02/02/2026
🌿Az előző két cikkemben a várandósság alatti mozgás fontosságáról és mikéntjéről írtam. Ahogy ígértem, most egy kicsit személyesebb, de kapcsolódó témával folytatnám: ebben a bejegyzésben arról olvashattok, én hogy éltem meg az első terhességemet, és milyen mozgásformákat választottam a közel 9 hónap során. Fontos, hogy ez nem egy recept, hanem kizárólag az én tapasztalásaim, és az azokból levont következtetések summázása. Minden nő és várandósság egyedi, így hiszek abban, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálni, de lehet, hogy néhány tanulságot el tudsz magaddal vinni a következő sorokból.
📍Kiindulópont
Személyi edzőként elég aktív voltam a várandósságomat megelőzően, heti 5-6 különböző saját edzésem volt, futottam, pilateseztem, jógáztam, ellenállásos tréningeket végeztem, táncoltam, emellett pedig sokat gyalogoltam, és természetesen a munkám során is, ha nem is folyamatosan, de mozgásban voltam. Amikor megtudtam, hogy babát várok, az öröm mellett nehéz érzéseim is voltak a testemmel kapcsolatban. Féltettem az addig felépített erőnlétemet, a képességeimet, a vonalaimat, és ha nem is rettegtem, de erősen tartottam a várandósság alatti súlygyarapodástól. Féltettem a munkámat is, az elején nehezen tudtam elképzelni, hogyan fogok tudni lépést tartani a vendégeimmel, hogyan tudok hiteles maradni az edzői szerepemben ebben a más állapotban. Emellett gyerekkorom óta van bennem egy teljesítési vágy (nevezhetjük kényszernek is :) ), így meg akartam mutatni, hogy egy terhesség nem tud csak úgy maga alá gyűrni. Ezeknek az érzéseknek a kombinációja, a mozgásszeretet, és a tudat, hogy a kislányomnak is a rendszeres mozgással teszek a legjobbat, azt eredményezte, hogy gyakorlatilag a szülés beindulásáig folyamatosan edzettem.
🤢Első trimeszter
Én nem tartozok azon szerencsések közé, akik némi fáradtsággal átvészelik a terhesség első hónapjait. Állandó rosszullétek, teljes kimerültség gyötörtek, néha az ágyból is alig tudtam kikelni. A munkám és Rozi kutyám azonban rákényszerítettek, hogy aktív maradjak, ami általában jót tett az állapotomnak. Egyrészt elterelődött a figyelmem, másrészt a mozgás és a friss levegő enyhítette a tüneteimet. Ebben az időszakban inkább a pilates jellegű erősítő edzések és a séták voltak jellemzőek, a nagyobb ellenállásokat alkalmazó és fokozott állóképességet igénylő tréningek háttérbe szorultak, nem nagyon volt hozzájuk energiám. A vendégeimmel ugyanúgy folytattam a munkát, ez segített abban, hogy ha csak néhány ismétlés erejéig, de végezzek erősítő gyakorlatokat is, így azért nem tunyultam el teljesen ennek az időszaknak a végére sem. Emellett voltunk pár napot kirándulni az osztrák Rax hegységben, ahol a via ferratát már nem mertem bevállalni, de néhány kiadós túrát azért még lenyomtam. Szerencsére a 12. hét környékén elmúltak a rosszulléteim, és nagyjából visszatért az energiaszintem is. Ekkortájt utaztunk Svájcba a barátnőimmel, ahol elég sok időt töltöttünk a csodálatos természetben, és többet között megmásztunk egy jó magas hegyet kb. 70 km/h-s szélben. Hát ezt senkinek nem ajánlom, még terhesség nélkül sem 😅 Sose tudtam elképzelni, hogy milyen, amikor szó szerint ledönt a lábamról az orkán erejű szél, de itt volt szerencsém megtapasztalni. Nem olyan kellemes..
🤸♀️Második trimeszter
A nagy visszatérés..ez az az időszak, amikor a nők általában újra energikussá válnak, maguk mögött hagyva az első hónapok nehézségeit. Velem sem történt ez másképp, ha nem nőtt volna a pocakom, nem is tűnt volna el, hogy állapotos vagyok. Ebben a pár hónapban újra belecsaptam az erősítő edzésekbe, és eleinte még futni is eljártam. Sajnos ez utóbbit hamar abba kellett hagynom, mert az önfeledt mozgást felváltotta az alkalmas bokrok keresése a Margit-szigeten a folyamatos pisilési inger miatt. Helyette igyekeztem köredzéseket végezni, amik azért megdolgoztatták a kardiovaszkuláris rendszeremet, valamint újra aktívan elkezdtem "Sejtedzésre" járni. Ez egy improvizációs, mogzásfejlesztés központú táncóra, ahol testérzeteken és imaginációkon keresztül dolgozunk, a foglalkozás végén pedig az addigi tapasztalásokat egybe gyúrva megőrülünk, és mindenki szabadon táncolhat a jobbnál jobb zenékre. Korábban is imádtam járni, de várandósan extra élményt adott: az óra eleji lassabb, belefé figyelést igénylő mozgásokban szuperül tudtam kapcsolódni a babámhoz, és igazi eufórikus élményt adott, hogy az óra során aztán közösen váltunk eggyé a zenével. Mindig azt képzeltem, hogy a kislányom rigatózik belül, ahogy táncolok, és hogy a boldogság, amit átélek, őt is átjárja. Nekem a várandósságomból a kismama jóga kimaradt, de ez a foglalkozás abszolút megadta a tökélete egymásra hangolódás élményét. Amit ebből a trimeszterből visszamenőleg kihagynék, az az öt hónapos terhesen ónos esőben biciklizés 🤦♀️ szerencsére úgy estem, hogy csak az oldalamat ütöttem be, így egyikünknek sem lett nagyobb baja.
🤰Harmadik trimeszter
Habár a terhességem elejével nem voltam túl szerencsés, a végével igen. Egészen addig aktív és energikus voltam - egy-két hullámvölgyet leszámítva -, amíg nem indult meg a vajúdásom a kislányommal. Az utolsó hónapokban is folytattam az edzéseimet, amiket visszagondolva néha kicsit túl is toltam. Nem mindig voltam tekintettel a testem változásaira, és olyan gyakorlatokat is erőltettem - mondván hogy edző létemre úgyis tudom kezelni a helyzetet -, amik vélhetően hozzájárultak a hasizmaim szétnyílásához (természetesen valamilyen mértékben mindenkinek szétnyílnak a hasizmai, de az enyémek sajnos nem is záródtak azóta sem). Sajnos a hiúságom néha erősebb, mint a józan eszem, de ebből is tanultam valamit. A táncot továbbra is folytattam, még a terminusom után 2 nappal is részt vettem egy órán. Azóta azon nevetünk a többiekkel, hogy amikor kimentem pisilni, mindenki úgy megijedt, hogy az egyik csaj utánam szaladt, és bekiabált, hogy "SZÜLSZ??!!". Emellett a tavasz beköszöntével jó nagyokat sétáltam és bicikliztem a Margit-szigeten a kutyusommal, közösen élveztük, hogy újra süt a nap. A munkát a 38. betöltött hét előtt pár nappal hagytam abba, majd a Bakonyban töltöttünk a férjemmel egy pár napot, ahol még simán lenyomtam egy 15-20 km-es túrát. A szülés előtti utolsó hetet már nehezen viseltem, nyűgös voltam, de még elmentünk egy nagyot sétálni a városban a férjemmel. A vár alatti lépcsőknél egy idős hölgy aggódva nézett az akkora már rendesen gömbölyödő hasamra, és figyelmeztetett, hogy nagyon meredek ám az út felfelé. A férjem nevetve válaszolta, hogy én edző vagyok, inkább érte kéne aggódni. Végülis mindketten feljutottunk.. :) Az utolsú súlyzós edzésemet 40+6 hetesen végeztem, majd másnap megindult a 4 napig tartó maraton, és 41+3-ra végre megszületett a kislányunk.
🌼Összességében nagyon hálás vagyok magamnak és a testemnek, hogy a terhességem végéig nagyobb nehézségek nélkül teltek a napjaim. Néhány diszkomfortérzetet leszámítva gyakorlatilag ugyanúgy működtem, mint azt megelőzően. A súlygyarapodásom olyan mértékű volt, amivel én komfortosan éreztem magam, de ma már látom, hogy ez inkább az egómat legyezte, mintsem bármit elmondana arról, mi számít egészségesnek egy várandósság során.
Ami igazán nagy arculcsapás volt, az a szülésem menete. Azt hittem, hogy ilyen erőnléttel és fizikai állapottal pikk-pakk túlleszek rajta, de a természet mutatott egy fityiszt, és semmi nem a várakozásaim szerint alakult. Be kellett látnom, hogy sem a várandósság, sem a szülés nem kontrollálható folyamat: vannak erők – a 70 km/h-s szélen kívül is –, amelyek egyszerűen térdre kényszerítenek, függetlenül attól, mit teszünk.
Még mindig vannak pillanatok, amikor magamat hibáztatom, de a jelenlegi, második várandósságomat igyekszem már sokkal inkább az elfogadás és a saját határaim tiszteletben tartása mentén megélni.
