https://www.facebook.com/108991914709147/

A KÉK 50 árnyalata, Sátoraljaújhely (2026)

12/10/2025

OKT-07 Városlőd -Nagyvázsony 25.4 km

Mivel tegnap a születésnapomon délelőtt még tanítottam, így az önmagamnak szánt szülinapi ajándék - egy jó KÉK túra futás - mára tolódott.
De azt hiszem ez így volt tökéletes, mert reggel, ha még kicsit hűvös is volt a levegő, de verőfényes napsütésben indultam neki a Városlőd-Nagyvázsony szakasznak.
Busszal jutottam át a starthoz, es vhogy 10 körül bele is vetettem bele magam a már nagyon várt futásnak.
Még Városlődön sikerült megnézni a helyi katolikus templomot - (ha tudom, minden Kék túrás településen megnézem a templomot) - ahol éppen vasárnapi mise volt. Pont a Hiszekegy-et kezdték el mondani....
S hát igen...."I'ten az I'tentől, világosság a világosságtól, valóságos I'ten a valóságos I'tentől..."
Vannak pillanatok, amikor úgy jön támogatás vagy megerősítés, hogy az ember már nem is reméli...
Kilépve a templom hűvös falai közül vmit ismét sikerült megértenem. S így talán könnyebb lesz, ami rám vár...
Csak az ÚTON kell maradni...

Az első pecsételő hely Úrkúton volt, onnan vitt tovább az út a Kab-hegyre
A Kab hegyig (16 km) voltaképpen folyamatosan emelkedett, de olyan csak kedves, viselhető módon. Így szinte végig futható volt az útvonal.
Útközben, főleg a Kab-hegy környékén sok kirándulóval lehetett találkozni.
S bár ma nagyon élveztem a futást, de mégis, lépten-nyomon meg kellett állnom, hogy gyönyörködni tudjak az őszi erdő millióegy színes árnyalatában.
Kab-hegy után szinte csak le kellett gurulni a hegyről, így az utolsó 8 km már elég monoton volt. De jó volt ráállni egy kényelmes tempóra, és nem szólva, nem beszélve...csak menni tovább azon a bizonyos úton.
A nap vége: terepen 25.4 km 2 ora 47 perc alatt, 416 m szinttel.
48. életévem első futása...jó tudni, hogy ez így simán megy....nem olyan rossz ez 🤗🙏

08/07/2023

OKT-03 Zalaszántó-Hévíz 17 km

Amikor eredetileg a Tisza-tónál lettem volna egy vízparti buliban...de aztán az élet mást diktált. Így aztán mentve a menthetőt inkább eljöttem 30 fokban Kéket futni a Keszthelyi hegységbe, amikor eredetileg a Tisza-tónál lettem volna egy vízparti buliban...de aztán az élet máshogy alakítja. Igy aztán mentve a menthetőt inkább eljöttem 30 fokban Kéket futni, hogy a lelkem megnyugodjon. És végül lett fürdőzés is a Balatonban, Bolye doktorom támogatásával ❤️ És végül lett fürdőzés is a Balatonban 🏖
🌱🌽🍌🍓

13/11/2022

OKT-16
Visegrád - Nagy-Villám - Paprét - Pilisszentlászló - Sikárosi erdészház- Dobogókő
25 km - 1200 m szinttel

az úgy volt....de aztán máshogy lett 😉
Több hete terveztem már, hogy ezen a hétvégén nekivágok a 70 km 70 óra alatt kihívásnak, a 70 éves Kéktúra különleges szülinapi akciójának. Minden adott volt hozzá. Pest környéki még nem teljesített szakaszok, lelkesedés és persze rendelkezésre álló szabadidő.
A terv szerint szombattól hétfő kora délutánig jártam/futottam volna végig a Visegrad-Zsíros hegy útvonalat.
Tegnap neki is vágtam az első szakasznak.
Csodálatos időre ébredtem. Ugyan a hidegnek már volt foga, de a nap elő-előbukkant a felhők mögül, ami bizakodásra adott okot.
Busszal utaztam Budapestről Visegrádra. A reggeli járat tömve volt túrázókkal, nagyon jó volt ezt látni.
Visegrádra pár perccel 10 óra előtt érkeztem, és mivel ott hűvösebbnek éreztem a levegőt a Duna partján, így egy hangulatos kis cukrászdában még elfogyasztottam egy forró kávét és egy isteni csokis-pisztáciás süteményt.
Feltöltve magam, izgatottan vágtam neki a kiszemelt etapnak. Tavaly a lányommal egy részét már végig kirándultuk, így emlékeztem a jó kis kaptatókra.
Gyors pecsételés a révnél és irány a Fellegvár és a Nagy-Villám.
A nap ekkor már szikrázóan sütött, felhő egy szál sem. Csodálatos késő őszi idő kísért.
S bár a Kéktúrát én alapvetően futva teljesítem, de bevallom, tegnap kb fele-fele arány lett a futás-gyorsgyaloglás.
A Fellegvárhoz vivő emelkedő arra intett, hogy tartalékokat, ha szeretném megőrizni a Kéktúra örömfutás jellegét, így nem kínoztam magam a meredek emelkedőn történő felfelé futással.
Az ösvényről balra tekintve csodálatos kép tárult a szemem elé. A Dunakanyarban Visegrád és szemközt Nagymaros napsütéstől csillogó piros háztetői és az azokat körbevevő ezer színben pompázó őszi fák leírhatatlanul gyönyörű látványa fogadott.
A Fellegvárnál a viszonylag korai időpont ellenére is már tömve volt a parkoló, így nem sokat időzve itt nyargaltam tovább a Nagy-Villám felé.
A hegycsúcs után elfogytak a turisták is. A Pap-rétig csupán egy pár jött velem szembe. Az erdő csendje, a millió színben tündöklő őszi falevél kavalkád a legjobb regenerálódás volt a városi zajoktól, ingerektől megfáradt agyamnak.
Pilisszentlászlóra érve a kocsmai pecsételőhelyre esett a választásom. Bevallom, nagyon szeretem a falusi kocsmák hangulatát. Mindig akad egy-két helyi emberrel, akivel akarva-akaratlanul meg lehet beszélni a világ vagy élet nagy dolgait. Most sem volt másként. A jó és megértő asszony volt a téma a szemközti asztalnál. S ugyan én csak csendesen kortyolgattam a kólámat, de mint egyetlen fehérnépet a kocsmában meg-megszólítottak egy-egy megállapítás kapcsán, mintegy visszaigazolást várva tőlem a férfiúi meglátásokra vonatkozóan.
A kis kitérő után a következő állomáson egyben a következő pecsételőhely volt, a Sikárosi erdészház. S ugyan már eddig is bővelkedett a turám emelkedőkben, na de ami ezután következett, ott bizony nem volt minden pillanatban őszinte a mosolyom 😀😀😀
A Dobogókő előtti kb 3 km végig hegymenet volt, időnként olyan meredeken, hogy azon gondolkodtam, hogy vajon felfelé kaptatni vagy lefelé ereszkedni lehet rosszabb ezen a részen.
A hegygerincre felérve aztán még boldogan tapasztaltam, hogy volt még erőm és kedvem is futni.
Dobogókőre felérve (délután 3 körül járt az idő) már kissé hűvösebb volt. Így a Eötvös Loránd menedékház bejáratánál lévő pecsételés után csodáa érzés volt betérni a meleg étterembe, s annak büfé részlegében elfogyasztani egy isteni finom lilahagymás zsíros kenyeret.
Ott ülve akkor még azt gondoltam, hogy másnap innen folytatom majd utam. De este otthon azt éreztem, hogyha másnap újra neki kell veselkednem egy mások szakasznak, az már nagyon teljesítménykényszer szagú lenne. Már pedig nekem a Kéktúra az egyik legnagyobb örömforrás, pontosan az általa megélt szabadságértés által.
Így a 70 km 70 óta alatt kihívást félretettem. Végülis még lesz pár hétvége, amikor újra megpróbálhatom, akár csak túrázva is.
Így tegnaptól lett egy csodás élmény, megannyi varázslatos pillanat, azok minden küzdésével, rácsodálkozásával, pihenőkkel.
25 km, 4 és fél óra alatt.
Azt hiszem, idén még fogok Kékezni, mert szívem-lelkem igényli ezt a csodát.

15/10/2022

" Itt ülök csillámló sziklafalon..."

OKT- 05 vége és az OKT-06 első fele
Káptalantóti - Szent György-hegy

Nem tudtam nem KÉK-ezni ezen a hétvégén is.
Minden idegsejtem szomjazta, hogy újra egy ösvényre léphessek, hogy újra egy erdőben bandukolhassak...távol a városi zajtól.. távol mindentől...
Úgyhogy a gondolatnak gyorsan valósággá kellett válnia.
A Balaton-Felvidéken voltak még üres pecsét helyek (na nem mintha máshol nem 🤣), így utamat ma Káptalantótiból folytattam a Szent György-hegyig.
Mondjuk látszik, hogy szőke vagyok, mert mintha nem jutott volna el az agyamig az az aprócska tény, hogy ezen a szakaszon 4 hegyet kell majd megmásznom. De hát nem vagyok egy szorongó alkat (sem a dolgokat megelőzően, s azokat követően), így nem gondoltam túl a dolgot. Mondhatnám, teljesen figyelmen kívül hagytam 😆. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Káptalantótiból kb fél 11 körül indultam el. A Gulács aljáig szépen, komótosan futva. A hegyre fordulva aztán persze a tempóm is természetesebbé vált, mondhatni sétává szelídült. S ugyan a kék jelzés nem érinti a Gulács tetejét, de ha már ott voltam, nem akartam kihagyni. A normál erdei ösvény, a hegy tetejéhez közeledve átváltozott apró törmelékúttá, ahol igencsak kellett figyelni arra, hogy ne csússzon vissza az ember lába a finom kavicsfolyamon. Megérte fellapaszkodni az első hegy tetejére, csodás kilátás tárult a szemem elé. Távolban a Badacsony, Szigliget és a Szent György-hegy. Na ekkor, egy hegy tetővel a hátam mögött kezdtem el tudatosítani, hogy mi is vár majd ma rám.
A Gulácsról leérve apró présházak és szépen művelt szőlőültetvények között vitt tovább az út. A Badacsony északi oldala előtt, a kerekeskút pihenőhelynél "tankoltam" először: egy csokis hammer gél, egy rettenetesen műízű, de éppen ezért finom citromos muffin és némi víz volt a menü. Ettől a ponttól mondhatom azt, hogy rendhagyó módon többet gyalogoltam gyors tempóban, sem mint futottam. Mert olyan emelkedők magasodtak előttem, amelyeket az én edzettségemmel nem lett volna értelme kényszer-megfutni. Nem beszélve arról, hogy a Kék-túra nekem öröm futás/öröm túrázás. Azért csinálom, mert önmagáért jó, így ezért nem is lehet benne teljesítmény kényszer.
A Badacsony tetejére vezető út néhol egészen kanyonszerű volt: szűk utak, sziklafalak között. A hegy tetején a 2011-ben átadott Kisfaludy kilátó kínál csodálatos kilátást mind az előttünk elterülő Balatonra, mind a környező Tanú-hegyek csúcsaira.
A mai túrázásom mozgási dinamikája a Badacsonnyal vált véglegessé: hegyről lefelé futottam, hegyre felfelé becsületes tempóban gyors gyalogoltam. A Bujdosó lépcsőjén lefelé haladva, bevallom öröm futott át rajtam, hogy ebbe az irányba haladok és nem kell megmásznom ezt a temérdek lépcsőfokot.
Az első pecsételőhely a badacsonytördemici vasútállomáson volt, ahol szerintem megállt az idő 🙃.
Itt újabb tápanyag felvétel után, bár az út finoman emelkedett, de mégis egészen Szigligetig futva tettem meg a szakaszt. Mondjuk a vár aljában, megszerezve q második pecsétet, már kínomban röhögtem, ha arra gondoltam, hogy ugyan még csak 16.5 km van a lábaimban, de már 3 hegyet másztam/futottam meg, s még egy van előttem. De éppen ezért itt eszembe is jutott kedvenc motivációs mondatom: ha meg kell b.szódni, akkor meg is fogok.
Nagy levegőt véve kezdtem bele a maradék 10 km-nek. Kb. a hegy déli lejtőjén található Lengyel- kápolnáig még becsülettel megfutottam az emelkedőket is, de ott úgy döntöttem, hogy meghagyom magamnak az élményt: kedvemre gyönyörködjek a csodásabbnál csodásabb présházakban és az erdő nyújtotta harmóniában.
Ez a végtelen zen állapotom vhol a 21 km-ig tartott, mert utána végtelennek tűnő botrányos kaptatók jöttek. A Bazaltorgonákon való, csimpánz kapaszkodó mozdulatokkal gazdag attrakcióm után megváltásnak éreztem a fák közül végre felbukkanó Szent György-hegyi turistaházat. Az utolsó pecsételő hely volt ez a mai túrámon.
S ugyan nem adta magát könnyen ez a 4 hegy, de mégis csak úgy ültem ott az erdő csöndjében, a száradó avar keserédes illatát magamba szippantva, hogy hálát adok a sorsnak, hogy itt lehetek, hogy megélhetem ennek a különleges útnak minden örömét és kínját.
A hegyről a zöld jelzésen jutottam le Raposka község határhoz, ahol hűséges kísérőm, Bolye doktor várt.
26 km, 4 hegy és megannyi ámulat és csoda. Mindez bő 5 órába zárva. Ennyi jutott mára, amiért ismét nagyon hálás vagyok!

05/10/2022

OKT-08
Városlőd -Zirc
41.4 km helyett nekünk 46.29 km 🤣

Vannak olyan élmények, melyek megosztásához várni kell pár napot.
Hogy ülepedjen, hogy átláthatóvá váljon, hogy ne csak egy-két elcsépelt közhelyt tudjak róla papírra vetni

A hétfői soron következő és eléggé rendhagyó KÉK túrám pont ilyen volt, ilyen lett.

Mert ugye van az az alaphelyzet, hogy én a KÉK-et alapvetően futva akarom teljesíteni és az eddigi szakaszokat így is jártam/futottam le

S a nagy futkosások közepette kiderült az elmúlt hónapok során, hogy egy igen kedves és jó barátom is KÉK-ezik...s ha már ő is a KÉK-en, és ha a sporton túl van egy másik közös szenvedély is, akkor miért ne lehetnék rugalmas a kedvéért és járnék be egy szakaszt rendesen, gyalogosan túrázva?

Így lett gondolat, s mint lelkes őrültek a gondolatot gyorsan cselekvésbe is fordítottuk Marosi Ádám öttusázó barátommal.
S azon kaptuk magunkat, hogy vasárnap késő délután már vonaton zötykölődtünk Városlőd felé, hogy másnap onnan korán reggel indulva nekivágjunk egy 41 km-es szakasznak, mely Zircen ért véget.

Városlőd egy igazi csendes vasárnapi álmos falu nyugodtságával fogadott minket. A pecsételő hely a kocsmában volt, ezért úgy döntöttünk, ott kezdünk, még a szállás elfoglalása előtt. A kocsma félhomálya, melegséget árasztó cserépkályhája, a kocsmáros kedves invitálása a legjobb antré volt a számunkra. Egy-két bátorító feles után könnyű lélekkel vágtunk neki a szakadó esőnek, hogy elfoglaljuk a falu dombján található szállásunkat. Küldetésünket halálosan komolyan vettük, így az otthonról magunkkal hozott krumplis tészta elfogyasztása után, mint két rendes gyerek nyugovóra tértünk, hogy reggel tényleg időben tudjunk majd kelni.

A reggel verőfényes napsütéssel és csipős, tiszta levegővel fogadott minket. S örülve, hogy esőnek már a csak a csillogó aszfalton volt nyoma, reggel 8-kor tényleg neki is vágtunk utunknak.

Persze nem mi lettünk volna, hogy a légzéstechnikai elmélkedésünkbe elmélyedve ne fordultunk volna egy kereszteződésnél rossz irányba, rögvest kb 1 km után, így már az elején beletettünk a lábainkba plusz 3 km-t, elérve Csehbányát, ami egyébként ne lett volna célunk :) De hát innen szép nyerni, nem?

Visszatalálva a KÉK-re, Ádám komoly tempót diktált. Fényképezni ugyan meg-megálltunk, de tartottuk magunkat a célkitűzéshez: Zircre kellett érnünk délután fél 6-ra, hogy elérjük majd a vonatunkat.

Jómagam még sosem jártam a Bakonyban, így voltaképp egyik ámulatból a másikba estem az elképesztően gyönyörű táj láttán. Az első pecsételőhely egy kis faluban, Németbányán volt. Rendezett házak, rendezett udvarokkal. Mintha megállt volna az idő….A következő pecsétet Bakonybélen szereztük meg. Egy bezárt étterem teraszán tartottunk rövid pihenőt. Jómagam a hosszú futásaimnál már bevált frissítést fogyasztottam: hammert gél, zabos gyümölcspépet némi folyadék kíséretében. Itt egy kicsit megriadtam, mert felettünk hatalmas sötét fellegek gyűltek össze és kicsit eleredt az eső. De alig értük el a falu határát és léptünk be újra a Bakony sűrű erdejébe, az eső is alább hagyott, s negyed óra múlva már újra verőfényes napsütésben mehettünk tovább. Azt tudtam, a szintérképet korábban áttanulmányozva, hogy Bakonybél és Kőris-hegy között lesz a leghosszabb és legmeredekebb kaptató. S bizony emelkedőben nem volt hiány. Bevallom, ha futva vágtam volna neki ennek a szakaszt, ezt a részt akkor is lesétáltam volna…. A Kőris hegy tetején impozáns és nem mindennapi látvány tárult a szemünk elé: egy gömbkupola, amely koronaként fénylik a csúcsot körülölelő kőriserdő felett. A különleges objektum 1975-ben épült, korántsem idegenforgalmi célból, ugyanis ez Magyarország egyik távolkörzeti radarállomása, amely a polgári légtér ellenőrzését teszi lehetővé. A radar állomás után, egy újabb de már rövidebb kaptató után értük magát a Kőris-hegyi kilátót, aljában a pecsételő helyen, tetején orkán erejű széllel és csodálatos panorámával. Olyan tiszta időnk volt, hogy még a Pannonhalmi Apátság is tisztán kivehető volt a távolban. Időnk azonban szűkre volt mérve, így folytattuk tovább tempós menetelésünket. Ekkor a plusz kilométereinkkel együtt már 32.66 km volt a lábunkban. De kedvünk és lelkesedésünk továbbra is töretlen volt :)

A Kőris-hegy-ről „legurulva” hatalmas tanya mellettünk vitt el utunk, melynek körbekerített legelőin csodás lovak legelésztek az őszi napsütésban. Ezután értünk el egy újabb gyöngyszem falvat, Borzavárat. Ahol szinte minden ház előtt terméstől roskadozó almafa állott. S mivel sok gyümölcs volt a földön is, így megajándékoztuk magunkat egy kis gyümölcsfrissítővel. A falu szélére érve, megint benézve egy nem teljesen egyértelmű táblát megmásztunk egy nagy dombot, teljesen feleslegesen. S annak a tetejére érve konstatáltuk, hogy bizony gondban leszünk az idővel. Mert előttünk volt még legalább 6 km, elég rendes kaptatókkal, viszont nekünk mindössze 40 percünk volt, hogy eljussunk Zircre :)

Itt jött Ádám mindent elsöprő remek ötlete: ha már én úgyis futó vagyok, akkor bizony fussunk :D

Mit ne mondjak, 41 km-rel és majd 1000 m szinttel a lábamban sok mindenre vágytam, csak pont futásra nem. Na de ha meg kell b.szódni, akkor meg kell b.szódni…. 😆😆😆Futni kezdtünk. Bevallom, pár száz méter után kifejezetten büszke lettem magamra, hogy nemhogy csak van még energiám futni, de tulajdonképpen élvezem, hogy végre futhatok. Igen tudom, állatok vagyok/voltunk. De ettől szép ez az egész ;)

Két perccel a vonat érkezése előtt estünk be az állomásra, nyomtuk bele ezen túránk utolsó pecsátját igazoló füzetünkbe.

A túránk vége 46.29 km lett, 9 óra 27 perces menetidővel, 1149 m szintemelkedéssel.

S mire jó 9 és fél egy jó baráttal az erdőben?

Hosszú kilométereken keresztül szavak nélküli, csendes gondolkodásra. Befelé figyelésre, remélve, hogy amit el kell, azt valamikor el is lehet/tudom majd engedni. Lelki feltöltődésre, ahogy szemeim megpihentek az őszi erdő színkavalkádján. Béke meglelésére, az elmúlt hetek gyötrő és komoly kihívást okozó, de mára már szerencsére elmúló egészségügyi megpróbáltatásai után. A cselekvés adta hit és a kitartás megélésére, mely újra képes megerősíteni és tovább lendíteni utamon… vezessen is az majd bárhová is.

És az élmény tudatosítására, hogy csodás barátaim vannak...akik közül most Marosi barátom közelgő születésnapom alkalmából ezzel a felejthetetlen közös túrával ajándékozott meg. Köszönöm!

08/05/2022

OKT-20
Mátraháza-Mátraverebély 25km

Tavaly októberben voltam utoljára a KÉK-en.
Úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy belevessem magam vhol az erdőbe a KÉK vonalán.
Mivel a párom, Bolye doktor rendes polgári életmódot követve országos borászgálán volt, mint elismert borjogász, a gyermeknek pedig apás hétvégéje volt, így minden tökéletes volt egy jó KÉK futáshoz végre.
A Mátraháza-Mátraverebély szakaszt választottam, 25 km, papíron 800 m szinttel.
Mivel örömfutást terveztem, így direkt busszal utaztam le a Mátrába. Már ez önmagában felüdítő volt. Csak bámulni ki az ablakon, élvezni, hogy nem nekem kell vezetnem.
Mátraházán kb 3/4 12-kor kezdtem el futni. Kicsit borús volt az idő, de a hőmérséklet tökéletes volt a futáshoz. Kiránduló alig jött szembe, imádtam a csendet. Nem diktáltam szigorú tempót magamnak, mentem, ahogy jól esett. Ha tudtam futottam, ha könnyebb volt, gyors gyalogoltam. A múlt heti UltraBalaton megpróbáltatásait akartam fejben helyrerakni. Élvezni akartam a futást, nem gyötörni magam. Érezni, hogy megy, érezni, hogy erőlködés nélkül megy. A Vörösmarty fogadó és a Vércverés után, de még Galyatető előtt vhol félúton aztán eleredt az eső. S ugyan nem vagyok cukorból, de ott a sűrű fák alatt menedéket keresve tudatosodott bennem, hogy esőkabátot bizony nem hoztam magammal. Kicsit fohászkodtam a mindenhez is, hogy ne kelljen ronggyá áznom, ha már ennyire agyatlan voltam a pakolás közben.
Szerencsémre kb 10 perc után a felhők oszlani kezdtek, és én már újra az úton voltam.
Galyatetőn ezer éve nem jártam. A kisebb épületben, ahol pecsételni is kellett, egy nagyon ízléses és hangulatos étterem működik. Itt volt lehetőségem kicsit feltölteni magam, kipróbálva egy új frissítési szisztémát, amit majd a 3 hét múlva megrendezésre kerülő újabb ultrafutóversenyen akarok használni. Hammer gél és egy köleses gyümölcspép.
A 26 km-n mindössze kétszer vettem magamhoz ezt a kombót, de tökéletesen elég volt az energiapótlás szempontjából. Így legalább ez is p**a.
Galyatető után szinte legurultam Mátraszentistvánra. Utoljára gyerekkoromban jártam itt. A falu csendes vasárnap délutáni hangulatban pihent a hegyek ölelésében. Néhány ház udvarában füvet nyírtak, és egy kis vendéglőt kivéve minden zárva volt. Mögöttem, úgy a Kékes irányában sötét fellegek gyülekeztek, az ég is dörgött. Szedtem a lábam, legalább Ágasvárig el akartam jutni, ha mégis jönne a vihar. De a vihar más irányba ment tovább, így Ágasváron meg tudtam kicsit pihenni és élvezni a gyerekektől hangos turistaház vendégszeretetét.
Innen már csak 8 km választott el a végcéltól. Erőlködni ezen a szakaszon sem kellett, szinte végig lejtett az út.
Mátraverebély előtt egy gyönyörű mezőn kellett még átfutnom. Ragyogó napsütés, szikrázó friss üde zöld mindenfelé. Nem tudtam betelni a látvánnyal.
Mátraverebélyre negyed 5re értem be. Nagyjából így is terveztem. Végre egy futás, ami nem szólt másról, mint a megnyugvásról és az elmúlt hónapok stresszének lerakásáról, elengedéséről.
Most minden tökéletes. Hazafelé azzal úton, a buszon zötykölődve már a következő KÉK-et tervezgettem 😉.

24/10/2021

OKT-04
Keszthely-Lesenceistvánd 🍂🍁🏃🏼‍♀️

Ha valaki reggel 8-kor azt mondja nekem, hogy én ma még Kéket fogok futni, arra biztosan kedvesen mosolyogtam volna, de nem sok hitelt adtam voltam a szavainak.
Ugyan abban elkötelezett és megingathatatlan voltam, hogy ma mindenképpen erdőben akarom futni a mára kiírt hosszú edzést, de fejben a Börzsöny vagy a Pilis jelent meg lehetséges célként, és a KÉK mint lehetőség, eszembe sem jutott.
Mostanában még a hétvégék is sűrűek, mindig akadt vmi, ami jó messzire sodorta a KÉK gondolatát.
De Bolye doktornak hála, aki elviseli, hogy szeretett nője időnként makacsabb mint egy öszvér, azzal az ötlettel állt elő, hogy amíg ő a Kis-Balatonnál madarászhat szép új profi távcsövével, addig én rohangáljak kedvemre a Balaton-Felvidéken.
És kapott gellert az agyam, hogy akkor én bizony merek nagyot álmodni, és megfutok egy szakasz KÉK-et. Végül a választásom a Keszthely-Lesenceistvánd 20 km-es szakaszára esett, ami szintben (545m) sem volt papíron annyira elrettentő.
3/4 2-kor indultam el Keszthelyről. Az első 4.5 km aszfalt volt, egészen Gyenesdiásig, ahol aztán végre bevitt a jel az erdőbe.
Kiváló futóidő volt, és az erdő sem hemzsegett az emberektől. Vállus felé haladva, tettem egy kis kitérőt, és felfutottam a Berzsenyi kilátóig. Leírhatatlan panoráma tárult a szemem elé. Jobbra Keszthely és előtte a szikrázó Balaton, balra pedig egymás után a tanúhegyek.
És mindenfelé az ezer színben pompázó őszi erdő.
Visszatérve a KÉK-re (ez vhol a 7. km tájékán lehetett) összesen 3 túrázó jött velem szemben.
Kilométereken keresztül nem volt más, csak az erdő és én.
Többször meg-megálltam, mert nem tudtam a csenddel betelni, ami ott és akkor körülölelt.
Vállus egy újabb gyöngyszem falu lett számomra. Takaros porták, tiszta utcák. Látszik hogy mindennek van gazdája. És az, hogy valami szép és rendezett, az valaki kétkezi munkája, amit itt még megbecsül a másik ember.
A templomban mise szólt, kihallatszott az utcára az ének. Nem bírtam ellenállni, óvatosan benyitottam a hatalmas faajtón. A szinte egyterű templomban nem lehettek többen 3-nál a misén. De mindenki szépen felöltözve, csendben hallgatta összekulcsolt kezekkel a pap szavait, aki épp az evangéliumot olvasta fel. A hitről beszélt, ami ha erős és mélyről fakad, átsegít a nehézségeken. Úgy éreztem, kicsit most nekem is szóltak ezek a mondatok.
De nem időzhettem sokáig. A Nap ugyan még ragyogóan sütött, de az árnyékok egyre hosszabbra nyúltak.
Sajnos a főutca egykori kék csapja már nem adott vizet, de a fali széli temetőben talált csapból újra tudtam tölteni vizes flakonjaimat.
Vállusról már csak 7 km-re volt Lesenceistvánd. Az erdőből kiérve, szőlősdombokra vitt fel a KÉK, ujabb csodás látványokhoz juttatva. Présházak, nyaralók közt futottam, itt-ott még must szagot is éreztem a levegőben.
Lesenceistvánd előtt még újra egy kis erdőbe vitt a jelzés. Igazi sötét, vadregényes táj. Szűk ösvény, letört ágak, kidőlt fák szegélyezték utamat.
A faluba érve újra aszfaltot ért a lábán,az utolsó 2 km-en szinte csak le kellett gurulni. Az egyik utcán vendégcsalogató büfét találtam, ahol a tulajdonos extra pecsétet is ad a Kéktúrázóknak.
S ugyan vegán vagyok már egy ideje, de itt és most még megvallom bűnöm: nem tudtam ellenállni a lilahagymás zsíroskenyérnek.
Utam a falu központjában ért véget, ott várt rám a mai utolsó hivatalos pecsételőhely.
22.28 km és 603 m szint.
Egy nem tervezett KÉK volt a mai.
De ismét elmondhatom: csodás ország a miénk, tele gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyekkel. Hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezt a saját szememmel láthatom, és az általuk nyújtott élmény egy életre elkísér!
S persze köszönöm drága Bolye doktorom, hogy ezt a mai napot így összehoztad nekem. Ígérem neked, hogy a telefonomat soha többet nem némítom le KÉK futás közben, ha egyedül vagyok ❤❤❤

19/07/2021

OKT 6-os túra Szentbékkála-Káptalantóti közötti szakaszát futottam meg vasárnap.
Annak szívből örültem, hogy időjósok kicsit benézték a dolgokat, így az eredetileg egész napra jósolt esőből csak esti vihar keveredett.
Mondjuk a levegő iszonyú párás volt, de én ennek ellenére hihetetlen izgatottsággal vágtam bele immáron a második, egyedüli KÉK-futásomba.
Míg legutóbb a Zemplénben volt bennem némi félsz, hogy teljesen egyedül fogok az erdőben rohangálni, most ennek már nyoma sem volt.
Drága segítőm, Bolye doktor most is lelkesen asszisztált sajátos őrületemhez, ő fuvarozott el a kiindulóponthoz.
Mondanom sem kell, simán az ellenkező irányba kezdtem el futni. Kb 300 m után elesett, hogy merre van arccal előre. Így újra doktor úr autójához érve, ő már csak jóízűen nevetett bénaságomon.
Szentbékkáláról a jelzés egy kis erdőbe vitt, ahol pár száz méter után a .... romjai álltak előttem. Nem sokkal később a híres Kőtenger tárult a szemem elé. Mintha vmi óriás dobálta volna szét a túlméretes lapos köveit. Itt meg találkoztam turistákkal, de ezt követően végre én voltam a pályán és az engem körbevevő csodás természet.
Ezen a futásomon fogalmazódott meg bennem igazán, hogy imádok egyedül "kommandózni" terepen. Nincs kihez szólni, nem kell senkihez sem szólni. Egyedül lehetek a gondolataimmal, bár egy idő után azok is magamra hagynak....s csak azon veszem észre magam, hogy semmi másra nem figyelek, mint a köröttem lévő tájra, az útra, hogy ahol csak lehet, futhassak.
A kőtenger után az erdőből kiérve köves földesút, csodálatos mezők es megművelt földek mellett vitt át egy újabb erdőig, amely már szép kaptatóval fogadott.
Az erdőből kiérve présházak között vitt tovább az út, ekkor már előttem magasodott a Csobánc, romos várával a tetején. Kanyarodva kapaszkodtam egyre fentebb, volt ahol tényleg két sor szőlő között vitt a KÉK jelzés. S bár (tudom, puding vagyok 😉) ekkor már csak erős gyalogló tempóban másztam meg a Csobáncot, de a tetejére érve semmihez sem fogható látvány fogadott. A tetőn hűvös szél fújt, az eget borús fellegek borították...de nekem ez akkor is egy volt a ritka tökéletes pillanatokból.
Az egykori vár omladozik és megkopott, de mégis, az egekbe törő fal és toronymaradványok büszkén idézik fel a vár dicső történetét, azt az időszakot, amikor Csobánc vára a török-magyar végvári harcok legyőzhetetlen erődítménye volt.
Innen már szinte végig lefelé vitt az út.
Igaz, a Csobánc köves kies hegyoldala némiképp visszavett a vágyott a hegyről való leszáguldásból....de ahol lehetett, ott fenomenális érzés volt lefelé rongyolni a hegyről.
Káptalantótiba már aszfaltos úton értem be. A falu központjában szuper jó fej boltosoktól kaptam ajándékba csokis teasüteményt.
S ugyan eredetileg ide jött volna értem a fuvarom, de mivel alig 3 km-re volt a csodás szállásunk (Villa Tolnay), így haza kocogtam, mint aki jól végezte dolgát.....
Mert voltaképp valami ilyesmi történt. Egy újabb totális szabadság élmény, szinte leírhatatlanul gyönyörű környezetben.
16 és fél kilométer, közel 500 méter szinttel.
Imádtam minden percét. Mondanom sem kell, már most a következő etapon töröm a fejem.
Ui.: új dechatlonos futózsákom kiválóan vizsgázott. S szerelmetes terepfutó cipőm, a Salomon Speedcross 5 GTX megint bebizonyította: jobbat keresve sem találhattam volna nála.
Délután embert csinálva magamból Bolye doktorral folytattam a környék felfedezését. Kékkút mint egy aprócska ékszerdoboz szórta élénk kincseit. Egyik ámulatból a másikba estem, megállapítva újfent, hogy a ĶÉK útjára lépnem életem egyik legjobb, ha nem a legjobb döntése volt.

04/07/2021

"Fényév távolság,
Csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
Hogy láss csodát, egy életen át...
Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim..."

Ma újra futhattam a Kéken.
S ugyan ez a hétvége - ami egyébként normál esetben az egy rendesen önző futótól elvárható lett volna 😅😅😅 - nem rólam szólt, de mégis sikerült néhány órát bakancslistás szerelmetes tevékenységemre kisajátítanom belőle.
A mai egyébként is különleges futás volt.
Kirándulni biztos nem kirándultam még sosem egyedül, s terepen is egyszer futottam magamban a Prédikáló Széket meglátogatva tavaly.
Ma viszont egyedül vágtam neki a soron következő etap kis távjának, a Nagy-nyugodó Makkoshotyka résznek.
Bevallom, izgultam egy kicsit. Valahol egyfajta beavatásnak éreztem. Tudtam: ha a mai futás jó élmény lesz, akkor semmi sem tántoríthat majd attól, hogy egyedül is fussam a Kéket, ha a helyzet úgy hozza.
Nem tudtam milyen lesz csak magamra és trackre hagyatkozva futni. Nem tudtam, hogy amit magammal vittem a zsákban, az sok lesz-e vagy kevés.
Amiben viszont biztos voltam, hogy hetek óta nem vártam szinte semmit ennyire, mint ezt a magányos futást.
Ez az év egyébként is a nagy újra- meg újrakezdések éve. Pont minden máshogy alakul, főleg a futás terén, mint ahogy azt még februárban tervezni véltem. S mivel ezen a hétvégén is egy olyan nagy verseny zajlott, amit a poszt covid kínlódásom miatt el kellett engednem, így tényleg csak arra vágytam, hogy egy számomra különleges helyen futhassak, úgy és annyit, ahogyan az csak jól esik.
És a terv bejött 🥰
A Zemplén ma is csodás arcát mutatta nekem.
Vadregényes sűrű erdő, apró vízmosások, jéghideg vizű patakok...Túrázókkal mindössze csak 3-szor találkoztam az utam során.
Én voltam, meg az erdő, a millió árnyalatú zöld és az időnként rajban támadó szemtelen apró legyek. Néhol áthatolhatatlan aljnövényzet, máshol fejemnél is magasabbra nőtt fű keresztezte utamat. De bármi is jött szembe, a tudat, hogy ismét csak a magam örömére futok, minden akadályt egy próbának, egy lehetőségnek minősített át.
Nagy-nyugodóra a kék kereszten sétáltam fel Sátoraljaújhelyről, onnan kezdtem csak a futást.
A Banyi-nyerget elhagyva, kb 800 méter után egy elhagyott tanya bukkant elő az erdő sűrűjéből, mellette a Csonka-kúttal. A ház talán még menthető lenne
Több helyen tábla figyelmeztet, hogy riasztóval ellátott épülettel van dolgunk. De számomra riasztóbb és szomorúbb aligha lehet más ennél a látványnál: hagyni az erdő közepén tönkre menni egy valaha takaros, bájos házikót.
Állítólag elfutottam a Rákóczi fa mellett is, de erre sajnos nem volt szemem....
A Cirkáló tanyára érve már rendesen szakadt rólam a víz. Ugyan nem volt durván meleg, de a páratartalom kárpótolta azt 😃
A tanya mellett miközben lelkesen pecsételtem újabb állomásomat, megjelent a tanya komótosan házőrzője, egy álmos képű fekete bozontos kutya, aki érdeklődve figyelte mozdulataimat. A tanya épülete szintén magán viselte az idő nyomait, de az udvar hátsó részében ló és tehén is legelészett, jelezve itt még életvitelszerűen laknak emberek.
A tanya után az eddigi szinte csak erdős kép után jött a már korábban emlegett sűrű aljnövényzet dzsungele, az "égig erő füves" csapás majd egy már lekaszált, bálakkal téli gyönyör rét ahonnan csodás panoráma tárult elém.
Hotykára beérve, az erdő szélén a Meczner család sírboltja mellett vitt el az utam.
A falu vasárnapi koradélutani arcát mutatta: az utcák üresek voltak. A kerítések árnyékos tövében a melegtől elpilledt macskák pihentek.
A fő utca melletti kék csap viszont működött, így hosszú másodpercekig hűthettem a fejemet.
12.6 km, s mintegy 400 m szint.
Ennyi jutott mára, ami nehezen jött volna össze, ha őrületemben nem támogat Bolye doktor barátom, aki, mint a Zemplén ugyancsak lelkes rajongójaként nyújtott logisztikai támogatást a mai Kék futásomhoz.
A túra után Makkoshotykán még megnéztük a tárházát, és az út mentén ráleltem a sűrű gazzal benőtt egykori zsidó temető még néhány megmaradt sírkövére is. Ezt követően normális kirandulónak álcázva magam, még meglátogattuk a környék gyöngyszem falvait: Ó-, Közép- és Újhutát. Valamint a Sárospatak melletti tengerszemet is.
Mit is mondhatnék?
Újabb, szinte leírhatatlan szépségek látványával gazdagodtam. De késő estére visszaérve a nyüzsgő fővárosba nekem már újra csak azon járt az eszem, hogy bizony kéz hét múlva én folytatni akarom utamat a Kéken...
Remélem, Bolye doktornak sem lesz akkor se más elfoglaltsága, mint hogy csendes örűlt bsrátosnéját furikázza soron következő futásának helyszíneire 😉😊

A KÉK 50 árnyalata

12/10/2025

08/07/2023

13/11/2022

15/10/2022

05/10/2022

08/05/2022

24/10/2021

19/07/2021

04/07/2021

Cím

Weboldal

Értesítések

Parancsikonok

Megosztás

Kategória