28/06/2026
🥇 Bearanyozott nap! 🥇
A Leveleki-tóhoz megannyi kedves emlék köt, így amikor lehetőség nyílik egy újabb kalandra, mindig igyekszem élni vele. A mai nap is egy ilyen alkalom volt: a Pergető Országos Bajnokság elődöntője.
A sorsolás során a 13. rajthely jutott nekünk, ami az edzésnap tapasztalatai alapján nem sok jóval kecsegtetett. A süllők nagyobb csapatokban tartózkodtak a frekventált helyeken, amelyeket a versenyzők az edzés során alaposan meghorgásztak. Talán ennek is köszönhető, hogy a versenyre kisebb csapatokra szakadtak, amelyeket kereső horgászattal sikerült megtalálnunk, és értékes pontokra váltanunk.
Ezúttal a korábban favoritnak számító csalik helyett mások kerültek a kapocsba. A siker egyik kulcsa az volt, hogy tudtunk alkalmazkodni: váltottunk helyet, pozíciót, változtattunk a csalivezetés ütemén. Szépen gyűltek a pontok, és a galéria is egyre több hallal bővült.
Persze nem maradtak el az izgalmak sem. Egy-két hal igazi “kameraallergiásnak” bizonyult, és a szákolás előtt kereket oldott, mint a gyalogkakukk. Volt olyan is, amelyik annyira megszerette a csalinkat, hogy magával is vitte. Ritkán tapasztalni ilyen vehemenciát pikkelyes barátainktól.
A kitartásunk – a korántsem kellemes, tikkasztó hőség ellenére – végül meghozta a gyümölcsét. 30 darab süllővel és egy csukával, összesen 93 752 pontot gyűjtve a dobogó legfelső fokára állhattunk! 🥇
A nap legszebb hala pedig az utolsó percekben érkezett: egy 86 cm-es fogas, amely méltó lezárása volt ennek a fantasztikus versenynapnak.
Micsoda nap! ✌️😃
Innen folytatjuk a középdöntőben! 🎣🙂