Don Bosco Sportközpont

Don Bosco Sportközpont Don Bosco Sportközpont Kazincbarcika (official) A kezdetek
2011-ben fogalmazódott meg a szaléziaknál, hogy szeretnének egy tornatermet építeni. Így indult.

Aztán a sok-sok megbeszélés és tárgyalás után kialakult a sportcsarnok terve és elindult a megvalósítás. A Don Bosco Szalézi Társasága tulajdonában álló telek nagysága: 5140 négyzetméter, míg a rend alapítójáról Bosco Szent Jánosról elnevezett épületkomplexum alapterülete mintegy 3000 négyzetméter. A 2014. augusztus 31-i alapkőletétel után, napra pontosan két évvel nyitotta meg kapuit a Don Bosco Sportközpont. A beruházás összköltsége megközelítőleg 2 milliárd forint volt, ebből az állami rész 952 millió forintot tett ki. Anyagilag támogatta az intézményünk létrejövetelét a Porticus nevű német csoport is, amely egyházi intézmények segítését vállalta és persze a Szalézi Rendfőnökség, amely felelt minden egyes beruházásért. A belső
A küzdőtéren szabványméretű kézi- kosár- és röplabda, valamint futsal pálya is található, amely nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas. A mobil lelátósorokkal együtt 900 ülőhelyet tudunk biztosítani vendégeinknek. Az alsó szinten a két fallabda-pálya, az öltözők és egy kisebb regenerálódási, rekreációs részleg került kialakításra. A középső, főbejárati szinten többek között két bowling pálya, büfé, információs fal, és szabadidős terasz várja a kedves vendégeket. A legfelső szinten pedig egy nagy, 300 fős rendezvényterem szolgál helyszínül céges rendezvények, konferenciák, vagy akár esküvők, bálok lebonyolítására is.

A tegnap esti idénynyitó DBS-Sajó Kvíz fordulónkban nagyon szoros végjáték után a Rockers ünnepelhetett győzelmet. Egyet...
15/09/2026

A tegnap esti idénynyitó DBS-Sajó Kvíz fordulónkban nagyon szoros végjáték után a Rockers ünnepelhetett győzelmet. Egyetlen ponttal ugyan, de többet gyűjtöttek a Quantum, Telihold párosnál, akik így holtversenyben másodikok lettek. 👏
Gratulálunk minden résztvevő csapatnak és szeretettel várjuk vissza a most távolmaradtakat is! ☺️

Hazai pályán játszotta első szezonbeli mérkőzését a Szalézi DSE. Sajnos jobbak voltak a vendégek, de akkor is hajrá fiúk...
13/09/2026

Hazai pályán játszotta első szezonbeli mérkőzését a Szalézi DSE. Sajnos jobbak voltak a vendégek, de akkor is hajrá fiúk! 🤾‍♀️
Legközelebb szeptember 26-án 18.00-tól játszanak a DBS-ben Novák Tamás fiai, a Kisvárda ellen. 💪
Férfi kézilabda, NBII B-csoport, 1. forduló:
Szalézi DSE - Hajdúnánás 28-37 (14-17)

Jövő héten újra indul a DBS-Sajó Kvíz bajnokságunk is!Új idény, új kérdések, mindenki tiszta lappal, új esélyekkel indul...
08/09/2026

Jövő héten újra indul a DBS-Sajó Kvíz bajnokságunk is!
Új idény, új kérdések, mindenki tiszta lappal, új esélyekkel indul júniusban bajnokavatással zárul a szezon! 🥳
Minden eddigi és ezután csatlakozó, érdeklődő csapatot szeretettel várunk! 🤩🤔

Hazai pályán, átalakult csapattal, új edzővel és vereséggel kezdte az új szezont a BSK női kézilabdacsapata. 🤾Az újszilv...
07/09/2026

Hazai pályán, átalakult csapattal, új edzővel és vereséggel kezdte az új szezont a BSK női kézilabdacsapata. 🤾
Az újszilvási székhelyű, ám a hazai meccseit Cegléden játszó vendégek egy góllal ugyan, de jobbak voltak a hazaiaknál. 😐 Legközelebb október 3-án játszanak a DBS-ben a lányok, most 3 idegenbeli mérkőzés következik.
Kézilabda, NB I/B Női, 1. forduló:
Borsod Sport Klub - ENUSE 32-33 (15-17)

Új évad, új események...Szeptember 24-én 18.00-21.00-ig, élő zenés, táncos mulatságra hívjuk a kedves érdeklődőket. 💃🕺A ...
01/09/2026

Új évad, új események...
Szeptember 24-én 18.00-21.00-ig, élő zenés, táncos mulatságra hívjuk a kedves érdeklődőket. 💃🕺
A batyus jellegű rendezvényünkön a debreceni illetőségű öttagú Hangfogó Band zenekar szolgáltatja a talpalávalót! 🎹🥁🎷🎸
Belépőjegyek egységesen 3000.-Ft-ba kerülnek, melyeket szeptember 1-jétől személyesen a DBS-ben lehet megvásárolni.
Mindenkit szeretettel várunk! 🥳

Sajnos megint elment egy Kolléga! Isten veled Árpád, nyugodj békében! 🤍
31/07/2026

Sajnos megint elment egy Kolléga! Isten veled Árpád, nyugodj békében! 🤍

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Balla Árpád, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója 2026. július 31-én méltósággal és türelemmel viselt betegség után, megtért Teremtőjéhez.

A család fájdalmában osztozunk és őszinte részvétünket fejezzük ki.

A Szalézi Gimnázium nevében:
Tokárné Bányai Marianna
igazgatóhelyettes

‼️Már csak 2 nap és véget ér a foci világbajnokság, de az utolsó nagy dobás még hátravan! 🪙🏟Vasárnap este vb-döntő New Y...
17/07/2026

‼️Már csak 2 nap és véget ér a foci világbajnokság, de az utolsó nagy dobás még hátravan! 🪙
🏟Vasárnap este vb-döntő New York-ban és a DBS kivetítőjén is! 🥁📺
Gyertek szurkolni, a DBS Caffé Pianta sok finomsággal és hűtött itallal vár Titeket! 🍺🍸🥪🌭
Vamos España!🔴🟡
Vamos Argentina! 🔵⚪️
📅 2026. július 19. 20.00 (a meccs 21.00-tól)
📍 Don Bosco Sportközpont
🏆 Spanyolország 🇪🇸⚽️🆚️⚽️🇦🇷 Argentína

‼️Ne feledjük, ma este már elődöntő a foci VB-n és a DBS kivetítőjén! Gyertek szurkolni!‼️ A DBS Caffé Pianta - ban a hi...
14/07/2026

‼️Ne feledjük, ma este már elődöntő a foci VB-n és a DBS kivetítőjén! Gyertek szurkolni!‼️
A DBS Caffé Pianta - ban a hideg sör, limonádé, finom szendvics és ropogtatni való már készen áll! 😉
Kedd este 21.00:
✅ ️ 🇨🇵⚽️🇪🇦
Szerda este 21.00:
✅ ️🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿⚽️🇦🇷

Igen tudjuk, hogy ma még csak a negyeddöntők kezdődnek a foci vb-n, de mi már gyúrunk a  végjátékra! 💪😉Nézd a DBS-ben az...
09/07/2026

Igen tudjuk, hogy ma még csak a negyeddöntők kezdődnek a foci vb-n, de mi már gyúrunk a végjátékra! 💪😉
Nézd a DBS-ben az elődöntőket és a döntőt, tippelj a végeredményre, valamint a +1 kérdésre és ha eltalálod egy korsó sörre, vagy egy üdítőre a vendégünk vagy! ⚽🏆

El ne feledjük! A nyári melegben is minden nap várjuk a felfrissülésre vágyó vendégeket! Limonádék, koktélok, jegeskávé ...
07/07/2026

El ne feledjük! A nyári melegben is minden nap várjuk a felfrissülésre vágyó vendégeket!
Limonádék, koktélok, jegeskávé és még sok minden más hűsítő, frissítő... 🍸🍹🌞☺️

nyár 🍹🍹🍹🌞🌞🌞

Cím

Szent Erzsébet Sétány 2
Kazincbarcika
3700

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 22:00
Kedd 08:00 - 22:00
Szerda 08:00 - 22:00
Csütörtök 08:00 - 22:00
Péntek 08:00 - 22:00
Szombat 08:00 - 22:00
Vasárnap 08:00 - 22:00

Telefonszám

+3620/314-8470

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Don Bosco Sportközpont új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Don Bosco Sportközpont számára:

Parancsikonok

Megosztás