14/09/2026
🐘🌺 Gaṇeśa Caturthī – az akadályok elhárítójának ünnepe 🌺🐘
A Gaṇeśa Caturthī az Úr Gaṇeśa megjelenésének ünnepe. Gaṇeśa az Úr Śiva és Pārvatī fia, akit a hindu hagyományban az akadályok elhárítójaként, valamint a tudás és a bölcsesség képviselőjeként tisztelnek.
A hagyomány szerint Pārvatī nagy szeretettel, saját kezével formálta meg fiát, majd életet lehelt belé. Gaṇeśa története ezért az anyai szeretet és eltökéltség erejét is kifejezi. Később Śiva haragjában leválasztotta Gaṇeśa fejét a testéről, majd amikor vissza akarta adni fia életét, egy elefánt fejével helyettesítette azt.
Az elefántfej Gaṇeśa egyik legfontosabb szimbóluma: az elefánt az érettséget, bölcsességet, kiváló emlékezőtehetséget és megfontoltságot fejezi ki.
Gaṇeśa ábrázolásán számos további szimbólum jelenik meg. Eka-danta, az „egyetlen agyarú” Gaṇeśa a hagyomány szerint saját agyarát törte le, hogy azzal lejegyezze a Mahābhāratát. Vyāsa bölcs diktálta a hatalmas eposzt, Gaṇeśa pedig lejegyezte azt. Az eltört agyar így az elszántság, az áldozatvállalás és a tudás szolgálatának jelképe is.
Hordozóállata, az apró egér különleges kontrasztot alkot hatalmas alakjával, míg a Gaṇeśa mögött megjelenő Védák és könyvek a tudás és a bölcsesség fontosságára emlékeztetnek.
A védikus szertartásokat hagyományosan Gaṇeśa mantrájának recitálásával kezdik, hogy kegyéből a szertartás végzésének útjából is elháruljanak az akadályok.
🌺 Kívánjuk, hogy Gaṇeśa, az Úr Śiva fia, hárítson el minden akadályt az életetekből, és kísérjen benneteket bölcsességgel, erővel és jó szerencsével az előttetek álló utakon!
Śrī Gaṇeśa ki jaya! 🐘🙏