VAX KE Sárbogárd

VAX KE Sárbogárd Sárbogárd város férfi kézilabda egyesülete, ami 2008 nyarán alakult helyi fiatalokból.

Azóta 2 alkalommal végeztünk a Fejér megyei bajnokság élén. 2018-tól megkezdődött az utánpótlás nevelés is az egyesületnél.

🤾🏻‍♂️FU20: Tornagyőzelem Siklóson, értékelés🏆Szombaton U20-as csapatunk az I. Császár Ferenc Emléktornán vett részt Sikl...
31/08/2026

🤾🏻‍♂️FU20: Tornagyőzelem Siklóson, értékelés🏆

Szombaton U20-as csapatunk az I. Császár Ferenc Emléktornán vett részt Siklóson. A 4 csapatos rendezvényen az elődöntőben a Nagykanizsa csapatával mérkőztünk meg. A találkozón könnyedén lőttük a gólokat, védekezésben nagyjából még ugyanennyire voltunk összeszedetlenek. Ennek ellenére egyáltalán nem forgott veszélyben a győzelmünk és mindenki megkapta a lehetőséget a bizonyításra.
A döntőben az előző szezonban még az U20 I. osztályban szereplő PTE PEAC volt az ellenfelünk.
Az első félidőben sokáig fej-fej mellett haladtunk ellenfelünkkel és kevés gól esett. A játékrész vége viszont a pécsieknek sikerült jobban és megléptek 2 góllal.
A szünet után összeszedtük a támadó játékunkat és 10 perc alatt elléptünk 4 találattal. Lendületünk nem hagyott alább és nagyszerűen kézilabdázva tartottuk kézben a mérkőzést. A hajrában mindenki kivette a részét a sikerből és 6 gólos győzelemmel hódítottuk el a kupát.

🇭🇺Elődöntő:
VAX Sárbogárd - Tungsram SE Nagykanizsa 42-36 (24-17)

🇭🇺Döntő:
PTE PEAC - VAX Sárbogárd 25-31 (11-9)

🤾🏻‍♂️A csapat tagjai:
🥇Király Viktor (kapus)
🥇Vajai Bálint
🥇Fekti Milán
🥇Gémes Csanád
🥇Vajai Gergő
🥇Farkas Gergely Noel
🥇Keszei Ádám
🥇Kovács Áron
🥇Szécsi András
🥇Kvassay Zoltán

🎤Rehák Tamás, edző:
„Az elmúlt szezonhoz képest rengeteg helyen változott a csapatunk. Több kulcsjátékosunk kiöregedett a csapatból és vannak olyanok is, akik részben érthetetlen okok miatt hagytak minket a nyáron cserben.. Szerencsére viszont érkeztek olyan srácok is a csapatba, akikkel lehet előre fele tekinteni. Nincs egyszerű dolgunk Pordán Gábor vezetőedző kollégával összerakni az U20-as csapatot a következő szezonra. Hiszen új kapussal, jelenleg beálló nélkül és klasszikus hármas védők nélkül állunk. Viszont a legfontosabb dolgok megmaradtak a jelen levőknél; a küzdeni tudás, a tettre készség és a játék szeretete! Ebből a fiaink szombaton is jelesre vizsgáztak és erre hosszú távon is lehet építeni.
Az elődöntőben hoztuk a kötelezőt a Nagykanizsa ellen, erről nem is kell többet mondani. A döntőben a másodosztályban szereplő PEAC ellen az eddig gyengébben működő védekezés szépen összeállt ebben oroszlánrészt vállalt Vajai Gergő. Támadásban akadtak problémáink az első játékrészben, de a második félidőben itt is sikerült megoldást találnunk és ellenfelünk fölé tudtunk nőni. Elégedett vagyok a látottakkal, az új játékosokat pedig fokozatosan építjük be a csapatba.
Köszönjük a Siklósi Kézilabda Klubnak a meghívást a tornára!”

🟥🟩

🤾🏻‍♂️ Elsőre biztatóan néztünk ki Kalocsán 👇Csapatunk először lépett pályára az új szezonban. A támadó játék ahhoz képes...
28/08/2026

🤾🏻‍♂️ Elsőre biztatóan néztünk ki Kalocsán 👇

Csapatunk először lépett pályára az új szezonban. A támadó játék ahhoz képest, hogy először játszottunk ebben az összeállításban nem nézett ki rosszul. A védelemben több elkerülhető gólt kaptunk, amin még dolgozni kell. Pozitívum, hogy az új játékosaink bemutatkoztak és mindegyikük értékes perceket töltött a pályán!
Összességében hasznos és tanulságos mérkőzést játszottunk!

👉 Jövőhéten 19 órától hazai pályán látjuk vendégül a Kalocsa csapatát.

🟥🟩

✍️ Fiatal, ellenben rutinos balátlövő érkezik 👇🤾🏻‍♂️Szabadi Zsolt személyében fiatal, de magasabb osztályból származó ru...
28/08/2026

✍️ Fiatal, ellenben rutinos balátlövő érkezik 👇

🤾🏻‍♂️Szabadi Zsolt személyében fiatal, de magasabb osztályból származó rutinnal rendelkező játékost sikerült igazolni a balátlövő pozícióba és a védelem tengelyébe.

Új játékosunk Dunaújvárosból indulva Simontornya érintésével megfordult a Veszprémi Kézilabda Akadémia utánpótlás csapataiba, majd innen a szintén veszprémi Éles Kézisuliba vezetett az útja. Az elmúlt két szezonban a Veszprémi KKFT-ben lett NBI/b-s játékos, ahol az elmúlt szezonban 30 mérkőzésen 71 gólt jegyzett.

👕20 esztendős 194 cm magas játékosunk a 24-es mezszámot választotta magának.

🤝Üdvözlünk a klubban és sok sikert kívánunk a VAX Sárbogárd színeiben Zsola!

🟥🟩

🤾🏻‍♂️Először pályán a felnőtt csapat 👇Első felkészülési mérkőzését játssza felnőtt csapatunk ma este Kalocsán.Jövő héten...
28/08/2026

🤾🏻‍♂️Először pályán a felnőtt csapat 👇

Első felkészülési mérkőzését játssza felnőtt csapatunk ma este Kalocsán.
Jövő héten pénteken pedig a Sárbogárdi Városi Sportcsarnokban látjuk vendégül mai ellenfelünket.

🟥🟩

🤾🏻‍♂️FU14: Pár gondolat a Ceglédi hétvégéről és edzői értékelés👇U14-es fiú csapatunk az elmúlt hétvégén két nap alatt 9 ...
27/08/2026

🤾🏻‍♂️FU14: Pár gondolat a Ceglédi hétvégéről és edzői értékelés👇

U14-es fiú csapatunk az elmúlt hétvégén két nap alatt 9 mérkőzést játszott a Cegléd CUP-on. A srácok 4 vereség mellett 5 alkalommal hagyták el győztesen a pályát. Ami viszont ennél sokkal fontosabb volt, hogy pozitív összképet mutatott a csapat. Több játékosunk is szintet tudott lépni és nem egy mérkőzésen hozta ki magából, ami benne van. Az elért 4. hely nem rossz, nagyon közel volt a dobogó is. A torna „All-star“ csapatába a rendezők Szabó Xavért válaszották be balátlövő posztra.

🎤A csapat edzője Pordán István is pozitívan értékelte a tornát:
„A gyerekekkel nagyon hasznos és igen megterhelő két napon vagyunk túl, ahol megmutattuk, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. A tornán támadásban és védekezésben is sekerült rengeteget gyakorolnunk és fejlődnünk. A támadójáték során próbáltunk gyorsan kézilabdázni és a lehető leghamarabb felérni az ellenfél kapujához, hogy tudjunk könnyű gólokat lőni. Ezt elég jól sikerült véghez vinni. Felállt fal ellen helyenként ötletesen kézilabdáztunk, de itt a befejezéseknél sokat kapkodunk még. Védekezésben, annak örülök, hogy egyre több megállító faultunk van és próbálunk labdákat is szerezni, a sánc munkában van hova fejődni még, de összességében jó úton járunk itt is.
Akadnak még gyermeteg hibáink is, de azon fogunk dolgozni, hogy ezeket le redukáljuk! Vannak olyan gyerekek, akik magukhoz képest ezen a tornán rengeteget léptek előre! A bajnokság kezdete előtt hasznos két napon vagyunk túl!”

🟥🟩

🤾🏻‍♂️4. helyen végeztünk a CEGLÉD CUP-on👇A bronzmérkőzésen ismét a Pick Szeged csapata ellen léptünk pályára és ismét 1 ...
22/08/2026

🤾🏻‍♂️4. helyen végeztünk a CEGLÉD CUP-on👇

A bronzmérkőzésen ismét a Pick Szeged csapata ellen léptünk pályára és ismét 1 góllal maradtunk alul hatalmas csatában.

Pick Szeged U14 - VAX Sárbogárd U14 18-17

🟥🟩

🤾🏻‍♂️ Két győzelem, két vereség az első napon 👇A kötelezőt sikerült hozni, a Fradi ellen egy félidőt bírtunk. A Pick Sze...
22/08/2026

🤾🏻‍♂️ Két győzelem, két vereség az első napon 👇

A kötelezőt sikerült hozni, a Fradi ellen egy félidőt bírtunk. A Pick Szeged I.-es csapata ellen nagy csatában maradtunk alul. Az összkép nem volt rossz az első nap után.
A mai napon pedig megpróbáljuk magunkat beverekedni a legjobb négybe és ott érmet szerezni!
13:40-kor a Cegléd II. ellen kezdjük meg a programot.

🟥🟩

🤾🏻‍♂️Két napos tornán az U14-esek Cegléden 👇Minimum 8 mérkőzés vár a két napon Pordán István U14-es csapatára a CEGLÉD C...
21/08/2026

🤾🏻‍♂️Két napos tornán az U14-esek Cegléden 👇

Minimum 8 mérkőzés vár a két napon Pordán István U14-es csapatára a CEGLÉD CUP (Szent István Kupa) -on. Komoly erőpróba és fejlődési lehetőség ez a srácoknak, reméljük sikerül tartalmasan zárni a hétvégét. A mai napon 13 órától a Pick Szeged ellen kezdjük meg a tornát.

🖥️ Az eredményeket az alábbi linken lehet követni:

👉https://new.mksz.hu/versenyek/upFerfiVersenyek/32027456/320229103

A játéknap végén itt az oldalon is beszámolunk az eseményekről!

🟥🟩

🤾🏻‍♂️Ifi csapatunkkal a NEKA U18-at fogadtuk👇🇭🇺Felkészülési mérkőzés:🆚VAX Sárbogárd U20 - NEKA U18  34-43Javában zajlik ...
20/08/2026

🤾🏻‍♂️Ifi csapatunkkal a NEKA U18-at fogadtuk👇

🇭🇺Felkészülési mérkőzés:
🆚VAX Sárbogárd U20 - NEKA U18 34-43

Javában zajlik a felkészülés a szezonra ifistáinknál is;
Szerda délután a Nemzeti Kézilabda Akadémia U18-as csapatát láttuk vendégül a Sárbogárdi Városi Sportcsarnokban.
Az előző szezonban a III. osztályú bajnokságot nyerő csapatunkban négy új játékos is bemutatkozott (Gémes Csanád, Király Viktor, Kvassay Zoltán, Szécsi András), valamint először lépett pályára sérülése után Vajai Gergő.
Az ellenfél soraiban köszönthettük Németh Ármint, aki klubunk kötelékében fogott labdát először még U10-ben. Valamint Fekete Andrást, akivel két edzőnknek Pordán Istvánnak és Rehák Tamásnak sok közös emléke van Simontornyáról. Jó volt látni „itthon” Titeket!
A mérkőzés első felében jó darabig együtt haladt a két csapat. A játékrész utolsó 10 percében hibáinkat megbüntetve megléptek 7 góllal az Akadémisták. A mérkőzésen részükről egyáltalán nem az eredmény volt a fontos, hanem az építkezés. Pordán Gábor edző folyamatosan forgatta a csapatot mindekinek megadva a megfelelő mennyiségű játéklehetőséget. Voltak a meccsen pozitív momentumok, viszont az is látszott, május 23. óta most léptek először pályára a fiúk mérkőzésen.
Összességében hasznos mérkőzést játszottunk, amely megmutatta, hogy miben kell a fiúknak előrébb lépni a közel jövőben!

🤝Köszönjük a NEKA csapatának, hogy eljöttek hozzánk és sok sikert kívánunk Nektek a szezon során!

🟥🟩

👕Szurkolj stílusosan! 🥁Közeledik a szezon kezdete, ne várj tovább rendeld meg Te is a VAX-os szurkolói pólót, hogy abban...
18/08/2026

👕Szurkolj stílusosan! 🥁

Közeledik a szezon kezdete, ne várj tovább rendeld meg Te is a VAX-os szurkolói pólót, hogy abban tudd biztatni már az első bajnokin a csapatunkat!

👉Keresd Tamás Rehák-ot, vagy írj e-mailt ([email protected]) a pontos méretekkel és darab számmal!

🟥🟩

Cím

József Attila Utca 1/B
Sárbogárd
7000

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni VAX KE Sárbogárd új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás