26/08/2026
𝐄𝐆𝐘 𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓 𝐋𝐄𝐙𝐀́𝐑𝐔𝐋.
𝐒𝐳𝐞𝐩𝐭𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫 𝟑-𝐚́𝐧 𝐭𝐚𝐫𝐭𝐨𝐦 𝐚𝐳 𝐮𝐭𝐨𝐥𝐬𝐨́ 𝐞𝐝𝐳𝐞́𝐬𝐞𝐢𝐦𝐞𝐭 𝐚 𝐍𝐨 𝐋𝐢𝐦𝐢𝐭𝐛𝐞𝐧.
Sok évet, rengeteg munkát, energiát és időt tettem a No Limitbe. Voltak sikerek, versenyek, jó időszakok, és rengeteg ember, akikkel öröm volt együtt dolgozni.
𝐃𝐞 𝐡𝐚 𝐨̋𝐬𝐳𝐢𝐧𝐭𝐞 𝐚𝐤𝐚𝐫𝐨𝐤 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐢, 𝐧𝐞𝐦 𝐞𝐳𝐭 𝐯𝐚́𝐫𝐭𝐚𝐦 𝐞𝐭𝐭𝐨̋𝐥 𝐚𝐳 𝐞𝐠𝐞́𝐬𝐳𝐭𝐨̋𝐥.
Sokáig hittem abban, hogy ha az ember becsülettel dolgozik, kitart, újra és újra beleteszi a munkát, akkor annak előbb-utóbb meglesz az eredménye. Sok mindenben meg is lett. Másban viszont nagyon nem.
𝐕𝐚𝐧 𝐛𝐞𝐧𝐧𝐞𝐦 𝐜𝐬𝐚𝐥𝐨́𝐝𝐨𝐭𝐭𝐬𝐚́𝐠. 𝐕𝐚𝐧 𝐛𝐞𝐧𝐧𝐞𝐦 𝐝𝐮̈𝐡 𝐢𝐬.
𝐍𝐞𝐦 𝐚𝐳𝐞́𝐫𝐭, 𝐦𝐞𝐫𝐭 𝐧𝐞 𝐭𝐞𝐭𝐭𝐞𝐦 𝐯𝐨𝐥𝐧𝐚 𝐦𝐞𝐠 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧𝐭, 𝐚𝐦𝐢𝐭 𝐭𝐮𝐝𝐭𝐚𝐦. 𝐄́𝐩𝐩𝐞𝐧 𝐞𝐥𝐥𝐞𝐧𝐤𝐞𝐳𝐨̋𝐥𝐞𝐠. 𝐓𝐚𝐥𝐚́𝐧 𝐚𝐳𝐞́𝐫𝐭 𝐭𝐮𝐝𝐨𝐦 𝐦𝐨𝐬𝐭 𝐥𝐞𝐳𝐚́𝐫𝐧𝐢, 𝐦𝐞𝐫𝐭 𝐩𝐨𝐧𝐭𝐨𝐬𝐚𝐧 𝐭𝐮𝐝𝐨𝐦, 𝐦𝐞𝐧𝐧𝐲𝐢 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧𝐭 𝐭𝐞𝐭𝐭𝐞𝐦 𝐛𝐞𝐥𝐞.
Nem azt kaptam vissza ettől az egésztől, amit évekkel ezelőtt reméltem tőle. És ezt nincs értelme sem megszépítenem, sem letagadnom.
De azt is megtanultam, hogy van, amikor nem még többet kell tenni valamiért, hanem fel kell ismerni, hogy elég volt.
Nem szeretnék haraggal távozni, de úgy sem tenni, mintha minden úgy alakult volna, ahogy szerettem volna.
𝐀𝐦𝐢 𝐣𝐨́ 𝐯𝐨𝐥𝐭 𝐛𝐞𝐧𝐧𝐞, 𝐚𝐫𝐫𝐚 𝐣𝐨́ 𝐬𝐳𝐢́𝐯𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐨𝐠𝐨𝐤 𝐞𝐦𝐥𝐞́𝐤𝐞𝐳𝐧𝐢. 𝐀𝐦𝐢 𝐫𝐨𝐬𝐬𝐳 𝐯𝐨𝐥𝐭, 𝐚𝐛𝐛𝐨́𝐥 𝐩𝐞𝐝𝐢𝐠 𝐭𝐚𝐧𝐮𝐥𝐭𝐚𝐦.
Köszönöm azoknak, akik valóban mellettem álltak, akik edzettek nálam, versenyeztek velem, segítettek, vagy egyszerűen csak hittek abban, amit csináltam.
A No Limit számomra itt véget ér.
Nem úgy alakult, ahogy annak idején elképzeltem. De emelt fővel zárom le, mert tudom, hogy én mindent megtettem érte.
És talán ez a legfontosabb: nincs bennem az az érzés, hogy még valamit meg kellett volna próbálnom.
A No Limit története nélkülem folytatódik.
𝐀𝐳 𝐞𝐧𝐲𝐞́𝐦 𝐩𝐞𝐝𝐢𝐠 𝐦𝐚́𝐬𝐡𝐨𝐥 𝐭𝐨𝐯𝐚́𝐛𝐛.
𝐃𝐞𝐦𝐞𝐭𝐞𝐫 𝐅𝐞𝐫𝐞𝐧𝐜
