16/11/2013
Balu mivel sajnos nem tudott pályára lépni az elmúlt héten, a tabellával és az egyéb részletekkel foglalkozott mint "Edző". A csütörtöki nap sorsdöntő volt ami részletesen le is írt, íme, érdemes elolvasni:
FC Fabuloso - Turbónorbó 4-3 (2-1)
Bandi - Marci (1), Balu, Tampi (1), Szota (2), Bandi
Jól kezdtünk, már 2-0-ra is vezettünk Marci és Szota góljaival, amikor váratlanul betalált az ellenfél, és a félidőre felzárkózott. A második félidőben nehéz perceket éltünk meg, több esetben a kapufa, Bandi vagy az épp hátrafutó Szota mentett a gólvonalról. Tampi hatalmas lövésével és Szota gyors góljával azonban 4-1-nél kicsit megnyugodtunk, de a megszerzett előny szerencsére kitartott a mérkőzés végéig, győzelmet ünnepelhettünk.
A néhány órával később kezdődő Titánok - Fekete Mambák eredménye nagyban befolyásolhatta az első hely, egyben a feljutás kérdését is, nekünk a Titánok győzelméért kellett szorítanunk.
Sajnos nem kaphattunk élő szöveges közvetítést a meccsről Balu telefonaksijának gyors merülése miatt, de egy pár szóban összefoglalnám a késő esti meccset:
A Fekete Mambák fáradtan, csere nélkül kezdtek (mint később kiderült az egyik kapusuknak kellett mezőnyben játszania), míg a vörös mezben pályára lépő Titánok egy cserével, taktikusabban és gyorsabban mozogtak. Csak az volt a kérdés, hogy mikor szerzik meg az első gólt, de vagy a Mambák kapusának, vagy a kapufának köszönhetően tudták tartani a 0-0-át.
A vezető gól komikus körülmények között született, a Mambák kapusa a labdával tarkón lőtte saját védőjét, a labda pedig a hálóba hullott (1-0). Pár perccel később egy szép támadást egy pontos lövéssel fejeztek be a Titánok (2-0), ezzel kialakítva a félidei eredményt.
A második félidő nem tartogatott már sok izgalmat, inkább a győzelem gólkülönbsége volt kérdéses. A Titánok nem elégedtek meg ennyivel, támadtak rendületlenül, és szép lassan 5-re növelték előnyüket, amikor megszületett a Mambák becsületgólja (5-1). A bekapott gól feltüzelte az amúgy is pörgősen, eredményesen játszó Titánokat, akik gyorsan 8-1-re módosították az eredményt. Az utolsó pillanatban egy bombagóllal a Mambák is jelezték, hogy a pályán vannak, de ez is kevésnek bizonyult.
A végeredmény:
Titánok - Fekete Mambák 8-2 (2-0)
Kiszurkoltuk, köszönjük Titánok! Hajrá Zugló, hajrá Fabuloso!