02/09/2026
"...A kisgyereknek nem azért kellene művészetet, zenét, táncot, verselést, színjátszást tanítani, hogy ebből éljen - mert ebből egyre kevésbé lehet megélni -, nem is azért, hogy mutogassa magát, hanem azért, hogy boldogabb ember legyen.
Valójában még a sport is arra való: nem diadalt elérni, hanem a testet erőssé, széppé, egészségessé tenni. És a lelket is.
Közöttük a legtöbb a derűs ember, a jó barát. "Profi" szempontból ki lehet mondani, hogy egy gyereknek ehhez vagy ahhoz nincs tehetsége. Ez csak annyit jelent, hogy nem ez lesz a kenyere.
Nem ez a fontos. Hanem az, hogy megőrizze a lélekszerűségét. Másból fog élni, de azért meg kell építeni a testét, és meg kell tanulni hangolni a lelkét.
Tehetségtelen gyerek nincs. Nem az a lényeg, hogy kiből lesz világbajnok, híres művész, és mennyire lesz majd eladható a piacon. Milyen boldog sok felnőtt, mert gyerekkorában zenélt, szavalt, vagy valamiféle harcművészetet tanult!Akkor is, ha később egy hivatalban él, és soha nem tudja "gyümölcsöztetni" a tudását.
Az igazi iskolának a kérdése nem az, hogy "Mi leszel, ha nagy leszel?" hanem ez: "Ki leszel, ha nagy leszel?"
Milyen ember?
Milyen anya?
Milyen barát?
Milyen férfi, és milyen nő?
Jó, ha értesz a kibernetikához. Az is, ha jó rendszergazda, cégvezető, közgazdász leszel, de végső kérdés mindig az volt és az marad, hogy:
Milyen ember vagy?
Mennyire sivár vagy gazdag a lelked?
Kibontott tartalmai nélkül, játéktalanul, az önfeledtségre való képesség nélkül az ember garantáltan boldogtalan lesz. Akármilyen sokra viszi."
(Müller Péter: Játék az életünk)
