Potyka Horgásztó

Potyka Horgásztó Kecskemét-Hetényegyházától pár perces autóútra található a Nyíri erdő környezetében A park 3 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a közönség előtt.

A tervek folyamatosan váltak valóra, évente újabb és újabb létesítményekkel gazdagodtunk. A fejlődés, fejlesztés a mai napig tart, évről évre szeretnénk újat nyújtani az ide látogató vendégeknek. A Potykató Pihenőpark családi üzemeltetéssel működik. Számos sportolási lehetőség és megannyi élmény várja az idelátogató párokat, családokat, baráti társaságokat. Sport-, és szabadidős lehetőségek az éve

k során formálódtak, gazdagodtak. Mára már egyaránt ismertek és kedveltek lettek a város lakossága, valamint a környező településekről érkező látogatók körében. A festői környezetben elhelyezkedő tavunk ideális terep a kikapcsolódni vágyó gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, egyúttal kedvelt horgászhely is. A tópart mentén kiépített pihenő és tűzrakó helyeken családi, baráti piknik, míg sportpályáinkon és zöldfelületen, játékok, versenyek kerülhetnek megrendezésére. A hatalmas, szabad mozgásterű parkunk szállóvendégeink számára négyszemélyes összkomfortos valamint félkomfortos faházat kínál. A faházak konyhával, hűtőszekrénnyel, eszközökkel felszereltek, az ágyneműről is mi gondoskodunk! A sátorral érkező kül-, és belföldi vendégeinknek külön vizesblokkokban biztosított a tisztálkodási lehetőség. Amennyiben nagyobb rendezvénynél több szállásra lenne szükség, az 500 m-re található Vackor Vár erdei iskola területén, minden igényt kielégítő, impozáns 44 fős, kétcsillagos szállododában lehet szobát foglalni! Szintén 500 méterre található a Szent Hubertusz Park, ahol a Szulyovszky László erdész által léterhozott 1848-49-es relikviák múzeumában a történelmi múltunkkal is megismerkedhetünk.

10/06/2013

Megerdemel egy Like-ot:)

A pálya-, terep,- vadász-, versenysportot és a hagyományőrző történelmi íjászatot kedvelők körét ... (tobábbi a névjegyben)

22/07/2012
21/07/2012

Ez a hétvége kiváló alkalom arra, hogy a Potykató-nál töltsétek! A helyszíni kérdőív kitöltők mindegyike a ház vendége egy kupica pálinkára. Gyertek, örömmel várunk!

28/12/2011

Cím

Belsőnyír 203
Kecskemét
6000

Telefonszám

+36305880288

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Potyka Horgásztó új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Potyka Horgásztó számára:

Megosztás