02/08/2025
A pestvármegyei kadétzászlóalj 3. táborozása
Nagykovácsi, 2025. július 27–31.
A – most már bevettnek tekinthető – Napóleon koros és ’48-as hagyományőr tábort idén is megrendeztük a Sztrilich Pál Cserkészparkban. Ezúttal több hagyományőrző csapat ifjai vettek részt: 32-es Gyalogos Kompánia Hagyományőrző Egyesület, 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület, Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület, Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat, Igmándi Hagyományőrző Egyesület, Rákosmenti Katonai Hagyományőrző Pesti 1. Honvédzászlóalj, Sorgyalog Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, Veresegyházi Katonai Hagyományőrző Egyesület.
A szervezést a megszokott csapat végezte: Matányi Marcell és Pászti László tizedes (32-es Gyalogos Kompánia Hagyományőrző Egyesület), illetve Orf Christopher őrmester. A lebonyolításban Hauser Júlia volt segítségünkre, aki az étkezésért volt felelős.
Idén először komolyan elkapott bennünket az eső. Már reggel a környéket zivatarok verték fel, de akkor a táborhely még száraz maradt. Az időjárás kegyes volt hozzánk annyiban, hogy a sátrak nagy részét sikerült felállítanunk, amikor mi is megkaptuk az égi áldást, így végül a táborverés és a beköltözés a sátrakba estig húzódott. A „besorozásra”, a szakaszok beosztására és a napirend kihirdetésére csak ekkor kerülhetett sor. A szakaszvezetőket is kijelöltük, akik naponta váltották egymást. Szerencsére még mindenkiben buzgott a tettvágy, ezért vacsora után egy kis bemelegítés, azaz a puskafogások gyakorlása azért még belefért a napba.
A fiúk este megkapták az első zsoldjukat is, azaz a napi 8 krajcárt (a szakaszvezetők 10-et), helyi nyomtatott szükségpénzben, amivel a kantinban tudtak vásárolni finomságokat. Felváltva az egyik szakasz adta az éjszakai táborőrizetet, a másik pedig a konyhán segédkezett. Talán eme jó szokásukat otthon is gyakorolni fogják…
Ilyen előzmények után kicsit félve kezdtük a másnapot, de a veterán táborozóknak köszönhetően hétfő délelőtt át is ismételtük a korábbi évek legfontosabb tudnivalóit, az újoncok pedig ügyesen felvették a ritmust és az előbbiek közé beosztva villámgyorsan tanultak. Délután Pap György jött hozzánk és tartott egy huszáros előadást. Sajnos technikai okokból a lovát nem tudta elhozni, így csak egy nagyon rövid kis ízelítőt tudtunk adni a legénységnek a gyalogos-lovas párharcból. Kihasználva, hogy a létszám lehetővé t***e, a nap hátralévő részében az oszlopharcászat elemeit tanultuk, és leadtuk az első lövéseket.
A keddi nap az eddigiek ismétlésével és csatározással telt el. A két szakaszt kihasználva, nemcsak elindíthattuk a láncot, hanem a másik szakasszal annak felváltását is gyakoroltuk. Mindez azért is tetszett a fiúknak, mert viszonylag szabadon lövöldözhettek. Természetesen folyamatos szigorú felügyelet mellett! A délutánt fegyvertisztítással kezdtük, majd térképészeti oktatást tartottunk, végül újabb gyakorlás következett. A nap hivatalos részét egy istentisztelettel zártuk, amit Mészáros László tábori püspök úr tartott meg. Meghívásunkra a vacsorát is köztünk töltötte, majd a missziókban szerzett – időnként igencsak szívszorító – élményeiről és emlékeiről mesélt a srácoknak.
Mindenki döbbenten vette tudomásul, hogy a napok rohannak, és vészesen közeledik a szerda délután, a bemutató ideje, mikor is a résztvevők számot adtak a megszerzett tudásukról. Szerencsére önbizalomból nem volt hiány, ezért a fiúk kérték, hogy maguk állíthassák össze a bemutató programját, és maguk is vezényelhessék azt le. Mi sem aggódtunk miattuk, így megkapták, amit kértek, és ennek köszönhetően az éjszaka első felét lázas tervezéssel töltötték a gyertyák mellett. Persze azért tanácsot szívesen adtunk.
Szerda reggelre csatajátékot terveztünk a tábor feletti területen lévő vízmosásnál és az azon átívelő hídon. A srácok azonban önként lemondtak erről azért, hogy inkább kipróbálják az esti programtervet a valóságban is. A helyszínen persze még finomítottunk a részleteken, és további javaslatokat is kaptak, de ezzel el is ment a délelőtt.
Ebéd után aztán, hogy egy kicsit feltüzeljük őket, kiosztottuk a tölteteket és megcsináltuk a „hídi” csatát. Akiknek nem jutott lőképes puska, azok „foglyok” lettek, és az egyik csapat azt a feladatot kapta, hogy szabadítsa ki őket. Mivel a hídon csak súlyos veszteséggel lehetett volna átkelni, ezért a támadó fél a megkerülést választotta, a hídtól messze meglepetésszerűen átkelt a vízmosáson, és így lényegében hátba támadta a védőket, kiszabadították a foglyokat, a zsákmányolt fegyverekkel felszerelték őket, és immár túlerővel legyőzték az ellenfelet.
A csata után tartottunk még egy főpróbát, majd pihenni mentek a legények, de ekkor már inkább csak lámpalázasan ténferegtek. Közben szállingóztak a meghívottak: szülők és a hagyományőrző csapatok tagjai. Mikor mindenki a helyén volt, a fiúk betöltötték fegyverüket, nagy levegőt vettek, és nekivágtak a nagy feladatnak. A bevonulást egy bontakozással kezdték, amit egy első rend mögötti fejlődés, vagyis egy arcvonalváltás követett, hogy aztán a nézők elé kanyarodva sortüzeket adjanak le. Ezután oszlopba alakultak és bemutattak néhány manővert. Ezután a csatározás bemutatása következett, előrenyomulással, láncfelváltással és gomolyok alakításával. Ezt követően ismételten arcvonalba állt a félszázad, de újabb „lovassági támadás” következtében tömegbe alakultak, azaz a két szakasz szorosan egymás mögé húzódott, a hézagokat ügyesen kitöltötték és a fegyvereket minden irányba védekezőn kitartották. E képet egy imponáló sortűzzel zárták, amivel be is fejeződött a bemutató első része. A második rész a két szakasz közti harcból állt.
Mi, a szervezők, persze egyre dagadó mellel figyeltük a fiúkat, akik kiváló produkciót nyújtottak, és bármilyen nyilvános rendezvényen, akár külföldön is, minden további nélkül becsülettel megállnák a helyüket!
A napot sütögetés és felszabadult beszélgetés zárta. Legalábbis a terveink szerint, de a vendég hagyományőrzők „váratlanul” meglepték táborunkat, mire mindenki eldobta az enni- és innivalót, fegyvert ragadott, és bátran felvette a harcot a támadóknak. Míg a balszárny a főerőket tartotta fel, a jobbszárny egy merész átkarolásra indult és folyamatosan sodorta fel az ellenség szemben lévő szárnyát, hátrálásra késztetve a többieket is. Hogy a főerők ellentámadását elősegítsük, a jobbszárny tovább folytatta a manővert, megint csak átkelt a korábban emlegetett vízmosáson, oldalba kapta a visszavonulásban a hidat még védő támadókat, így azok kénytelenek voltak ezen fontos pozíciójukat felhagyni. A híd a birtokunkba került és hamarosan az ellenség vad futásban keresett menedéket. Eközben elkaptunk egy dezertőrt is, akin a szigurú törvényszék példát statuált, a büntetése vesszőfutás lett… Utána persze barát és „ellenség” visszaült és vidáman befejezte az étkezést.
A hosszúra nyúlt szerda kifárasztotta a legényeket és a felnőtteket is, így az utolsó nap már igen nehezen indult. Még kimentünk egy kis gyakorlásra és a kérésüknek megfelelően egyetlen nagy csatárláncot alakítva ellőhették a maradék tölteteket. Persze ezúttal is az óvó tekintetünk felügyelete alatt. Ebéd után már csak a táborbontás maradt hátra, aztán szép lassan elbúcsúztak a résztvevők, hogy aztán – reményeink szerint – jövőre ugyanitt folytassuk. Reméljük mindenki gazdag élményekkel és hasznos tapasztalatokkal eltelve térhetett haza.
Szinte egy pillanat alatt elrepült ez az öt nap, és kimaradt több betervezett program, pedig a holt időket sikerült minimálisra faragnunk. Az első napi esőt leszámítva az időnk is jó volt, mert napközben nem volt vészesen durva a hőség, a napokat is viszonylag későn zártuk, estére alaposan elfárasztva a fiúkat úgy, hogy még az esti filmnézésre is csak egyszer került sor.
A felszerelések és tábori cikkek nagy részét a 32-esek, illetve Orf Christopher biztosították; a sátrakat pedig a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség. A tábort támogatta még a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület és a Honvédelmi Sportszövetség.
A szervezők: Orf Christopher, Matányi Marcell, Pászti László
Fényképek: Orf Christopher
