25/08/2026
a VIKING VÉR - ISTENEK BAJNOKA kézirat egy hét múlva leadásra kerül a kiadóhoz, hogy a karácsonyfák alá kerülhessen időben!🎅🏽🎄🎁
Íme egy rövid RÉSZLET belőle➡️
“Mindenki elhallgatott a fogadóban.
Nem azért, mert egy vándor lépett be az ajtón. Idegen vándorból vagy kereskedőből akadt errefelé minden héten egy, még ebben a megveszekedett Isten hidegében is.
Azért hallgatott el mindenki, mert ennek a köpenybe bugyolált, fejét kámzsával eltakaró vándornak kard volt az oldalára kötözve. A kard pedig bajt is jelenthetett.
– Rossz ómen – morogta a helyi molnár a fapoharát szorongatva – Aki ilyen hófúvásban is az utakat járja, azt még az ördög sem akarja otthon látni.
– De az asszonya biztos nem! – vihogott fel a mellette ülő segédje.
Odakint úgy sípolt és süvített a szél, mintha be akarná szakajtani az ablakokra csukott spalettákat, hogy alá kapva lerepíthesse a fogadó tetejét.
A kondérban gőzölgő káposztáshús rotyogott. Egy savanyúszagú, ráncosképű satrafa kevergette meghajlott háttal. Hályogos szemével vaksin hunyorgott kifelé. A fogadóra telepedő csöndből rögtön tudta a vénség, hogy szokatlan vendég tért be hozzájuk.
– Járványhordozó, pestisvivő, ellenség kémje – kezdte sorolni baljós hangon két kavarás közt.
– Elhallgass, vén csoroszlya! – pisszegte le a fogadós.
– Alakváltó démon, átokhozó idegen…
– Mondom, elhallgass, vagy eltöröm a görbe hátadon azt a fakanalat, hátha attól kiegyenesedik!
A vén csoroszlyából nem jött több hang ki. Szájával némán formálta tovább az átkokat.
A vándor a pulthoz csoszogott. Csuklyáját, amelyre jégpáncélként dermedt rá a hófúvás, továbbra se vette le, így az arca kivehetetlen maradt a félhomályos, füstszagú fogadóban.
– Fizetni tudsz? – kérdezte a fogadós, barátságtalanul méregetve újdonsült vendégét.
A vándor előhúzott egy ezüstérmét, és maga elé t***e.
– Bocsáss meg nekik, hogy úgy néznek rád, mintha bajt hoznál a fejükre – váltott kedvesebb hangnemre rögvest a fogadós, és az egyik tisztább kupába mézsört öntött egy ónkancsóból.
– Az emberek szeretik azt gondolni, hogy a bajt mások hozzák rájuk – felelte az utazó színtelen hangon – Pedig a baj legtöbbször már ott van a fejükben.
A fogadós nem felelt, csak a tűz pattogott a kondér alatt.
A férfi belekortyolt a sörébe, aztán kiitta az egész kupát.
Kívülről huzat támadt, ahogy becsapódott a fogadó ajtaja a vándor háta mögött. Egy legény rontott be rajta, zihálva, sápadtan.
– A keresztútnál – nyögte levegőt kapkodva – Valaki lemészárolta az őrjáratot!
Minden tekintet egyszerre fordult a vándorra.
Ő csak felsóhajtott:
– Látjátok? – kérdezte fanyar mosollyal – Nem kell keresni a bajt. Megtalál az maga.
– Mit akarsz tőlünk? – kérdezte a fogadós a pulttól hátrálva – Perchta, az Alpok télistennője küldött hozzánk, hogy ételáldozatot vigyél tőlünk a jégbarlangjába?
A vándor egy hanyag kézmozdulattal lesöpörte csuklyáját, amelyről a hódara fehér darabokban a döngöltpadlóra hullott.
– Ti aztán szép kis keresztények vagytok itt a birodalom szívében, mit ne mondjak!
– Te végeztél az őrökkel a keresztútnál?
– Én voltam, de maguknak keresték a bajt. Sápot akartak szedni tőlem. Azt mondták, addig nem engednek át, míg nem csengetek nekik három ezüstpénzt. Nektek viszont nem kell félnetek. Nincs veletek elszámolni valóm. Az uratokhoz, Klettgaui Radbothoz jöttem.
– Végezni akarsz vele?
– Teljes szívemből.
– Ki vagy te?
– A fia.
…
rajongók
