15/04/2026
Maratoni hosszúságú nap Győrben‼️
Április 10-én több, mint 1000 diák nevezésével rajtolt a Judo Diákolimpia, ahol a kecskeméti judokák 15 fővel vettek részt.
A korai indulás ellenére sportolóink szépen helyt álltak és szép eredményeket értek el.
U14-es korosztály kezdte a napot, ahol Dunszt Áron szép mérkőzéseket követően 2 nyert és 2 vesztett mérkőzés után a kiemelkedő 5. helyen végzett. Danka Ferenc és Pék Gábor 7. helyen zárta a napot, miután 3 nyert és 2 vesztes mérkőzést vívtak meg. Jónás Dávid 9. helyen zárta a napot 2 nyert és 2 vesztett mérkőzés után.
U11-es korosztályban Pálfi Benedek sajnos az első mérkőzésén kikapott és ezzel nem tudott tovább menetelni. Beni első versenye volt, de jó teljesítménye nem volt még elegendő.
U16-os korosztályban Melkvi Gábor 1 nyert és 2 vesztett mérkőzéssel az 5. helyen végzett.
U12-ben mind a három versenyzőnk dobogóra állhatott. Incze Brigitta egy pillanatnyi kihagyás miatt kikapott első mérkőzésén, de ezen sikerült túl tennie magát és két gyors mérkőzéssel megmutatta mi is rejlik benne és így 3. helyezett lett. Zilahi-Sebess Patrik a döntőig menetelt, addig szép és kiegyensúlyozott versenyzéssel, majd sajnos a döntőben elég volt egy másodperc kihagyás és így a dobogó második fokára állhatott fel. Berta Botond első versenyén megmutatta milyen kemény fából faragták és egyből a dobogó harmadik fokára állhatott.
Este 8 órakkor került sor az U18-as korosztály küzdelmeire. Mind a négyen szépen helytálltak a küzdelmeik során, Fehér Maja aranyérmet szerzett, Nagy Nimród egy súlycsoporttal feljebb versenyezve szerezte meg a bronzérmet. Nedelkovics Dávid a vigaszágon verekedte be magát a bronzcsatába amit sikeresen teljesített. Major Gábor is meggyőzően küzdött az elődöntőben apró hibát vétett és a harmadik helyért küzdhetett, ahol ipponnal győzött.
Edzők: Nagysolymosi Tibor, Cseh Márk, Major Ádám
U11:
-33kg Pálfi Benedek – helyezetlen
U12:
-33kg Incze Brigitta – 3.helyezett
-35kg Zilahi-Sebess Patrik – 2. helyezett
-35kg Berta Botond – 3. helyezett
U14:
-34kg Varga Márton Normann – helyezetlen
-34kg Dunszt Áron – 5. helyezett
-38kg Kun Örs – helyezetlen
-38kg Danka Ferenc – 7. helyezett
-42kg Jónás Dávid – 9.helyezett
-46kg Pék Gábor 7. helyezett
-55kg Tóth Ádám – helyezetlen
-60kg Liptai Bátor – helyezetlen
U16:
-81kg Melkvi Gábor – 5. helyezett
U18:
+70kg Fehér Maja - 1. helyezett
-60kg Nagy Nimród – 3. helyezett
-66kg Nedelkovics Dávid – 3. helyezett
-73kg Major Gábor – 3. helyezett
Gratulálunk a versenyzőknek‼️🥋