Nyirádi Horgásztó

Nyirádi Horgásztó Nyirádtól Devecser irányában, a falutól 2 kilométerre található.
06 - 20 / 330 - 9177 06 - 30 / 853 1228

Nyirád Veszprém megye déli részén, a Bakony hegység délnyugati lábánál található. Az Agár-tetõ északnyugati nyúlványainak tövében, a Kis-Bakony és a Deák-hegy alatt simuló lankás területen települt a község. Ajka – Tapolca – Devecser – Sümeg városok által határolt terület középpontjában fekszik, mind a négy várostól kb. 15 kilométer távolságra. A nagykiterjedésû községhatárt, szinte minden oldalról erdõ veszi körül. A régészeti lelõhelyek, az elõkerült tárgyi emlékek bizonyítják, hogy a település, illetve annak közvetlen környéke, õsidõk óta lakott volt. A falu északi határában folyik a Kígyós-patak, és ami a horgász szíveket megdobogtatja, a Róka-domb völgyében egy festõien szép horgászó is található. A tó partján családias hangulat várja nem csak helyi, hanem a vendéghorgászokat is. Az egyesületi tagok mellett nagyon sok vendéghorgász keresi fel a tavat, 2008-ban például, több mint 3000 napijegyes próbált szerencsét a vízen. Azóta ez a szám, a tó ismertségének és halbõségének köszönhetõen jelentõsen növekedett.

27/08/2026
Kajtár Józsi tagtársunk ma reggeli fogása, ez a szép, egészséges, 11 kg-os “pontyocska”.GRATULÁLUNK!!!!🎣🎣🎣🎣
12/07/2026

Kajtár Józsi tagtársunk ma reggeli fogása, ez a szép, egészséges, 11 kg-os “pontyocska”.
GRATULÁLUNK!!!!
🎣🎣🎣🎣

Tegnapi horgászverseny után találtam ezt a szerelékes dobozt. Kb. 15:00 óráig itt leszek ma, addig nálam van, utána lead...
10/05/2026

Tegnapi horgászverseny után találtam ezt a szerelékes dobozt. Kb. 15:00 óráig itt leszek ma, addig nálam van, utána leadom a halőrházba, a gazdája ott tudja átvenni.
Legyetek kedvesek és osszátok!

Üdv.: ifj. Fazekas László

Köszönjük, ha segítesz egy MEGOSZTÁSSAL!
08/04/2026

Köszönjük, ha segítesz egy MEGOSZTÁSSAL!

Kérünk minden horgászatot kedvelő és űző oldal követőnket, kattintson a MEGOSZTÁS gombra, hogy minél több emberhez eljus...
01/04/2026

Kérünk minden horgászatot kedvelő és űző oldal követőnket, kattintson a MEGOSZTÁS gombra, hogy minél több emberhez eljusson ez a fontos információ.
Köszönjük szépen!

Cím

Nyirádtól Devecser Irányában, A Falutól 2 Kilométerre, Baloldalon Tábla Jelzi A Tóhoz Vezetõ Utat
Nyirád
8454

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Nyirádi Horgásztó új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Nyirádi Horgásztó számára:

Parancsikonok

Megosztás