17/07/2026
🌞 5. nap – Az utolsó tábori nap
Elérkezett a tábor utolsó napja, amelynek középpontjában a konfliktuskezelés állt.
Játékos feladatokon és szituációs gyakorlatokon keresztül átbeszéltük, hogy egy nehéz helyzetben kihez fordulhatunk segítségért, ki milyen szerepet tölt be körülöttünk, és hogyan kérhetünk bátran támogatást, ha szükségünk van rá.
A közös munka után következett a várva várt oklevélátadás.
Büszkék vagyunk minden gyermekre, hiszen a héten rengeteget tanultak, ügyesen együttműködtek, bátran kipróbálták magukat új helyzetekben, és sok szép élménnyel gazdagodtak. 👏🎓
Ezután természetesen még jutott idő a felhőtlen játékra is.
A nagy nyári melegben a Palotavárosi tavaknál előkerültek a vízipisztolyok, így a tábor egy hatalmas vizes csatával, sok nevetéssel és vidámsággal zárult. 💦😄
Köszönjük minden gyermeknek az élményeket, a sok mosolyt és az aktív részvételt!
És végül szeretnénk megköszönni a kedves Szülők bizalmát, hogy ránk bízták gyermekeiket. Reméljük, hogy a hét során nemcsak új barátságok és sok-sok élmény született, hanem olyan hasznos útravalót is sikerült adnunk, amelyet a mindennapokban is magukkal visznek.
Kellemes nyarat kívánunk mindenkinek! ☀️🥰