30/05/2026
Három hónapja nehéz helyzet lett napjaink kísérője, mondhatnám azt is: krízisben vagyunk.
Az első hetekben bekapcsolt a robotpilótám. Tettem, amit kellett: átszerveztem programokat, súlyoztam, döntéseket hoztam.
Ez ment egészen addig, amíg úgy tűnt, látni, hogy meddig kell bírni. Aztán jött a kifáradás, a tehetetlenség, kezdett fogyni az erőm, mert nem működött, amit nagyon korán megtanultam: ha mindent megteszek, mindent kézben tartok, akkor nem történhet baj.
Stresszhelyzetben nem csak harcolunk vagy menekülünk. Van egy harmadik reakció is: a lefagyás.
Ez nem akaratgyengeség, nem lustaság, hanem a testünk és idegrendszerünk nagyon régi túlélési stratégiája.
Amikor valaki túl sok feszültséget él át, túl sok a bizonytalanság, a veszteség, a konfliktus, vagy egyszerűen hosszú ideje " túl sokat tart", az idegrendszer néha nagyon okosan úgy dönt, hogy nem bírja tovább, kikapcsol.
Ezt onnan ismerjük fel, hogy nehéz döntéseket hozni, nem tudjuk, hogy mit akarunk, halogatás, egyfajta bénultság uralkodik el rajtunk. Nincs erőnk elkezdeni dolgokat, elveszik a lelkesedés, kíváncsiság, blokkolódnak a kreatív energiáink. Visszahúzódunk, nehezen kapcsolódunk másokkal és megjelenhet a " hagyjon békén mindenki" gondolata is.
Kívülről úgy tűnik, mintha motiválatlan lenne valaki, belül azonban egy túlterhelt rendszer próbál túlélni.
És hogyan lehet kijönni ebből?
Nem erőszakkal. Nem azzal, hogy "szedd már össze magad"! Sem "okos" tanácsokkal, sem a helyzet bagatellizálásával.
De segítenek a biztonságot adó emberi kapcsolatok, ahol nem kell mást mutatni, mint amit érzünk.Segít a séta, csend, az alvás, pihenés. Kis célok, kis lépések a nagyok helyett. És annak a megengedése saját magunk és a környezetünk által, hogy ne kelljen azonnal jól lenni.
Mert amikor lefagyunk, nem feltétlenül gyorsítani kell, hanem vissza kell találni önmagunkhoz, a saját biztonságérzetünkhöz.
Találjunk olyan biztonsági pontokat, kicsekkolási helyzeteket, ahol emlékeztetjük magunkat arra, hogy nem csak a krízis van az életünkben. Ugyan nehéz időszakon megyünk keresztül, de nem ez határoz meg teljesen. A nehézség most az életünk része, de nem ez az egész életünk.
És néha ezekből az apró, biztonságos szigetekből gyűlik össze annyi erő, amellyel tovább tudunk menni.
Gyere velem június 27-én a Nyárkapu eseményre, ahol közösen megnézzük, hogyan találta meg belső erejét a jávai mese főszereplője.
Ha idáig elolvastad, köszönöm, ha hagysz egy jelet❤️
És azt is köszönöm, ha az eseményt megosztod.