Monori SE Női Kosárlabda Szakkosztály

Monori SE Női Kosárlabda Szakkosztály KOSÁRLABDA SZAKOSZTÁLY

KosárlabdaKiemelkedő védekezéssel nyerte meg a bajnoki döntő visszavágóját a női kosárlabdacsapat2017/02/24 Február 20-á...
03/03/2017

Kosárlabda
Kiemelkedő védekezéssel nyerte meg a bajnoki döntő visszavágóját a női kosárlabdacsapat
2017/02/24

Február 20-án a Monori SE felnőtt együttese az OSE Oroszlányok csapatát fogadta a Szterényi iskola sportcsarnokában telt ház előtt. Azt a csapatot, melyet a tavalyi bajnokság döntőjében, hazai pályáján tudott legyőzni, ezzel elhódítva a Pest megyei bajnokság aranyérmét.

Az idei szezonban egyszer már találkoztak a csapatok, akkor Oroszlányban a jól játszó hazaiak hét pontos vereséget mértek kék-fehér együttesünkre. A hazai mérkőzés előtt tehát a monoriaknak is volt miért visszavágni, a nyolc pontos győzelem eléréséért léptek pályára.
A Monori SE idegesen kezdte a mérkőzést, támadásban több hibát is vétettek, így négy percnek kellett eltelnie, hogy kosarat szerezzenek. A védekezés azonban már a mérkőzés elején rendben volt, ennek köszönhetően nem kerültek nagy hátrányba az első percekben. Felváltva születtek a pontok, a hazai csapat támadásban is rendezte a sorokat, így a hetedik percben átvette a vezetést, melyet az első negyed végéig meg tudott tartani (15-14). A második játékrészt mindkét csapat határozott védekezéssel kezdte, így újra percekbe telt, mire kosárba jutott a labda. A vendégek már a labda felhozatalánál megtámadták a mieinket, melynek ekkor még nem igazán találtuk az ellenszerét. Kevés pontot hozott a negyed, már ekkor látszott, hogy a védekezés dominál majd a hátralévő negyedekben. A szünetre újabb egy ponttal tudta növelni előnyét a címvédő Monori SE (24-22).

A szünetet követően sokat javult a támadójátékunk. Az ellenfél palánkja alatt jó centerjátékkal sikerült 5 pontos előnyre szert tenni, amit ekkor még – a mérkőzésen utoljára – , ki tudott egyenlíteni a szívósan küzdő OSE. Ezt követően újra előnybe kerültünk, ismét a jól működő emberfogásos védekezésünknek köszönhetően. Percről-percre nőtt a különbség a két csapat között, a negyed végére már tíz pont volt a fehérben játszó hazaiak előnye. (39-29). A két középső negyedben 8 illetve 7 dobott ponton tartottuk a bajnokság legtöbb pontot dobó csapatát! A negyedik negyedre teljesen elfogyott a vendégcsapat, a monori szurkolók előtt el is bizonytalanodtak, így percek alatt húsz pontosra hízott a különbség. A tervezett nyolc pontos sikert bőven túlszárnyalva, 61-40 arányban győzött a Monori SE, a végig jól játszó irányító Varjasi Évi (15/6) vezetésével, aki kétszer is kritikus pillanatban talált be a hárompontos vonalon túlról.

A győzelemmel jelentős lépést tett a csapat az alapszakasz megnyeréséért, melyet a vezetőedző Kovács Péter így értékelt: „Két teljesen eltérő félidőt láthatott a kilátogató szép számú közönség. A második félidőre összeállt a csapat támadójátéka is és magabiztos győzelmet arattunk a bajnokság éllovasa ellen!”
forrás: monorse.hu

JÁTÉK!
09/02/2017

JÁTÉK!

JÁTÉK JÁTÉK JÁTÉK !
Képek üzenetben is küldheted :-)
Játék a szerelem erejével. The power of love !

Kosárlabda , Női felnőtt bajnokság 2. forduló: Harminc perc izgalom, sima végjáték.Monor SE- Százhalombatta 62-45 (10-13...
18/11/2016

Kosárlabda , Női felnőtt bajnokság 2. forduló:
Harminc perc izgalom, sima végjáték.
Monor SE- Százhalombatta 62-45 (10-13., 18-8., 16-18., 18-6)
Fault: 23 ill. 11
Büntető: 8/12 ill. 15/24.
Monor SE: Békés Alexandra-. Köffer Mendi 4., MÉSZÁROS ANDREA 16., Bódi Barbara 6., Pénzes Barbara-., Radványi Rebeka 2., SZŰCS RITA 16., Szvitek Barbara-., Szvitek Lászlóné 2., VARJASI ÉVA 14/3.
Edző: Kovács Péter.
Köffer Mendi kosarával indult a talákozó majd négy perc hazai kosárcsend következett, amit a vendégek könyörtelenül használtak ki és a 4. percben már 2-10-re a Battánál volt az előny ami tovább nőhetett volna, de 3 büntetőt is kihagytak látógatóink. Időkérés után rendezte sorait gárdánk, amely a 10.percre 10-13-ra jött fel.
Kis szünetben aztán alaposan össze szedte csapatát Kovács Péter. Monor hat perc alatt egy laza 14-0 rohammal indított és 24-13-ra húzott el. Ekkor, úgy tűnt a meccs is meg lehet, de a Százhalombatta nem így képzelte el és el kezdte faragni hátrányát.
A 21. percben 28-23-ra öt pontra zárkoztak fel. Szűcs Rita és Varjasi Éva azonban ekkor megrázta magát és kosaraiknak köszönhetően a 24. percben 34-26 nyolc pontra vezettünk.
És jött a hullámvölgy, a Százhalombatta három perc alatt 0-11-et produkálva újra át vette a vezetést (34-35).
A kis szünet, így nagyon jól jött nekünk csapatunk újra erőre kapva vágott neki az utolsó 10 percnek össze állt a védekezés és újra sültek a kezek, ennek hatására a 32. és a 38. perc között el is dőlt a mérkőzés (48-42-ről 60-42) .
Csapatunk izgalmas meccsen végül magabiztos győzelmet aratott és továbbra is 100% a 2016/2017 bajnoki évben!
(Írta: Szalai Zsolt )

Jövőhéten csütörtök este ismét hazai pályán pattog a labda. Női csapatunk ellenfele a Százhalombatta gárdája lesz várunk...
12/11/2016

Jövőhéten csütörtök este ismét hazai pályán pattog a labda. Női csapatunk ellenfele a Százhalombatta gárdája lesz várunk mindenkit szeretettel! Hajrá csajok! Hajrá Monor!

Lányaink szurkolásban is remekeltek! Női kosárlabda csapatunk Cegléden Europa Liga mérkőzésen és élőben láthatta a Ceglé...
03/11/2016

Lányaink szurkolásban is remekeltek!
Női kosárlabda csapatunk Cegléden Europa Liga mérkőzésen és élőben láthatta a Ceglédi parádét!
Gratulálunk A Ceglédnek az Europa híres Moszkva legyőzéséhez!

Második mérkőzését is megnyerte a Cegléd a női kosárlabda Európa-kupában: Cziczás László csapata csütörtök este hazai pályán 62–50-re győzött az orosz Szpartak Moszkva ellen.
Az első negyedben elképesztően jól játszottak a ceglédiek, hét percen át mintha be lett volna deszkázva a gyűrűjük – a Szpartak 17–0-nál szerezte első pontjait…
A következő három játékrész kiegyenlített játékot hozott, de a hazaiaknak igazából már csak a különbség tartására kellett ügyelniük – ez nagyjából sikerült is nekik, könnyedén győztek.
A Cegléd az első körben a litván Hoptrans-Sirenos Kaunas otthonában győzött 15 ponttal.
NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
2. forduló, A-csoport
VBW Cegléd–Szpartak Moszkva (orosz) 62–50 (23–7, 14–10, 17–18, 8–15)

12/10/2016

Győzelemmel indult a bajnokság!
Avagy mi bírtuk jobban a hullámvasútazást!
Monor SE- Pityke Nagykőrös 57-56
Hétfőn este hazai pályákon szerepelt a Monor SE női csapata.
A női csapat a Pest megyei bajnokság első fordulójában a nagykőrösi Pityke KSE csapatát fogadta a József Attila Gimnázium tornacsarnokában. A bajnoki címvédő monori együttes jobban kezdte a mérkőzést, az első negyedben folyamatosan vezetni tudott. A fiatal játékosokból álló ellenfél a második negyedre melegedett be igazán; a szünetben már két pontos vendégvezetést mutatott az eredményjelző.
A második félidőben mindkét csapat hullámzó játékot mutatott, szinte végig fej-fej mellett haladva szereztek pontokat. A vendégek kettő perccel a meccs vége előtt négy pontos előnyre tettek szert agresszív letámadásukkal, amit jó időkéréseknek köszönhetően ki tudott egyenlíteni a Monor. A mérkőzés végén hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy ponttal. Az utolsó másodpercekben az egész meccsen jól játszó Szűcs Rita – 22 pont, 12 lepattanó – higgadt tudott maradni, egy faultot követően mindkét büntetőjét értékesítette, ezzel alakult ki az 57-56-os végeredmény. A mutatott, idény eleji játékkal a vártnál nehezebben, de sikerrel vette az első akadályt a címvédés felé a Monor SE női felnőtt csapata.

KEZDŐDIK! A női felnőtt csapat címvédőként vág neki a Pest megyei bajnokság idei kiírásának. Mivel játékoskeretükbe új i...
07/10/2016

KEZDŐDIK!
A női felnőtt csapat címvédőként vág neki a Pest megyei bajnokság idei kiírásának. Mivel játékoskeretükbe új igazolások is érkeztek és az egész alapozást a tavaly kinevezett edzővel, Kovács Péterrel dolgozták végig, így az egyik esélyesként kezdik a bajnokságot. Első mérkőzésükön a nagykőrösi Pityke KSE érkezik a József Attila Gimnázium csarnokába, hétfőn 18 órától.
Várunk minden szurkolót szeretettel!

OROSZLÁNYBAN LETT BAJNOK NŐI CSAPATUNK!!!Ma rendezték Oroszlányban a final 4 amit csapatunk nyert meg. Az alapszakaszban...
28/05/2016

OROSZLÁNYBAN LETT BAJNOK NŐI CSAPATUNK!!!
Ma rendezték Oroszlányban a final 4 amit csapatunk nyert meg.
Az alapszakaszban a 2. helyet megszerző női gárdánk, ma két győzelemet aratva lett a legjobb csapat!
Döntő eredményei:
Elödöntő:
OSE Oroszlányok-Tatabányai KC junior 60:44
Monori SE - DMTK Haraszti Sasok 69:51
3. helyért:
Tatabányai KC junior -DMTK Haraszti Sasok63:59
Bajnoki döntő: (Helyszín Oroszlány)
OSE Oroszlányok- Monori SE 42:57
Részletek hamarosan!!

Cím

Kiss E. Utca 3
Monor
2200

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Monori SE Női Kosárlabda Szakkosztály új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Monori SE Női Kosárlabda Szakkosztály számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória