10/09/2026
Egy mondat ütötte meg a fülem pár nappal ezelőtt:” Én nem akartam E-bike-kal bedrogozni a gyerekeimet.” És itt most nem az E-bike a lényeg, hanem, hogy ha megkínáljuk a gyereket (magunkat) egy valamiféle könnyítéssel, azután már piszok nehéz lesz rávenni őket (magunkat), hogy újra tekerjenek fel ugyanoda saját erőből.
Tekintettel arra, hogy évtizedek óta az az egyik legfőbb törekvésünk, hogy a fizikai terheinket minimalizáljuk, ezért a mozgásgazdag életünkből ezer ponton vettük el az aktivitás lehetőségét, ezzel pedig a vitalitás megőrzésének képességét. De hát így működünk.
A szervezet energiatakarékosságra törekszik
Evolúciós szempontból teljesen logikus, hogy ha ugyanazt a célt kisebb energiafelhasználással is el lehet érni, az idegrendszerünk hajlamos azt az utat választani. A mozgásnak metabolikus költsége van. Az agy folyamatosan mérlegeli, hogy mekkora erőfeszítést ér meg egy adott eredmény.
Ha az idegrendszer megtanulja, hogy létezik a kímélőbb B verzió, akkor a korábbi A verzió szubjektíven kevésbé vonzóvá válhat, esetleg teljesen elmaradhat.
Nem azért, mert elromlottunk. Pontosan azért, mert az agy jól végzi a dolgát: optimalizál.
Megváltozik a viszonyítási pontunk
Az agy nem abszolút értékben ítéli meg, hogy valami könnyű vagy nehéz. A korábbi tapasztalatainkhoz és az elérhető alternatívákhoz is viszonyít. Ha valaki eddig normál biciklivel ment fel az emelkedőn, majd megtapasztalja a rásegítést, azután ugyanaz a hagyományos tekerés fizikailag bár nem feltétlenül lett nehezebb, a kontraszt miatt nehezebbnek érződhet. Ez az egyik oka annak, hogy a komfortból való visszatérés kellemetlenebbnek tűnhet, mint amilyen a komfort megismerése előtt volt. Ez. pedig könnyen magával hozza még azt a spirált is miszerint: kikönnyítem- veszítek a terhelhetőségemből- a korábbi mód már megterhelőbb- tovább könnyítem- már annyira sem megy, mint múlt héten.
És természetesen ez az írás nem az E-bike-okat kívánja pokolba gyalázni, hiszen, ha a technológia lehetővé tesz egy aktivitást, amit egyébként nem végeznénk, azt abszolút nyereségként könyvelhetjük el. Ugyanakkor, ha a technológia rendszeresen kivált egy terhelést, amelyet egyébként képesek lennénk elvégezni, elveszíthetünk vele egy adaptációs ingert.
Amikor már elvárjuk, hogy egy gombnyomásra meleg legyen, hideg legyen, világos legyen, megérkezzen, elinduljon, elkészüljön, felvigyen, idehozza, megcsinálja helyettem...amikor a könnyebb lesz az alapértelmezett, akkor kezdődik a probléma.
A komfortzónába belépni szinte semmilyen erőfeszítést nem igényel.
Kijönni belőle viszont annál többet.
A testünk nem azt őrzi meg, amire elméletileg képesek vagyunk. Azt őrzi meg, amire rendszeresen használjuk.
Ha minden emelkedőt kisimítunk, minden lépcsőt kiváltunk, minden terhet levetetünk magunkról az életbenmaradás képességétől fosztjuk meg saját magunkat.
