27/05/2026
A kereszt világszerte ősi szimbólum, melynek vallási és kulturális jelentősége kiemelkedő. A kereszten függő Jézus, az emberiség egyik legnagyobb hatású jelképe, az egész kereszténység világképének középpontja. Hazánk egész területén, főleg a templomok előtt, temetők központjában, utak mentén, lépten-nyomon találkozunk ilyenekkel. A keresztek csoportján belül megkülönböztetünk kő vagy fakereszteket, feszületeket, amelyeken mindig ott függ Krisztus teste. Ilyen építményeket nemcsak útszéleken találhatunk, hanem más hangsúlyos helyeken is előfordulnak: folyók partján, mezők - dűlők, falu szélén, balesetek, esetleg katasztrófák, stb. helyén.
A keresztek állításának története egészen a középkorig nyúlik vissza. Kezdetben gonoszűző irányzattal. később oltalmazó és felajánló céllal állítottak fel kereszteket, elsősorban útkereszteződések mellett. A védelmező feszülettől remélték, hogy elűz minden gonoszságot, megóv minden testi és lelki veszedelemtől és az üdvösség jelképe lesz mindazok számára, akik azon az úton járnak.
A középkorban a közbiztonság helyzete rendkívül rossz volt, különösen az utazók és a kereskedők voltak nagy veszélyben a kóborló rablóbandák garázdálkodása miatt. Nem egyszer életükkel fizettek azért, ha ellenállást tanúsítottak a gonosztevőkkel szemben. Az emberek a vallásban és a babonákban bízva kerestek védelmet. Ezért az utak szélén - bizonyos távolságokban - kereszteket helyeztek el. Úgy érezték ez jelenthet számukra biztonságot az út viszontagságaival szemben. Ha pedig mégsem tértek vissza családjukhoz az utazók vagy a kereskedők, a hozzátartozók szeretteik emlékére úgynevezett engesztelő keresztet állítottak a bűntett színhelyén, nemcsak emlékeztetőül, hanem egyszersmind figyelmeztetésként is a kegyes vándor számára, hogy imával emlékezzék meg az elhunytakról.
A későbbiek során a keresztállítás értelme megváltozott. A csatákból, a háborúkból - legtöbbször sebesültként - hazatérő emberek fogadalmat tettek, hogyha ismét szülőföldjükre lépnek vagy sebesüléseikből felgyógyulnak, keresztet állítanak hálájuk kifejezésére.: Ugyanígy gondolkodtak a betegségből felépült szeretteiket elvesztett hívők is.
A keresztállítás. a 18-19 században vált igazán szokássá. Célja annyiban bővült ki, hogy bármilyen segítséget kértek a hívők a. Teremtőtől - és az teljesült - fájdalomtételként keresztet állítottak házuk előtt birtokuk végében, útkereszteződések mellett. A keresztállítás már önmagában is jellegzetes vallásos megnyilatkozás volt. Költségüket a hívek fizették, az egyház csak felszentelte, megáldotta az egyéni buzgóságból állított kereszteket. A szentelés nagy ünnepséggel, a helyszínen bemutatott misével és prédikációval történt. A falubéli és határbéli keresztek gondozása, tisztítása, virágozása az alapítócsalád vagy ennek kihalása után, esetleg elköltözése következtében a környéken lakók feladata volt. Leginkább eladósorban lévő lányok és asszonyok viselték gondját a kereszteknek. Halottak napján gyertyát égettek a tövükben Az útmenti feszületek tisztelete és megbecsülése általánosnak mondható a magyar katolikusság körében. A kereszt előtt elhaladó férfiak megemelték kalapjukat, a nők keresztet vetettek.
Egyéni ájtatosságként sokszor előfordult a kereszt előtti magános imádkozás. A letűnt idők koraiban a kereszt előtt tilos és büntetendő dolog volt keresztet vetni. Ezt a találékony keresztény ember úgy oldotta meg, hogy a szájpadlására a nyelvével rajzolt keresztet. Őrizzük meg ezeket a szép hagyományokat, s ha egy feszület mellett visz el az utunk, gondoljunk arra, Krisztus keze keresztre szegezve is áldásra emelkedik.
