19/06/2026
Kicsák Ágnes élete első félmaratonját futotta.
Beszámolóját változatlanul közöljük:
⬇️
2019 őszén hoztam egy döntést: elkezdek futni.
Nem gondoltam volna akkor, hogy hová vezet majd ez az út.
2022 májusában egy szerencsés véletlennek köszönhetően nyertem egy 10 alkalmas bérletet, és így kerültem a Flow Running Team kis csapathoz. A bérlet rég elfogyott, én viszont maradtam. 😊
Azóta rengeteg élménnyel, kilométerrel, közös edzéssel és támogatással lettem gazdagabb. Tavaly már megfogalmazódott bennem egy gondolat, nem vagyok fiatal 😀, de szeretnék egy félmaratont lefutni. Máshogy alakult, nem sikerült a tervem megvalósítani. Aztán a csapattagok Vivicitta márciusi posztjait látva kedvet és erőt kaptam ismét tervem megvalósításához. Jeleztem Tibor Valu edzőmnek tervemet, aki vállalta felkészítésem. Április 11-én kaptam az első edzéstervet. Fejben nagyon erősnek, és elszántnak éreztem magam, mégsem hittem el, hogy meg tudom csinálni. Hétről hétre izgatottan vártam a következő heti feladatomat, amit igyekeztem mindig maximálisan elvégezni. Hála és köszönet a felkészítésért, odafigyelésért, bátorító szavaidért. 2026. június 13-án, az UTBT-n teljesítettem életem első félmaratonját. 21,1 km. Egy szám, ami mögött sok munka, kitartás, küzdelem, öröm és edzéseken eltöltött pillanat áll. Köszönet a Extreme Trail csapatának a szervezésért, fantasztikus verseny volt, gyönyörű környezetben, motiváló kis üzenetekkel színesebbé tették az útvonalat.
Hálás vagyok mindenkinek, aki bármilyen formában része volt ennek az útnak. Köszönöm lányaimnak 😊 , az edzőmnek, a csapattársaknak, futótársaknak, és azoknak, akik hittek bennem akkor is, amikor én még nem mindig hittem magamban.
Köszönöm, hogy velem vagytok ezen az úton. ❤️🏃♀️🐸
Szívből gratulálunk Ági és nagyon büszkék vagyunk rád!