban jelennek meg, a lovak felkészületlennek tűnnek, és a pályák inkább a kedvet veszik el, mintsem a harmóniát mutatnák meg, akkor elveszítjük sportágunk igazi szellemét. Ez nem elitizmus kérdése — hanem annak felismerése, hogy a hajtás eleganciája és megjelenése volt az, ami különlegessé és vonzóvá t***e a közönség számára.
Közben pedig nem feledkezhetünk meg az amatőrökről sem. A mostani pálya annyira szigorú volt, hogy egyetlen amatőr sem érezhette büszkének magát a teljesítményére. Amatőr alatt azokat értem, akik nem ebből élnek, hanem a mindennapi munkájuk mellett, szenvedélyből űzik a sportot. Ők jelentik a hajtás éltető erejét — nélkülük nincs utánpótlás, nincs lelkesedés, nincs jövő. Ha ők kiábrándulnak, és úgy érzik, a sport nem nekik való többé, akkor mindannyian veszítünk.
A pályatervezésben is meg kell őriznünk az egyensúlyt. A díjugratásban régóta bevált arány az irányadó: körülbelül a versenyzők 10%-ának kellene hibátlan kört tudni menni. Ez biztosítja, hogy a pálya kihívást jelent, de mégis igazságos és élvezetes marad — a nézők szurkolhatnak, a versenyzők érezhetik a siker örömét, és a sport szelleme megmarad. Amikor senkinek sincs hibátlan menete, az nemcsak csalódás — az már ellentétes a sport lényegével.
Olyan pályákra és olyan szemléletre van szükségünk, ahol a versenyzők — profik és amatőrök egyaránt — büszkék lehetnek önmagukra és lovaikra. Enélkül nem tudjuk inspirálni az embereket, hogy a sportban maradjanak, szervezzenek és építsék annak jövőjét.
A fogathajtás alapjai — az alapkiképzés, a helyes felkészítés, és a kúpverseny eredeti célja, hogy a maraton után a hajthatóságot és a rugalmasságot tesztelje — kezdenek háttérbe szorulni. Ennek következménye nemcsak kiegyensúlyozatlan verseny, hanem egy olyan nézői élmény, amely nem tud igazán magával ragadni. Mit üzenünk azzal, ha még a legjobbaknak sincs esélye hibátlanul teljesíteni?
Feladatunk az, hogy bölcsen, nem pedig impulzívan irányítsunk; hogy széles körben hallgassunk meg véleményeket, ne csupán egy szűk körét; és hogy olyan sportot építsünk, amely még generációk múlva is erős marad. Az igazságos és kiegyensúlyozott verseny, ahol minden szakasz megkapja a maga méltó szerepét, és ahol ló és hajtó együtt tud sikerrel és inspirációval teljesíteni — ez kell, hogy legyen a vezérelvünk.
A sport jövőjét nem a hallgatás, és nem is a leghangosabb hangok napirendje fogja formálni, hanem azok, akik becsülettel, igazságosan és vízióval képesek vezetni. Hiszem, hogy mindannyiunk felelőssége ez — és most jött el az ideje, hogy ennek megfelelően cselekedjünk.
Tisztelettel és meggyőződéssel,
CCW
________________________________
Egyetértünk Chester Weber gondolataival, és szeretnénk néhány kiegészítő észrevételt is megfogalmazni. Információink szerint a maraton előtti, mindössze 20 perces bemelegítési lehetőséget is meg kívánják szüntetni. Véleményünk szerint ez a szakasz kifejezetten hasznos és szükséges volt, mind a lovak, mind a hajtók számára.
Ha valóban a lovak egészsége és érdeke a legfontosabb szempont, akkor sokkal inkább a B szakasz időtartamának növelését javasolnánk. Ez lehetőséget adna arra, hogy a fogatok fitten, frissen és felkészülten érkezzenek az akadályokra, ami nemcsak a lovak számára kedvezőbb, hanem a verseny látványát és színvonalát is emeli.
A jelenlegi körülmények és az időjárási adottságok mellett a lovak terhelése sokszor a tűréshatáron van, így a fenti javaslat mind szakmailag, mind állatjóléti szempontból indokolt lenne. A maraton befejeztével a legtöbb ló kimerülten ér célba – ezen a pályaszakasz arányos módosítása segíthetne anélkül, hogy a verseny színvonalát csökkentené.
Végül szeretnénk felhívni a figyelmet a magyar fogathajtás vezető szereplőihez: itt lenne az ideje, hogy félretegyük az egyéni érdekeket, és közösen a sport, a lovak és a hajtók jövőjét helyezzük előtérbe. Az egymás elleni küzdelem és a személyes ambíciók előtérbe helyezése a magyar fogathajtás egészének kárára válik. Ideje újra egységben gondolkodni, a közös értékeink mentén.
Tisztelettel,
Szakács Róbert
